A Szivar-galaxis (M82) egy figyelemreméltó és különös csillagváros a Nagymedve csillagképben (azaz a jól ismert Göncölszekér környezetében). Johann Bode fedezte fel 1774-ben, a közelében található M81-el együtt. A kép rendhagyó módon egy évet átívelően készült.
M42 és M43: a népszerű Orion-köd témái nagy felbontású fényképen, lehet böngészni a részleteket.
Ezzel a 2025-ös zenés asztrofotós összeállítással szeretnék mindenkinek áldott és eredményes új évet kívánni 2026-ra!
Elszomorító ez a hosszú ködös időszak a Kárpád-medence felett. Hiányzik a szikrázó csillagmező, de hiányzik a nap fénye is. Már többedszerre mentünk fel ezért Tündivel a Bakony magasabb csúcsaira, ahol a hullámző felhőóceán feletti napnyugták máshogy nem is tudom mondani, de végig simogatták a lelkünk. Ma is. Egy nagyon rövidke felvételt készítettem csak, hogy akiknek hiányzik ez az élmény, picit átélhessék. Semmi nagy művészet, alig volt pár percem rögzíteni, mert nem volt nálam memóriakártya. Ami épp látszott Napnyugtakor. Kis aláfestő zenével. Déli-Bakony.
A hat planetáris különböző arca 1:1 méretarányban, 157 óra összexpóval.
NGC 7635 és M52 panoráma: a Buborék-köd 12 magnitúdós planetáris köd. Azaz az életciklusa utolsó szakaszában található csillag nagyon szabályos formában levetett gázköpenyét láthatjuk a fotón. A közelében levő Messier 52 nyílthalmaz pedig 12 ívperc átmérőjű csoportosulás.
OPTOLONG L-SYNERGY FIRST LIGHT
Az NGC 896 komplxum az új Optolong L-Synergy szűrő tesztjében.
Az Elefántormány-köd tulajdonképpen az IC 1396 csillaghalmaz körülötti hatalmas és viszonylag halvány ködösség egy markáns része. A fényes, ragyogó perem IC 1396A néven ismert, míg a sötét rész a vdB 142 számot kapta.
Sokan sokszor kérdeztétek már, hogyan lehet ilyen hosszan egy távoli objektumra exponálni a távcsövet, hogy lehetséges, hogy sok órás felvételek készülnek. A legegyszerűbbnek végül az látszik, ha megmutatom… 🙂 A kis Vespera távcső tesztje alatt készült az alábbi felvétel.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
A csodálatos M27 egy csillag életútjának utolsó állomását mutatja meg – kitárt szárnyú csillagközi pillangóként.
A Herkules Nagy Gömbhalmaza és a sarki fény: egészen különleges párosítás, mégis megadatott a megörökítése.
Az NGC 450300 egy remekbeszabott, de roppant nehezen megörökíthető Seyfert típusú galaxis a Vadászebekben. 45 órán át exponáltam rá.
Az NGC 4244 egy sajátos képet mutató spirálgalaxis a Canes Venatici csillagképben. Nagyobb távcsövekben ez a 10,4 magnitúdójú mint egy vékony, ezüstös szilánk dereng, áttvágva a sötét égabroszt.
Egy kalandosan felfedezett planetáris a Hiúzban – igen gazdag galaxiskörnyezetben körülötte és mögötte.
A nagyszerű Messier 82 galaxis a 2700mm-es fókuszon mutatja meg igazán részletes szerkezetét.
Egy apró planetáris-köd a Nagymedve csillagképben – kis színfolt a téli-tavaszi galaxis szezon közepette.
Tengeri csikó fejére vagy a sakkjátékból jól ismert figurára emlékeztető sötét porköd az Orion csillagképben: a Lófej-köd
A Coddington-köd valójában nem ködösség, hanem egy halvány törpegalaxis a Nagymedve csillagképben.
Az NGC 7814 (más néven UGC 8 vagy Caldwell 43) egy éléről látható spirálgalaxis a Pegasusban.
Rosetta Nebula and Wizard Nebula images in the review of the new Optolong L-Para filter.
Rozetta-köd és Varázsló-köd képek az új Optolong L-Para szűrő tesztjében.
Az IC 410 az NGC 1893 nyílt csillaghalmazt körülvevő halvány ködös régió. Az Auriga csillagképben található.
A Messier 33 (M33 és NGC 598) galaxis Triangulum-galaxis néven is ismert. Ez a közeli spirál a harmadik legnagyobb csillagváros a Lokális Csoportban, közvetlenül az Andromeda-galaxis és a Tejútrendszer (a saját otthonunk) után.
