NG.HU: A HÓNAP ASZTROFOTÓJA

Ritka látvány, amikor egy fényes kométa vonul keresztül az égen; különösen, ha egy „szélkerék” mellet halad el.

A hónap asztrofotóján, Fényes Lóránd felvételén, egy különös égi találkozónak lehetünk tanúi. Az alábbiakban olvashatjuk a kép készítésének élménybeszámolóját.

„2016. január hónapjának 16-ik napját már hónapokkal előre bejelöltem a naptáramban, ugyanis ekkor haladt át a C/2013 US 10 (Catalina)-üstökös a Göncölszekéren a Szélkerék-galaxis közvetlen közelében. Két ennyire eltérő megjelenésű objektum nagyon izgalmas páros egy fényképen. A kép bal oldalán található csóvás égi vándor a Naprendszeren belül haladt, tehát térben hozzánk közelebb esett. A jobb oldalon fénylő, spirális szerkezetű galaxis bolygónktól 7,4 megaparszek távolságban, messze a Tejútrendszeren túl található, ám innen, a Földről nézve egy látómezőn belül észlelhettük őket az említett napon.

A C/2013 US10 (Catalina)-üstököst 2013. október 31-én fedezték fel a Catalina Sky Survey keretében. A projekt célja, hogy potenciális veszélyt jelentő földközeli objektumokat, üstökösöket, kisbolygókat találjon. A felfedezés pillanatában úgy vélték, hogy egy új kisbolygóra bukkantak, de a további megfigyelések azt bizonyították, hogy üstökösről van szó. A Szélkerék-galaxist Pierre Méchain francia csillagász fedezte fel 1781. március 27-én, majd értesítette erről kollégáját, Charles Messier-t, aki katalogizálta 101-es sorszámmal. Ez volt az egyik utolsó objektum, amit Messier hozzáadott híres katalógusához.

A három panelből álló mozaik fényképhez összesen 17 óra expozíciós időt alkalmaztam, amelyből, a komplex képfeldolgozás miatt, csak áprilisra készült el a végeredmény. A felszerelésem SkyWatcher Epsrit 100/550 és Celestron 11 RASA távcsövekből, valamint QHY IC8300 és modifikált Canon EOS 1200D kamerákból állt.”