Mit tegyek, hogy a monitorom jól adja vissza a fényképek részleteit, dinamikáját?
A csillagászati felvételeken rendszerint a szabad szemmel alig látható, vagy láthatatlan, nagyon halvány objektumokat találunk. A fotók előhívása során ezért a szín-egyensúlyt, a kontrasztot, a dinamikát rendkívül finoman kell hangolni ahhoz, hogy az eredmény értékelhető legyen. A képek SRGB színterű rendszerben, jól beállított monitorral élvezhetőek igazán. Ennek hiányában esetleg túl kontrasztosnak, vagy túl szaturáltnak (színesnek) tűnhetnek.
A monitorokon használható beépített szűrők (mozi mód, játék mód, sport mód, stb…) természetesen nagyon kellemes élményt adnak egy film, játék, vagy focimeccs közvetítés esetén, azonban a hű színvisszaadást semmiképpen nem várhatunk tőlük. Fényképek megtekintéséhez – és ez nem csak az asztrofotókra igaz, hanem bármilyen természetfotóra – érdemes a monitort natural üzemmódba állítani. Drágább készülékeken pedig feltétlen az SRGB színteret válasszuk, az tökéletes színegyensúlyt ad. A monitorok színegyensúlya pár klikkeléssel nagyon jól behangolható. Ehhez jó szívvel ajánlom a Calibrize nevű programot. 1 percet kell rászánni, utána valós színeket fogunk látni a monitorunkon, vagy a notebookunk kijelzőjén.
Gyors ellenőrzésre pedig az alábbi ábrát javaslom. Az összes árnyalat külön érzékelhető kell legyen:
Mit is értünk pontosan asztrofotózás alatt?
Csillagászati fényképezés alatt minden olyan fotográfiai tevékenységet értünk, ahol az éjszakai égbolt csodáit örökítjük meg. Beszélhetünk asztrotájkép készítésről, mikor a földi környezet és az égbolt szépségei együtt jelennek meg az exponált képkockán. Ezt bárki kipróbálhatja egy fényképezőgéppel és egy állvánnyal, bár ez a műfaj is komoly felkészülést igényel azoktól, akik komolyan szeretnék űzni. Magyarországon számos kiváló asztrotájkép fotóst találunk.
A következő kategória a naprendszerünk égitestjeinek megörökítése. A Napunk, a Holdunk, vagy a Nap körül keringő bolygók lefényképezése speciális felszerelést, feldolgozási technikát igényel, a képek csillagászati távcsöveken keresztül készülnek. Saját világomban az asztrofotózás “királykategóriája” az úgyneveztett mélyég, vagy mélyűr fotózás. Ebben az esetben a naprendszerünkön túli, a saját galaxisunkban található csillagködöket, vagy akár a Tejútrendszeren túl elhelyezkedő távoli galaxisokat örökítünk meg.
példa a három asztrofotó kategóriára
Ebben az esetben általában szintén egy csillagászati távcsőhöz van illesztve a képalkotó eszköz (fényképezőgép, vagy csillagászati CCD kamera), a rendkívül halvány és távoli objektumok megörökítéséhez pedig nagyon hosszú idő szükséges. Emiatt az égbolt látszó elmozdulását követő óragépes mechanikára is szükségünk van.
Tudományos, vagy hobbi tevékenység ez?
Természetesen a múltban is a szakcsillagászok használták először a tudományos munkák támogatására a csillagászati fotográfiát. Ez ma sincsen másképpen, a legtöbb felfedezés, illetve kutatás a különböző tartományokban (optikai, infra, UV, stb…) rögzítő képalkotó eszközök segítségével történik. Az amatőr mozgalom nagyon sokáig távolról csodálta a tudományos munka “melléktermékeit” a nagyon szép és izgalmas világot bemutató asztrofotókat. Ezt kifejezetten elősegítette a világ legismertebb csillagászati eszközének, a NASA által üzemeltetett Hubble űrteleszkópnak a nagyközönségnek szánt, esztétikai élményt is nyújtó fantasztikus képei.
