Monokróm Rozetta

Vannak objektumok, amik egyszerűen monokróm változatban mutatják a leginkább meg arcukat. A fekete-fehér fényképezés egyébként is nagyszerű lehetőséget nyújt az asztrofotográfia keretein belül. Mivel elvont, nonfiguratív témákról van szó, a hömpölygő ködösségek színek nélkül időként hatásosabbak, szemet gyönyörködtetőbbek, mint a színes változatok. Ahogy a földi természetfotók esetén is vannak olyan témák, amik sokkal többet adnak monokróm változatban. Ez – a Rozetta-ködön belül található – látványos formáció is ilyen. Nézegettem a színes változatot is, de a kékek-vörösök elterelték a figyelmet a lényegről. Ezért most szándékosan ezek nélkül mutatom be ezt a gyönyörű vidéket.

A kép az első fotó Balatonalmádiból, a pólusra állás végén készült, a fennmaradó időben.

Állatkert

A nagyszerű Rozetta-köd (Caldwell 49) egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe. A köd fényesebb részei külön számozást kaptak a jól ismert NGC katalógusban. Magát a nyílthalmazt először John Flamsteed észlelte 1960-ban, majd később William Herschel is ráakadt. Bár magát a ködösséget ő nem jegyezte fel, a fiai később azonosították a különböző részeit.

Számomra ebben a nagyszerű, hatalmas objektumban a leginkább izgalmas terület az átlóban húzódó hatalmas, intersztelláris porfelhő. Hömpölyög, hullámzik, alakzatokat formál. Az ember – ha épp játékos hangulatban van – könnyen talál földi formákat benne, akárcsak a felhőkben, idelenn. Csak néhány példa:

Rosette zoo Rozetta

Jeges rózsa

A teljes objektum hatalmas por és gázfelhő: kiterjedése több, mint 1 fok, nagyjából a telehold méretének ötszörösét fedi le az égbolton. A teljes magnitúdója 4.8, a legismertebb közpéső csillaghalmaza már binokulárral is észlelhető. A teljes ködösség becslések szerint 10 000 naptömegű. A Rosette nagyjából 6200 fényévre található a Napunktól, közel a hatalmas kiterjedésű Monoceros molekulafelhőhöz. Átmérője megközelítőleg 130 fényév, a középső területe 30 fényév kiterjedésű. Az itt elhelyezkedő NGC 2244 O típusú csillagainak ultraviola sugárzása lép kölcsönhatásba a ködösséggel, ennek köszönhető a fényessége. A csillagok a környező házt nagyjából 6 millió K hőmérsékletre forrósítják fel, erős röntgensugárzsást kiváltva ezzel. Az erős aktivitás következtében a halmazból „fújó” csillagközi szél alakította ki az alakzat központi üregét, nyomást gyakorolva az intersztelláris porfelhőkre, összesűrítve azokat.

Az objektum igen nagy látszó kiterjedésű, a teljes kifotózásához nagylátószögű kistávcsőre van szükség. 2014-ben így fényképeztem 550mm fókuszon:

nagy_rosetta

Itt találjuk...

A Rozetta-ködöt a téli égbolt leglátványosabb csillagképétől, az Oriontól balra kell keresnünk. A Meissa és a Betelgeuse meghosszabbított vonalán könnyen elérhetünk hozzá.

Rozetta holvan

A készítés körülményei

A felvétel egy hosszú szünet után készült el. Az utóbbi hónapokban építkeztünk és ezért a fényképezésre sajnos nem jutott idő. Azonban az új otthonunknál ősztől szép lassan, de elkezdtem kialakítani az új, komolyabb csillagda alapjait. Karácsony első napján lettem kész vele, mikor végre volt egy kis időm éjjel. A távcsövek a helyükön (most 26-a van, mikor ezt írom, tegnap már a pólusra állás tesztek végén fotóztam is). Az alábbi képet ma reggel lőtte Tündi, miközben a beállításokat véglegesítettem. Az alap nagyon stabil lett, ki van vezetve mindkét távcsőhöz elektromosság, hálózat. A következő lépés az eltolható tető lesz.

Magasan vagyunk az Öreg-hegyen a Balaton felett, az Óvári Messzelátó (kilátó) szintjén – az ég ezért nagyon jó. Sajnos a lámpák korszerűtlen kialakításúak az utcában, de talán ez is javul majd idővel.

MZL-Pleiades csillagda

A felvétel adatai

  • Objektumok
  • Caldwell 49
  • Dátum
  • 2017.12.
  • Helyszín
  • Balatonalmádi
  • Expozíciós idő
  • 3 óra
  • 13 x 900

A felszerelés

  • Távcső
  • 300/1200 Newton távcső
  • Mechanika
  • Fornax 52
  • Kamera
  • QHY 9
  • Szűrő
  • Baader Ha
  • Korrektor
  • TeleVue Paracorr Type-II
  • Vezetés
  • QHY5L-II