VARÁZSLATOS VILÁGOK

Örömmel várok minden kedves érdeklődőt 2016. február 27-én szombaton, 18 órakor, a solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház nagytermébe! Solymáron születtem és nőttem fel, ezért nyilván kiemleten kedves nekem ez a község. Mikor megkaptam a felkérést a kiállításra és előadásra, egy percig sem volt kétség, hogy megyek. Hívok mindenkit, aki még nem hallotta a namíbiai élménybeszámolók valamelyik korábbi verzióját. A kiállítás az elmúlt két évben készült fotókkal frissített változat!

INTERJÚK

Az elmúlt napokban az APOD megjelenést követően több kisebb-nagyobb beszélgetésre nyílt lehetőség. A Kossuth Rádió Közelről című műsorában hosszan és mélyebben, a Civil Rádió élő kapcsolásán inkább csak röviden beszélgettünk az asztrofotózásról. A vs.hu videóriportja szintén az üstökös apropóján készült. A Duna TV forgatása pedig hamarosan feltöltésre kerül.

 

APOD: BIG DIPPER, DEEP SKY

A Nagygöncön áthaladó üstökösről készült fénykép a nap képe lett a NASA szerverein működő Astronomy Picture of the Day válogatáson. Az Index így ír erről . Ugyan az megtisztelő túlzás, hogy rendszeresen jelenik meg az APODon képem, de ennek az ötödik – a naptárral együtt hatodik – megjelenésnek most örülök. Mert nem külföldi, nagy befektetéses, utazós fotó, hanem egyszerű felszereléssel, itthon készült, csak a kertből. Még a régi feeling is megvolt fotózás közben, hiszen nem lehet távolról vezérelni ezt a kis mechanikát, kinn voltam az ég alatt pirkadatig. Közben binokulároztam a nagy hidegben. Szép emlék marad maga az éjszaka is.