Azonban az utóbbi évtizedben az amatőrmozgalom számára elképesztő eszközök váltak elérhetővé, a korábban elképzelhetetlen mára már valóság: a kertünk udvarából Hubble szerű fényképeket tudunk már készíteni. Természetesen ettől még az amatőrök 99%-a nem tudományos munkára használja a felszerelését. Csak nagyon kevesen végeznek folyamatos méréseket, vagy kutatómunkát. A legtöbbünknek ez hobbi, a hihetetlen univerzumra való rácsodálkozás.
két példa amatőrök által felfedezett objektumokra
Én is így vagyok ezzel, a képeim készítésénél bár kifejezetten törekszem a hitelességre, a valóság hű visszaadására (erről alább bővebben), elsősorban esztétikai élményt nyújtó asztrofotókat készítek, tudományos jelentőségük csekély. Legfeljebb az ismeretterjesztő funkció az, amit betudhatok ezeknek a képeknek, igaz ez kifejezetten értékes dolog véleményem szerint. Persze véletlenek mindig előfordulhatnak. Az utóbbi években több esetben hallottunk amatőr felfedezésekről. Olyan sok távcső kémleli már az eget, hogy nem meglepő, ha néha nem a NASA, hanem egy amatőrcsillagász botlik bele valami egészen különleges dologba…
Sorolható -e az asztrofotózás a természetfotózás valamelyik kategóriájába?
Ez egy régi kérdés és egészen az utóbbi évekig nagyon mást válaszoltak erre a természetfotósok és az asztrofotósok. 🙂 Ám az olló mára záródni látszik – ami nagyon kedvező tendencia. A véleménykülönbségnek két fő oka volt.
Az egyik kissé persze leegyerűsítve ugyan, de lényegében az ismeretlentől való ódzkodás. A csillagászati fényképezés nem könnyen ellenőrizhető, értelmezhető területe a fotográfiának. A képeken szabad szemmel nem látható nonfiguratív részei láthatóak a világunknak. Nincsenek igazi fogódzók, a megfelelő ismeretekkel nem rendelkező szemlélő nem tudja megállapítani, hogy a képek valójában azt adják -e vissza, mint ami “fönt” van, vagy van benne utólagos beavatkozás. Mivel a természetfotózás rendkívül érzékeny a beavatkozásmentes képalkotásra, ezért fogódzók és megfelelő felkészültség híján egyszerűen képtelen volt megállapítani, hogy a fényképek megfelelnek -e a saját szigorú etikai elveinek.
A másik ok pedig technikai: a csillagászati mélyég fotózás hihetetlen hosszú expozíciókkal kell dolgozzon. A rendkívül halvány objektumok megörökítéséhez nem elég egy “elkattintott” kép, egy halványabb ködösség 5-10-20 órát is igényel! Ezt pedig természetesen nem lehet egy menetben elkészíteni. Mélyebben nem belemenve ennek a technkai feltételeibe (azt egy másik kérdésnél alább) már csak az éjszaka hossza is behatárolja azt, mennyit tudunk egy objektumra “lőni”. És akkor még nem beszélünk az eget össze-vissza bejáró repülőgépek tömegéről, a műholdakról, a fotókba beleeső meteoritokról, a felhőkről, stb… Tehát az asztrofotográfia egy objektumot sokszor fotóz le, majd ezeket az expozíciókat összesítve kapja a végeredményt. Ez a természetfotózásban szokatlan gyakorlat, sokáig bele is botlottak a kollégák.
hosszú expozíciós felvételekre alkalmas felszerelés
Azonban el kell mondani, azért, mert a természetnek a megörökítéséhez speciális szakismeret kell (és annak hitelesség ellenőrzéséhez is), még nem zárható ki a természetfotózás kategóriájából. Sőt! Ezt mára a természetfotós fórumok egyre inkább elismerik. Ugyanis nem szabad megfordítani a logikát. Azért, mert az egyszeri szemlélőnek esetleg nincs olyan tudás a birtokában, hogy megítélje, hiteles – e, amit lát, attól az még hiteles. Csak épp a mércéje más tudást igényel. Én általában csak azt szoktam fájlalni, hogy a logika kap egy kis gellert: “mivel nekem nincs meg a tudásom, hogy megállapítsam a hitelességet, el sem hiszem”. Azonban ez az attitűd már egyre kevésbé lelhető fel – és ez így is helyes.
