TEJÚT A BAKTÉRÍTŐNÉL (VNP ÍRÁSA)
A Jeep-ben türelmetlenül vártuk, hogy elfogyjon alólunk az aszfalt. Cape Town felől borongós időjárást hozott a szél, itt-ott virgákat láttunk, a távolban több helyütt eshetett az eső, és hűvös is volt. Féltünk, megázik a csomagtartóban a felszerelés és az ellátmány. A kavicsos úton kilencvennel is lehet menni a terepjáróval, ha figyel az ember, fel ne boruljon. Van egy szabály: bármi legyen is az úton, pávián, antilop, varacskos disznó, satöbbi, satufékezni életveszélyes. Pár óra múlva megérkeztünk vendéglátóinkhoz, Adele-hez és Joachimhoz az Isabis farmra. Síkságnak tűnik, a távolban hegyekkel, de a látvány csalóka: a tengerszint felett szinte 1800 méteren vagyunk. És amerre mi, északiak, keletet sejtenénk, elkezd lemenni a nap.
A miénk a ház, a vendéglátóink, meg a kevés ember, aki a környéken van, tőlünk jó messzire lakik. Nagyon kényelmes, van ivóvíz és áram – és amire nem számítottam, még mikrosütő is. Odakinn pedig nincsenek fények. Több kerítés tartja tőlünk távol a nagyobb állatokat, a kicsikre meg figyelünk, hosszúnadrág, bakancs. Helyet foglalunk a házban, és elkezdünk kipakolni az első éjszakára.
A szemnek hosszú percek kellenek, míg megszokja a sötétet, hát négyen négy felé szereljük fel a műszereinket az udvaron, hogy véletlenül se világítsunk egymás szemébe. Jani asztalt cipel, papírokat, ceruzát készít elő, rajzolni fog. Belenéztem a távcsövébe – kicsi de nagyon profi. Mi többiek az ismeretlen csillagok között keressük az égi pólust, a jó fényképhez precízió kell. Robi sok műszert pakol, csillagködöket és halmazokat jelölő katalógusszámokat mondogat, hogy ő ezeket fogja fotózni. Lóránd a hatalmas csövet cipeli és teszi a hatalmas állványra. Az első frászon túl vagyunk, a nagy távcső épségben megérkezett a csatornacsőből faragott műalkotásban. Jómagam ahhoz képest könnyű felszerelést állítok be – a fényképezőgépemet homokkal töltött konzerves doboz ellensúlyozza.
Sötétedik, és így naplemente után nagyon, nagyon mások a fények, mint otthon. És nagyon más az ég, mint otthon. Az ismert csillagképek is ismeretlenek, fordíva állnak és fordítva mozognak – szinte húsz év gyakorlattal is alig ismerem meg őket így, fejjel lefelé. A déli pólus körüli csillagok pedig, legalábbis nekem, először mutatják meg magukat teljes pompájukban. Döbbenetes, ahogy sötétedik, hogy mennyire kifényesedik a Tejút, pedig láttam már eget, amely ideálisnak tűnt. Az a szakasza a Tejútnak, amely tőlünk látszik, halványabb is, meg ott a fényszennyezés. Itt most a magasban van a galaxisunk magja, nagyon széles és nincs ám sötét: a derült égen hömpölygő Tejút ijesztően fényes, és árnyékot vet. Éjfél után feljön a fogyó Hold, és nem tudja elnyomni a Tejút pompáját. Ilyen a namíb égbolt.
A többi beszámoló a Facebook lapon érhető el.