Égi ékszerdobozként ragyog az NGC 2547 a varázslatos déli égen. Még egy csillaglánc is felfedezhető mellette.
A látványos emissziós ködösségek az asztrofotósok méltán népszerű célpontjai. A burjánzó színek és formák könnyen megragadják az ember fantáziáját, a nonfiguratív alakzatokban a képzelőerőnk könnyen talál kapaszkodót. Ezen látványos égi csodák mellett a különböző csillaghalmazok már-már méltatlanul elhanyagolt objektumok, jóval kevesebb fénykép készül róluk. Pedig ha nyitott szemmel járunk, akkor könnyen találhatunk közöttük nagyon szép és nem utolsósorban csillagászati szempontból is kifejezetten érdekes témákat. A hét csillagászati képén egy déli csillagcsoport látható, az NGC 2547. A halmaz a Vela csillagképben ragyog, Nicolas Louis de Lacaille abbé észlelte és katalogizálta 1751-ben, Dél Afrikából. A nyílthalmaz vizuális fényessége 4,7 magnitúdó, 1300 fényévre található a Földünktől. A csillagokat lágyan fénylő reflexiós ködösség veszi körül.
A fotón azonban a fő téma mellett rendkívül érdekes alakzatok is előtűnnek, a kompozícióban szándékosan emeltem ki ezeket. Az alul elhelyezkedő NGC 2547-et a bal felső sarokból induló, egész képen átívelő íj alak keretezi fényesen ragyogó kék és sárga színű csillagokkal. Még ennél is érdekesebb a rendkívül szabályosaszterizmus: a fotó bal felső harmadában egy nyílegyenes csillaglánc indul, melyet egy ponton, szintén az alakzatba szabályosan illeszkedő Henize 2-7 jelzésű planetáris köd tör meg. A háttérben pedig mindenütt alig-alig észrevehető csillagközi por kavarog, illetve enyhén észlelhető emissziós fénylés is felfedezhető. Ez a Kemble 1 (Kemble vízesése) nevű objektum. A csillagképet Walter Scott Houston nevezte el Lucian Kemble atya (1922-1999) tiszteletére. Kemble egy ferences szerzetes és amatőr csillagász volt, aki levelet írt Houston-nak a csillagképről, amelyben halvány csillagok gyönyörű kaszkádjaként írta le, amely északnyugatról az NGC 1502 nyílt csillaghalmazba zuhan.