Az M31 központi régiója: a több, mint 2 millió fényév távolságra található Androméda-galaxis a Tejútrendszert is tartalmazó galaxishalmaz, a Lokális csoport legnagyobb galaxisa.
Planetáris-köd és egy rég felrobbant szupernóva halvány maradványa egy asztrofotón: a 2024-es év legnagyobb munkája.
Amatőrök által tudtommal még nem fotózott távoli gömbhalmaz a Tejútrendszer halojában.
30 000 évvel ezelőtt, amikor őseink még barlangrajzokat készítettek, egy hatalmas csillag robbant fel a Tejútban. Ennek az eseménynek a mementója a képen szereplő objektum.
A ragyogó NGC 6823 csillaghalmaz felé mutató ujj, az ezt körülölelő csillagközi por remek kompozícióra adott lehetőséget az Sh 2-86 komplexumban.
A Fátyol-komplexum egyik ritkán fotózott, kis méretű részlete található a képen, ami jóval halványabb, mint az ismert szélső régiók.
A Lant csillagkép csodálatos objektuma a Gyűrű, az egyik legszebb planetáris-köd (M57).
A Tű-galaxis keskeny sávja szinte pontosan a fősíkja felől látható, lenyűgöző csillagváros. NGC 4565 néven is ismerjük. A Bereniké Haja csillagképben találhatjuk meg, a csillagkép által kirajzolt háromszög jobb alsó sarkánál.
A Herkules Nagy Gömbhalmaza és a sarki fény: egészen különleges párosítás, mégis megadatott a megörökítése.
A Sziámi Ikrek galaxispáros a Szűz csillagképben található. A roppant érdekes forma oka: ez a két galaxis egy hatalmas ütközésben és ebből következő összeolvadásban kapcsolódik egymáshoz.
Az M106 galaxis önmagában is érdekes csillagváros, ám a vöröses jetekkel válik egészen látványos témává.
A 2024 január elején felfedezett SN 2024gy szupernóva nagyszerűen látszik még márciusban is az NGC 4216 galaxisban.
Emissziós és reflexiós ködösségek egyvelege. A fő téma az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el.
A téli objektumok közül rendre a Messier 78 kék ragyogásában és az előtte húzódó markáns porsávban tudok leginkább elveszni.
A 20,5 millió fényév távolságban lévő NGC 2903 átmérője körülbelül 80 000 fényév – alig kisebb, mint a Tejútrendszer.
A Melotte 15 a nagyszerű Szív-köd közepén elhelyezkedő laza szerkezetű halmaz. Nagyon apró, de az új távcső szépen kirajzolja.
Az NGC 281 fényes H II szakasza a Cassiopeia csillagképnek. Beceneve Pacman-köd mivel kis fantáziával a jól ismert videójáték figurára emlékeztet minket. Az IC1590 nyílthalmazt is tartalmazza.
A képen egy forró gázban és sötét porban gazdag csillagkeletkezési régió látható a Hattyú csillagkép szívében (Cygnus), a Sadr csillag közelében.
Tágra nyílt kék ablak a csillagközi porfelhőkben.
A mintegy 4700 fényévnyire lévő NGC 6888-at a HD 192163 jelű, WR 136 néven is ismert Wolf-Rayet csillag áramló csillagszele alakítja ki.
Az NGC 6960 szupernóva-maradvány: a Fátyol-köd az egyik legszebb objektum az északi nyári égbolton. A születése egy kozmikus kataklizma eredménye. Az elképesztően finom szálakban rendeződő filamentek vöröses és kékes színe megkapó.
A Messier 102 egyike a “hiányzó” Messier-objektumoknak, amelyeket nem sikerült egyértelműen azonosítani.
A Messier 101 igen nagy kiterjedésű, a Tejútrendszerhez viszonylag közel található, teljes arcát felénk mutató csillagváros a Nagymedve csillagképben. 2023 késő tavaszán nóva robbant benne.
Az NGC 2841 egy nagyon finom szerkezetű, ferde spirálgalaxis, szorosan tekeredő karokkal.
M42 és M43: a népszerű és lenyűgöző köd az Orion csillagképből. Az Orion-köd mindössze kis része egy sokkal nagyobb intersztelláris molekulafelhőnek, melyet Orion-komplexumnak nevezünk. Hidrogénben gazdag, csillagközi gáz és por alkotta sűrű területekből áll.
A Messier 51 (M51) Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxispárként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
Megérkezett az új rendszer. Két tesztfotóval is debülál: az M43 közeli mellett az apró NGC 2403 galaxis képeivel.