Illetve az is rögzíthető, hogy az, hogy a képek elkészítéséhez speciális felszerelés és technika szükséges, még egyáltalán nincs logikai kapcsolatban a hitelesség kérdésével. Speciális területek speciális eszközöket és megoldásokat igényelnek. A tenger alatti fotózás vízálló búvárfelszerelést, a makrofotós speciális ikervakukat és makroeszközöket, a csillagászati fotográfia pedig távcsövet, égkövető mechanikát és multiexpót. Ez nem lehet elvi probléma, ez műfaji szükségszerűség. Egy 40 órát igénylő fotót nem lehet egy 6 óráig tartó éjszaka alatt kiexponálni.
Summa summarum, mára ezek a kérdések egyre inkább elfogadottá válnak. Ahogy említettem, záródik az olló. Ezért magam is sokat teszek. Nyílt és meghívásos zárt (profi) fórumokon, megfelelő versenyeket (pl. Az év természetfotósa) igyekszem bemutatni az asztrofotózást, mint a természetfotózás egy spciális ágát. Hálistennek egyre több sikerrel.
Hitelesen adják -e vissza a fényképek a világűrben található dolgokat?
A rövid válasz erre: igen. A kicsit hosszabb: természetesen hitelesen, hiszen a képalkotó eszközök megörökítenek dolgokat, mi pedig azt adjuk tovább. Hiteles az, amit a képalkotó eszköz természetellenes manipuláció nélkül megörökít. Amikor átalakított tükörreflexes fényképezőgéppel fotóztam, az elkészült RGB kockák a látható fény tartományában adták vissza azt, ami fentről jön, a vörös tartományra érzékenyebben. Ez ebben az RGB tartományban hiteles. Most szűrőkkel dolgozom. Ez abban a tartományban (a hidrogén, a kén és az oxigén sugárzásában) hiteles. A kép részleteinek aránya az előhíváskor nem lineárisan változhat (dinamika, kontraszt), ennyi játéka mindenképpen van a kép alkotójának. Illetve egyes esetekben a részletek pontosabb megkülönböztetése érdekében Hubble paletta színeiben történik az un hamisszínes feldolgozás, nem a látható tartomány színeiben. De ezt mindig feltüntetem ilyen esetekben.
Azonban érdemes a kérdés mélyére nézni kicsit, hiszen elég beírni a böngésző keresőjébe egy-egy népszerű objektum nevét és kiderül: rengeteg féle “verzió” jön fel, színben, állagban eltérő. Egyik valóban fotónak látszik, míg a másik inkább valami elfuserált grafikának, a harmadik pedig inkább olajfestmény, mint fénykép… Szóval igen, sajnos itt is léteznek visszás esetek. Ha belegondolunk, érthetően nagyobb is a kísértés, mert igazán jól megörökíteni egy égi objektumot nagyon időigényes. Ám a nézőnek nincs ilyen könnyű dolga a nézőnek kiszűrni és kiszúrni a turpisságot, mivel nincs olyan referencia pontja, mint egy földi objektumnál. Egy “földi” képen egy nem hozzáértőnek is gyanús, ha pl egy varjú piros, mert látott már varjút. Ám én már számos “fake” kép előtt láttam sajnos álmélkodni a nem hozzáértő nézőket csak azért, mert színes volt és csillagok voltak rajta. Idehaza nagyon erős önkontrollja van az asztrofotós közösségnek, ezért itthon hamar lemorzsolódnak a manipulátorok. De nyugaton lehet látni néha Photoshop mágusokat…
Hogy könnyebben érthető legyen, mutatok egy példát arra, mennyit “változik” egy kép az egy nyers kocka –> sok nyers kocka összegzése, majd a kép utólagos finomhangolása között. Az egyszerűség kedvéért egy natúr RGB fotót hozok ide, így könnyebb megérteni a folyamatot, mint a szűrős képek feldolgozásánál.
egyetlen expó, 5 perc, ISO800
26db expó 5 perces ISO800 összegezve
Ahogy látható, a nyers képeken érzékelhető halvány objektum minden részletet tartalmaz már a szóló expónál is. Az összegzésnél és az utólagos finomhangolásnál a már eleve érzékelhető részletek erősödnek fel élvezhető szintre. Nincs benne semmi digitális rajz. Ez fényképezés.
