Az NGC 1499, más néven Kalifornia-köd egy hatalmas kiterjedésű, azonban vizuálisan halvány emissziós köd a Perseus csillagképben. Nevét az USA jól ismert régiójáról kapta, formájáról, körvonalairól a napfényes – pálmafás állam juthat elvileg eszünkbe.
A Kalifornia-köd 1000 fényév távolságban fekszik, a galaxisunk külső Orion-karjában. A mélyűr ezen területe csillagközi gázzal telített, melyből számos masszív és fényes csillag alakul ki. A köd fényes része nagyjából 100 fényév kiterjedésű. Jelenlegi ismereteink alapján a Xi Persei, egy fényes kék-fehér O7e csillag ionizálhatja, mely a Perseus OB2 társulás tagja. Az NGC 1499-et E.E Barnard fedezte fel 1884-ben.
Bár a fényképen közel 2.5°kiterjedésű, az NGC 1499 nagyon alacsony felületi fényességgel bír. Ennek következtében a vizuális észlelése igen nehéz, az okulárban látható forma sem túl látványos. Észlelők elmondása szerint halvány háromszögletű foltként észlelhető, északra a 4 magnitúdós Menkibtől. A jó szeműek sugárirányban számos felületi felfényesedést vehetnek észre. Egy H-Béta szűrő nagyban növeli az objektum látványának élvezeti faktorát. Ennek ellenére ez a ködösség inkább az asztrofotókon mutatja meg igazi valóját.
A fényképen jobb oldalon található markáns kék színű csillag a Xi Persei, más néven a Menkib. A Perseus csillagkép tizenkettedik legfényesebb csillaga, 4.40 magnitúdóval. A Menkib “vállat” jelent, utalva a nagy kiterjedésű arab csillagképre, ahol az Atik (o Per) a kulcscsont. A Xi Persei az egyik legforróbb és legmasszívabb szabad szemmel is észlelhető csillag. Ragyogó kék-fehér O7.5 III osztályú óriás, a felületi hőmérséklete meghaladja a 37 000 Kelvint. A viszonylagos halványsága a távolságának tudható be, illetve annak, hogy a Föld és közötte csillagközi por helyezkedik el. A különböző tényezőket együtt kalkulálva ismereteink szerint a Melkib vizuális fényessége 13 500 napnak felel meg. Ha ugyanezt UV tartományban vizsgáljuk, az érték 330 000 napra ugrik! Igen erős csillagközi szelet hoz létre, mely tízmilliószor nagyobb erővel “fúj”, mint a Napunk csillagszele. A csillag fejlődési állapotát valahol az óriás és a szuperóriás közé tehetjük. Érdekes, hogy mozgó csillag. Nagy sebességgel távolodik eredeti szülőhelyétől, a Perseus OB2 csoporttól (mely egyébként a testvér csillaga, az Atik szülőhelye is).
A ködösség felfedezője E.E. Barnard, 1884-ben katalogizálta a Kaliforniát. Barnard a 19 század egyik nagy csillagásza, hatalmas munkásság áll mögötte. 1857-ben született a Tennessee állambeli Nashvilleben. Számomra különlegesen kedves információ, hogy nem csillagászként, hanem fényképészként dolgozott, már kilenc éves korában asszisztensi feladatokat látott el. A csillagászat felé csak később fordult az érdeklődése. 1876-ban vásárolta meg 13cm-es lencsés távcsövét, 1881-ben fedezte fel első üstökösét. 1880-ban Hulbert Harrington Warner 200 $ ajánlott minden új üstökös felfedezéséért.
Barnard az egyik legkorábban dolgozó asztrofotográfus a történelemben. A fényképeszeti ismereteit felhasználva egy egész sor sötét ködösséget katalogizált, amiket ma Barnard objektumokként ismerünk. A katalógus első szereplője a Barnard 1 az utolsó pedig a Barnard 370. 1919-ben az Astrophysical Journal kiadványában tette közzé először a művét.
A névadója a rendkívül fényes Barnard csillagnak, amit 1916-ban fedezett fel. Már nem létezését tekintve, hisz a csillagot már 1888-ban katalogizálták. Ellenben felismerte, hogy ez a mindössze 6 fényév távolságban található vörös törpe a földi szemlélő számára rendkívül nagy sebességgel mozgó csillag, 10.3 szögmásodperc / év elmozdulással.
A fotó 2015 novemberében készült el. hosszan elhúzódó ősz ugyan meleg levegőt szállított Magyarországra, de emiatt az ilyenkor szokásos ködös napok elmaradtak. Sőt, a sok átlagos éjszakából az egyik kiemelkedett: az év egyik legjobb átlátszóságú, holdmentes napját kaptuk a hó közepén. A fénykép részletei nagyrészt ennek az éjszakának köszönhetőek.
A kép RGB hatású, de keskenysávú szűrők használatával készült el. A Ha (hidrogén) szűrővel gyűjtött fény felel a köd vöröses színéért, az SII (kén) szűrő adja ezen belül is a mélyvörös árnyalatokat. A kék különbözű tónusait az OIII (oxigén) szűrő szállította. Mint látjuk, ebből rendkívül kevés észlelhető (pedig sokat exponáltam). A ködösség körül alig található OIII régió. Nagyon úgy tűnik, hogy az interneten található kék képek inkább a meglódult fantázia szüleményei… A valós csillagszíneket külön kellett exponálnom a harmonikus összkép érdekében. Mivel a kamerám mono, ezért vörös, zöld és kék szűrőkkel dolgoztam, hogy ezeket illesztve megkapjam a valós, RGB tónusokat.
A kép összesen 22 óra expozíciót tartalmaz.