Tinikorom óta nézem távcsövel az eget – kisebb, vagy nagyobb megszakításokkal. Komoly asztrofotográfiát 2010 óta végzek, ám ez 2020-ig teljesen a mélyűr fotózásra korlátozódott. Ez a terület fogott meg, a távoli galaxisok, csillagködök, csillaghalmazok világa az, amiben egészen mélyen képes vagyok elmerülni, amiben örömöm lelem. Azonban 2020-tól egy német csillagászati termékeket forgalmazó cég felkérésére lehetőségem nyílt az Explore Scientific csillagászati kamerák tesztelésére. Ebben a munkában – bár a mélyűr felvételek készítése volt a fő feladat, de – Hold képeket is kértek tőlem. Bár ebben nem volt tapasztalatom, végül örömöt találtam benne, így elkezdem a Hold fotókat is gyűjteni ezen az aloldalon. Szemben a 12 év mélyűr fotózással ez csak játék, tanulgatása a dolgoknak. De el kell ismerjem, a Hold SZÉP, máshogy szép, mint a mély kozmosz, de gyönyörű. Nem a színek adják a képek játékát, nem is a ködösségek hömpölygése, hanem az árnyékok, tömbök, élek, kontrasztok. Egyelőre – mivel nincs célfelszerelésem – csak teljes Hold képeket tervezek készíteni.

2022.01.15 - növekvő tányér

92% megvilágítottság, távolság 405 485 km. Készítés ideje: 2022.01.15, 20:02 – 20:30. 300/1200 Newton, Explore Scientific kómakorrektor, Explore Scientific 4K Astrocamera, Optolong UV/IR szűrő.

2020.05.01 - növekvő tányér

61% megvilágítottság, távolság 380 688 km. Készítés ideje: 2020.05.01, 21:02 – 21:30. 300/1200 Newton, TeleVue Paracorr Type-II kómakorrektor, Explore Scientific 7.1 kamera, IDAS LPS-D1 szűrő.

A Holdról

A Hold az egyetlen természetes mellékbolygónk, egyúttal a legközelebbi szomszédunk az űrben. Évezredek óta csodálat tárgya, minden kultúra meséiben, legendáiban szerepel. Sokáig sokféle elképzelés keringett, mit találhatunk a felszínén, erre a XX. század űrversenye, a Holdra lépő asztronauták beszámolója tett pontot.

Igen fontos égitest, gravitációja stabilizáló hatással van a Földre. Így a bolygónk tengelye nem imbolyog szabálytalanul, ami kedvezően hat az éghajlatra, áttételesen pedig a földi élet nyugalmára. A tőlünk való távolsága 384 400 km (több, mint 1 fénymásodperc), évi 4cm-el távolodik tőlünk. Átmérője 3 476 km.

Valahányszor a Holdra nézünk, ugyanazokat az alakzatokat látjuk a felszínén. Ami azt jelenti, hogy a Hold mindig ugyanazt az arcát fordítja felénk. Ez nem véletlen, a Hold keringése a Föld gravitációjának (pontosabban az árapályerőknek) hatására kötötté vált, ami azt jelenti, hogy pontosan ugyanannyi idő alatt fordul meg a tengelye kölül, amennyi idő alatt megkerüli a Földet. A holdfázisok a Hold Föld körüli keringésének eredményei. A fázist a Hold, a Föld és a Nap helyzete határozza meg. Bár a Hold 27,32 nap (egy sziderikus hónap) alatt kerüli meg a Földet, a teljes ciklus valamivel hosszabb, mint 29 nap: mivel a Föld is halad a saját pályáján, a Hold megvilágítottsága nem pontosan felel meg a fázisciklus elején tapasztalhatóval. A Holdnak kissé tovább kell haladnia, hogy “utolérje” a fázisciklust.

A Hold földről látható félgömbje jellegzetes. Legfeltűnőbbek a sötét foltok: az úgynevezett mare alakzatok. Latin szó, tengert jelent, hisz korábban annak vélték őket. Gyönyörű nevekkel rendelkeznek: Mare Nubium (Felhők Tengere), Oceanum Procellarum (Viharok Óceánja), Mare Tranquillitatis (Nyugalom Tengere), stb… Mára már tudjuk, ezek valójában óriási kiterjedésű, láva töltötte medencék. Ezen kívül még a rima néven ismert barázdák, hatalmas kráterek és hegységek is felsimerhetőek a felszínén. A kráterek nagyon látványos része: akkor keletkeznek, mikor egy aszterioda, vagy üstökös a bolygó felszínébe csapódik. A becsapódástól keletkező rezgéshullámok a becsapódási zónától kifelé terjednek, összehúzzák, megolvasztják a felszíni réteg alatti kőzetet, széles mélyedést formálva. Ez az anyag kidobódik, réteges lerakódásokat, néha másodlagos krátereket hoz létre. A nagyobb kráterek fala megsüppedl teraszos elrendezésűvé válik. A becsapódási terület alatt a talaj gyakran “visszapattan”, központi csúcs jön létre. A legfiatalabb kráterekből hosszan elnyúló, fehér sugarak indulnak ki. A sugarakat a becsapódáskor kidobódott kőzet alkotja, különösen teliholdkor fénylenek. A kráterek kora változó, a hatalmas -egyben az egyik legfiatalabb – Tycho-kráter körülbelül 100 millió éves.