NOVUM RIPORT

A Duna World csatornán futó Novum című műsor szerkesztői megkerestek, beszélgetnénk -e kicsit az asztrofotózásról. Egészen Piliscsévig kijött a stáb, nagyon kellemes órát töltöttek itt, aminek ez a rövid riport lett az eredménye.

VARÁZSLATOS VILÁGOK

Örömmel várok minden kedves érdeklődőt 2016. február 27-én szombaton, 18 órakor, a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház nagytermébe! Solymáron születtem és nőttem fel, ezért nyilván kiemleten kedves nekem ez a község. Mikor megkaptam a felkérést a kiállításra és előadásra, egy percig sem volt kétség, hogy megyek. Hívok mindenkit, aki még nem hallotta a namíbiai élménybeszámolók valamelyik korábbi verzióját. A kiállítás az elmúlt két évben készült fotókkal frissített változat!

INTERJÚK

Az elmúlt napokban az APOD megjelenést követően több kisebb-nagyobb beszélgetésre nyílt lehetőség. A Kossuth Rádió Közelről című műsorában hosszan és mélyebben, a Civil Rádió élő kapcsolásán inkább csak röviden beszélgettünk az asztrofotózásról. A vs.hu videóriportja szintén az üstökös apropóján készült. A Duna TV forgatása pedig hamarosan feltöltésre kerül.