TEJÚT A BAKTÉRÍTŐNÉL (VNP ÍRÁSA)

A Jeep-ben türelmetlenül vártuk, hogy elfogyjon alólunk az aszfalt. Cape Town felől borongós időjárást hozott a szél, itt-ott virgákat láttunk, a távolban több helyütt eshetett az eső, és hűvös is volt. Féltünk, megázik a csomagtartóban a felszerelés és az ellátmány. A kavicsos úton kilencvennel is lehet menni a terepjáróval, ha figyel az ember, fel ne boruljon. Van egy szabály: bármi legyen is az úton, pávián, antilop, varacskos disznó, satöbbi, satufékezni életveszélyes. Pár óra múlva megérkeztünk vendéglátóinkhoz, Adele-hez és Joachimhoz az Isabis farmra. Síkságnak tűnik, a távolban hegyekkel, de a látvány csalóka: a tengerszint felett szinte 1800 méteren vagyunk. És amerre mi, északiak, keletet sejtenénk, elkezd lemenni a nap.

A miénk a ház, a vendéglátóink, meg a kevés ember, aki a környéken van, tőlünk jó messzire lakik. Nagyon kényelmes, van ivóvíz és áram – és amire nem számítottam, még mikrosütő is. Odakinn pedig nincsenek fények. Több kerítés tartja tőlünk távol a nagyobb állatokat, a kicsikre meg figyelünk, hosszúnadrág, bakancs. Helyet foglalunk a házban, és elkezdünk kipakolni az első éjszakára.

A szemnek hosszú percek kellenek, míg megszokja a sötétet, hát négyen négy felé szereljük fel a műszereinket az udvaron, hogy véletlenül se világítsunk egymás szemébe. Jani asztalt cipel, papírokat, ceruzát készít elő, rajzolni fog. Belenéztem a távcsövébe – kicsi de nagyon profi. Mi többiek az ismeretlen csillagok között keressük az égi pólust, a jó fényképhez precízió kell. Robi sok műszert pakol, csillagködöket és halmazokat jelölő katalógusszámokat mondogat, hogy ő ezeket fogja fotózni. Lóránd a hatalmas csövet cipeli és teszi a hatalmas állványra. Az első frászon túl vagyunk, a nagy távcső épségben megérkezett a csatornacsőből faragott műalkotásban. Jómagam ahhoz képest könnyű felszerelést állítok be – a fényképezőgépemet homokkal töltött konzerves doboz ellensúlyozza.

Sötétedik, és így naplemente után nagyon, nagyon mások a fények, mint otthon. És nagyon más az ég, mint otthon. Az ismert csillagképek is ismeretlenek, fordíva állnak és fordítva mozognak – szinte húsz év gyakorlattal is alig ismerem meg őket így, fejjel lefelé. A déli pólus körüli csillagok pedig, legalábbis nekem, először mutatják meg magukat teljes pompájukban. Döbbenetes, ahogy sötétedik, hogy mennyire kifényesedik a Tejút, pedig láttam már eget, amely ideálisnak tűnt. Az a szakasza a Tejútnak, amely tőlünk látszik, halványabb is, meg ott a fényszennyezés. Itt most a magasban van a galaxisunk magja, nagyon széles és nincs ám sötét: a derült égen hömpölygő Tejút ijesztően fényes, és árnyékot vet. Éjfél után feljön a fogyó Hold, és nem tudja elnyomni a Tejút pompáját. Ilyen a namíb égbolt.

A többi beszámoló a Facebook lapon érhető el.

NG.HU: A HÓNAP ASZTROFOTÓJA

Ritka látvány, amikor egy fényes kométa vonul keresztül az égen; különösen, ha egy „szélkerék” mellet halad el.

A hónap asztrofotóján, Fényes Lóránd felvételén, egy különös égi találkozónak lehetünk tanúi. Az alábbiakban olvashatjuk a kép készítésének élménybeszámolóját.

„2016. január hónapjának 16-ik napját már hónapokkal előre bejelöltem a naptáramban, ugyanis ekkor haladt át a C/2013 US 10 (Catalina)-üstökös a Göncölszekéren a Szélkerék-galaxis közvetlen közelében. Két ennyire eltérő megjelenésű objektum nagyon izgalmas páros egy fényképen. A kép bal oldalán található csóvás égi vándor a Naprendszeren belül haladt, tehát térben hozzánk közelebb esett. A jobb oldalon fénylő, spirális szerkezetű galaxis bolygónktól 7,4 megaparszek távolságban, messze a Tejútrendszeren túl található, ám innen, a Földről nézve egy látómezőn belül észlelhettük őket az említett napon.

A C/2013 US10 (Catalina)-üstököst 2013. október 31-én fedezték fel a Catalina Sky Survey keretében. A projekt célja, hogy potenciális veszélyt jelentő földközeli objektumokat, üstökösöket, kisbolygókat találjon. A felfedezés pillanatában úgy vélték, hogy egy új kisbolygóra bukkantak, de a további megfigyelések azt bizonyították, hogy üstökösről van szó. A Szélkerék-galaxist Pierre Méchain francia csillagász fedezte fel 1781. március 27-én, majd értesítette erről kollégáját, Charles Messier-t, aki katalogizálta 101-es sorszámmal. Ez volt az egyik utolsó objektum, amit Messier hozzáadott híres katalógusához.

A három panelből álló mozaik fényképhez összesen 17 óra expozíciós időt alkalmaztam, amelyből, a komplex képfeldolgozás miatt, csak áprilisra készült el a végeredmény. A felszerelésem SkyWatcher Epsrit 100/550 és Celestron 11 RASA távcsövekből, valamint QHY IC8300 és modifikált Canon EOS 1200D kamerákból állt.”