Beszélhetünk -e az asztrofotózásban esztétikáról, esetleg művészetről, vagy csupán statikus témák rém egyszerű megörökítéséről van szó?
Az a helyzet, egy-egy hatalmas kiterjedésű égterületen, ebben a végtelen univerzumban nagyon is lehet komponálni, képet alkotni, tervezni. Majdhogynem művészi igényekkel. Tele van geometriai formákkal, átlókkal, metszéspontokkal, súlyozással – ha meglátjuk. A képalkotás örök szabályai pedig itt is érvényesülnek. Csodálatos képeket lehet készíteni, mert majdnem korlátlan az előttünk álló lehetőség. És ezt egyre inkább értékelik. Az, hogy az asztrofotósok egy része ebben járatlan (mivel sokak érdeklődési területe természetesen elsősorban a csillagászat és nem az esztétikum, csillagászokról beszélünk, akik fotózni kezdtek és ritkán fordítva) még nem azt jelenti, hogy ebben nincs fantasztikus tartalék. Ez a kérdés a szívügyem, az oldalon néhány újságcikkem és előadásom is található a témában. Ha szabad személyes hitvallást tenni ide, engem az motivál, hogy a lehető legfontosabban (már szakmai értelemben) tudjam úgy bemutatni ezeket az elképesztő méretű és távolságra lévő objektumokat, hogy közben esztétikai élményt, sőt, akár művészeti élményt is nyújtsanak. Ezért próbálok úgy komponálni, hogy a végén ilyen élményt kapjon a szemlélő.
Technikai “sport” ez? Akinek sok pénze van, az tud csak jó mélyég képet készíteni?
Ezt a kérdést számos esetben felteszik nekem. Valóban kialakult egy olyan kép, hogy ez a “gazdagok sportja”. Pedig ez nem igaz. Tagadhatatlan, hogy az asztrofotózáshoz kell némi induló tőke. Ám a minap hallottam, hogy mennyi egy profi (azaz a fotózást megélhetésként alkalmazó) esküvői és modell fotós komolyabb alapszettje. Nos, ehhez képest egy használható asztrofotós indulószett annak a negyede – ötöde. Természetesen mindig van több, mindig van mit fejleszteni. De ez nem feltétlen van kihatással a végeredményre. Ezen az oldalon található fotók számos elismerést kaptak már nemzetközi szinten is. Ám a szívemnek az egyik legkedvesebb páros egy 2011-es balatoni nyaralás alatt készített két kép (a Buborék-köd és az Elefántormány). Akkoriban, újoncként egy nagyon alap felszereléssel fotóztam, gyakorlatilag ma a kezdők sokkal jobb cuccot vesznek maguknak. Ennek ellenére az a két kép pont jó eredményt ért el a NASA munkatársai által üzemeltetett APOD oldalán, illetve a Brit Királyi Obszervatórium által rendezett Astronomy Photographer of the Year versenyen. Utóbbinál a zsűri ki is emelte, hogy a versenyen megszokott sok(tíz)ezer eurós felszerelések mellett a kép egy egyszerűnek mondott kínai áruházi felszereléssel készült egy sima Canon 1000D-vel. Számomra ez fontos visszajelzés, valóban messze nem a hiper-szuper felszerelés a legfontosabb eleme az asztrofotónak.
Bónusz kérdés: hogy készül el egy asztrofotó?
Erre a kérdésre szeretném ajánlani Szarka Levente, A digitális mély-ég fotózás alapjai című írását. Nem könnyű ez a hobbi, de kezdetnek nagy segítség lehet…