Amennyiben a kép nem nyílna meg, ide kattintva megtekinthető.
A Charles Messier által 1773 október 13-án felfedezett híres Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxis párként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
A fénykép a Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány Csillagászati és Környezetvédelmi Oktatóközpontjának támogatásával készült el. Köszönet a műszerek rendelkezésre bocsátásáért!
Az Örvény-galaxist a Canes Venatici (Vadászebek) csillagképben találjuk, az Alkaid alatt. Mivel a mindenki által könnyen felismerhető Göncölszekér rúdjánál van, igen könnyű rábukkanni akár fényerős binokulárral, akár kistávcsövekkel.
A fényesebbm nagyobb NGC 5194 megközelítőleg 11×7 ívperc méretű, a teljes fényessége 8 magnitúdó. Az NGC 5195 csak 3×2 ívperc méretű és nagyságrendileg 1.5 magnitúdóval halványabb. A nagy testvér szemmel láthatóan késői típusú spirál, míg kísérője az M82-höz hasonlóan szabálytalan rendszer. Távolságuk nagyjából 23 millió fényév.
A bevezetőben említett kölcsönhatás egyik következményeképpen a nagyobb galaxisban felesősödik a sűrűséghullám, ami erőteljes csillagkeletkezést vált ki. Ennek köszönhető, hogy ilyen látványosan, erősen rajzolódnak ki a spirálkarok. Ezeket a spirálkarokat először William Parsons, Rosse grófja észlelte 1845-ben, az 1.82 m-es reflektorával. A fényképen észlelhető, hogy az egyik porsáv elhalad az NGC 5195 előtt.
Az NGC 5194 szokatlanul fényes magja is ennek a kapcsolatnak köszönhető. Egyes csillagászok ezért az aktív Seyfert-galaxisok közép sorolják.
Az Örvény-galaxis az égbolt egyik legszebb objektuma. Mallas 7×50-es binokulárral az M51-et és a kísérőjét is látta, 10 cm-es refraktorában pedig lenyűgözőnek írja le. A vizuális észlelők elmondása szerint tiszta égen a spirál minta jól látható 30cm-es távcsövekben. Persze ez függ a szem gyakorlottságától és a látási viszonyoktól is.
A tesztről
Ahogy a korábbi – Tű-galaxissal foglalkozó – leírásomban is említettem, már rég kíváncsian figyelem a piacra egyre inkább betörő hűtött CMOS szenzorok térnyerését. A technológia, adott, olcsó, a DSLR világban már rég kipróbált. Az amatőrcsillagász berkekben monopol helyzetben ücsörgő csillagászati CCD kamerák világát legalábbis megingatta ez az új termékvonal. A kérdés a rendkívül kedvező ár mellett egyértelmű volt: mennyivel gyengébbek ezek a kamerák a már jól bevált megoldásokhoz képest.
Természetesen sokféle összehasonlítást lehetne tenni, hiszen mind a CMOS, mind a CCD világban elég széles a termékpaletta. Mivel én a QHY cég béta tesztelési lehetőségét nyertem el, azokkal a kamerákkal tudtam dolgozni, amiket kaptam. Szerencsémre ezek kifejezetten a piac legnépszerűbb termékei, így az összevetés ha nem is a legszerencsésebb (mono vs color pl), mégis a nagy népszerűség miatt kifejezetten életszerű kérdésekre adhatnak választ.
Az alábbi gyors tesztecske arra mindenképp elegendő, hogy ki-ki felmérhesse, mit várhat el az új hűtött, színes CMOS kameráktól. A tesztelés hitelességéhez fontos volt az azonos körülmények biztosítása. Így is történt: mindkét kamera ugyanazon a rendszeren futott: 300/1200 Newton, Fornax 52 mechanikán, -20 fokra hűtve, azonos hosszúságú expókkal. Nézzük hát a nyers technikai adatokat.
Adatlapok összevetése (QHY 9 vs QHY 168C)
- A szenzor: KAF8300 mono CCD vs IMX071 color CMOS
- A szenzor mérete: 17.96 x 13.52 (4/3) vs 24 x 16
- A felbontás: 8.6 megapixel vs 16 megapixel
- A pixelek mérete: 5.4 um vs 4.8 um
- Színmélység: 16 bit vs 14 bit
- Zár: mechanikus vs elektromos
- Kiolvasási zaj: 9e vs 3.2e
- Anti Blooming: van vs van
- Hűtés: T -45 fok vs T -35 fok
Ahogy látható, papíron egyértelműen elválik a két kamera. Az egyik mono, kisebb szenzorral, alacsony felbontással, jóval jobb zajszinttel, 16 bittel. A másik színes, nagyobb szenzorral, magas felbontással, zajosabban, 14 bittel. Papíron nem váltanék CCD-ről. Azonban a száraz technikai adatok egy dolog, a másik pedig az ég alatti tapasztalat. Következzenek hát az empirikus dolgok!
Átfogás
Fontos kérdés, hogy a két kamera eltérő szenzormérete mit eredményez a fényképek esetén. Ez nagyon egyszerűen bemutatható. Az APS-C szenzor nagyobb mérete miatt ugyanazzal a távcsővel jóval nagyobb átfogást kapunk, könnyebb komponálni.
Felbontás és zajosodás
Persze nem mindegy, hogy az adott átfogásnál mennyivel kisebb, vagy nagyobb a kamerák egymáshoz képest kapott felbontása. A 168C kétszer akkora felbontással – és értelemszerűen kisebb pixelmérettel – bír, így a kapott kép nyilván eltér felfele a KAF szenzortól. Érdemes megnézni a feldolgozatlan nyers kockákat. Látható, hogy azonos értékek mellett mennyivel nagyobb a 168C felbontása és részletessége, illetve mennyivel jobb a 9-es zajszintje. Az egyszerűbb összevethetőség kedvéért a színes kamerát mono és színes verzióban is bemutatom.
Ahogy látható, a KAF8300 szenzornak gyakorlatilag nincs zaja -20 fokon, azonban a részletei gyengébbek, mint a nagyobb felbontású színes kameráé. Ez mindenesetre meglepett, mivel a bayer mátrix miatt arra számoltam, hogy a nagyobb megapixel szám ellenére a mono kamera kb azonos értéket fog képviselni részletességben. Ez nincs így. De valóban: zaja sincs. A színes kamera nagyon zajos hozzá képest.
Zajkép több expó összesítése után (dark, flat)
Namost, mivel sok expóból dolgozunk, kifejezetten érdekelt, hogy több kép stackelése után mennyit változik a helyzet. Bizony sokat. Érdemes megnézni, mennyivel kiegyenlítettebb az eredmény:
A croppolt teljes képek itt tekinthetőek meg:
Összegzés
A fentiek alapján, szigorúan szubjektív módon arra jutottam, hogy a színes CMOS-t fogom használni az RGB fotóim készítésére. Tény, hogy zajosabb, de ez a hátránya elveszik a feldolgozás alatt, ha van elég expó. Azonban kicsit jobb a felbontása és igen sok időt lehet megspórolni azzal, hogy nem kell egyenként szűrőzni minden csatornát, mindegyikhez megfelelő flatet készítve és helyesen feldolgozva. Keskeny sávú fotózáshoz pedig egyértelműen a mono szenzor marad a jó megoldás. De ez csak magánvélemény, mindenki szűrje le, amit gondol a fentiek alapján…