Azoknak, akik eljutottak erre az aloldalra, egy saját dal felvétellel és egy érdekes beszélgetéssel kívánok áldott és békés karácsonyt! Mindkettő kötődik a karácsonyhoz és az űrhöz is.

Zene: János evangéliuma első verse alapján - űrben és dalban

Idén ezzel a posttal kívánok mindenkinek áldott év végét. Manapság már csak kisjézus, meg angyalka (vagy még ez sem) szintjén van a mondanivaló, miközben az evangélium Logosza sokkal intelligensebb üzenet. Ezért némiképp ellenpontozva írtam ezt a dalt – gyakorlatilag János evangéliuma első versének a szövegére építve. Tündi pedig leült mellém a számítógép mellé és segített elénekelni. A dallam egyszerű, de az evangélium üzenete is egyszerű. Az űrfotók, amiket a képeimből alá válogattam azok, amik leginkább illeszkednek a mondanivalóhoz. Mert szerintem a kozmosz mérhetetlen nagysága éppúgy dicsőíti a teremtőjét, mint a kis ember egy gitárral a Földön. Ha valakinek van kedve, kicsit halkítsa le maga körül a világot, nyissa meg és hallgassa meg, akár ossza meg, ez az én karácsonyi üdvözletem.

Beszélgetés: mi lehetett a Betlehemi Csillag?

Ebben a közvetítésben számomra két kedves terület – a vallástörténet és a csillagászat – metszetében beszélgetünk a karácsonyt érintő történelmi és természettudományos érdekességekről.

Az első adásban az időszámításunk pontatlanságáról (mikor születhetett valóban Jézus), illetve a betlehemi csillag néven ismert jelenségről (mi lehetett, mi nem lehetett) diskurálunk. A második részben a korábban elkezdett csillag témát kerekítjük le, majd beszélgetünk a keleti bölcsekről és magáról Heródesről is. A harmadik, befejező adásban Jézus pontos születésének napjáról, a december 25 eredetéről, a karácsonyfáról, de ami a legfontosabb: az örömhírről beszélgetünk. És egy dalunk is van a végén…