2022 gazdag év volt: csillagászati felvételek és légi fotók is születtek. Bár teljesen más világ a kettő, igazán jól megférnek egymás mellett! Vagy a színekben, vagy a formákban és kompozíciókban, vagy egyszerűen a hangulatukban kerestem összeillő képeket. Remélem tetszeni fog. 2 perc “hosszú”, de nem éri meg kapkodni vele: mindenképp ajánlom teljes képernyőre kirakni, teljes felbontásra állítani és a zenét is felhangosítani hozzá.
IC 349 és NGC 1435: a Fiastyúk halmaz Merope csillaga mellett megbújó apró ködösség. A nagy képet a Meropétől délre elterülő NGC 1435 katalógusszámú diffúz-köd uralja. A főszereplő azonban IC 349 katalógusszámú apróság.
A hattyú csillagkép kékes reflexiós ködössége vöröses gázfelhőbe ágyazva: az NGC 7000 komplexum legmarkánsabb része található meg ezen a csillagászati fényképen.
A Tania Australis és az NGC 3184 galaxisa szép kompozíciót ad ezen a nagylátószögű felvételen. A szép páros egyike sem túlságosan gyakran fotózott terület, pedig megérdemlik – főleg ebben a formában.
500 fényévre található, ragyogó égi méhkas: Messier 44-es (M44) katalógusszámú nyílthalmaza. A Kaptár-halmazról Galilei is ír: “a Praesepe nevű köd nemcsak egy csillag, hanem több, mint negyven kis csillag halmaza.”
Explore Scientific 4K Deep Sky kamera tesztképek: Hold, Jupiter, Szaturnusz (ezekre való igazán) és… mélyég fotók. Nyilván a valódi mélyég kamerákkal nem veheti fel a versenyt, de egyáltalán nem kell lebecsülni.
A CTB1 szupernóva-maradvány életem eddigi legnehezebb és leghosszabb ideig készül csillagászati felvétele. Több, mint 50 órát exponált a kamerám az ég megfelelő részére nézve, mire végeztem a munkával.
A Perszeusz- ikerhalmaz (NGC 884 és NGC 869) és a Vállfa-halmaz (Collinder 399) több szempontból is merőben eltérő, de mégis egyben nagyon szépen mutató objektum.
A Fiastyúk nagyjából 115 millió éves nyílthalmaz, ~400 fényévre található Napunktól. Katalógusszáma a Messier féle besorolásban M45. Szabad szemmel általában 7-10 csillagot tudnak külön azonosítani a jó szemű megfigyelők.
A nagylátószögű képen kifejezetten halvány régióját találhatjuk a Hattyú csillagképnek (Cygnusnak): Barnard 343 és 344, LDN 883-886 molekulafelhők, emellé pedig még nagyon sűrű csillagmezőt is kapunk.
A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. NGC katalógusszámokat kapott több szegmense is – NGC6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. Ezen a képen az NGC 6974 található.
Régi vágyam és a galaxisok között a kedvenc témám: a csodálatos Sombrero-galaxis. A Mssier 104 (M104) katalógusszámú csillagvárost az a Szűz és a Holló csillagképek között találjuk, az előbbihez tartozik.
Az NGC 3718 10 magnitudós spirálgalaxis az Ursa Majorban. Igen távol található tőlünk, megközelítőleg 124 millió fényévre helyezkedik el a Naprendszertől. Az NGC 3729 is észlelhető, 11 magnitudós csillagvárosként. Számos kisebb galaxist is találunk a fotón.
Reflexiós ködök az Orion-köd árnyékában: igaz, hogy az M42 jóval ismertebb és valóban kissé elhomályosítja a közelében ragyogó NGC 1973, NGC 1975 és NGC 1977 katalógusszámot viselő ködösségeket, ám ezek önmaguk jogán is rendkívül érdekesek.
Az Androméda-galaxis (M31, vagy Messier 31) az egyik legtávolabbi objektum, ami még szabad szemmel is észlelhető: 2.25 millió fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. a nagylátószögű fotó több kockából készült el.
Az Messier 39 (M39) igen nagy kiterjedésű, ám kifejezetten laza szerkezetű halmaz, 30 db 7-10 magnitúdós csillagokkal. Charles Messier francia csillagász fedezte fel, majd 1764. október 24-én katalogizálta.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Markarjan Lánca egy sajátos formájú galaxiscsoport, a Virgo Halmaz része. A Földről nézve ezek a galaxisok láncba rendeződve látszódnak – innen az elnevezés. Tagok többek között: M84, M86, NGC 4438, NGC 4435, IC 3386, NGC 4461, NGC 4458, NGC 4473, NGC 4479, NGC 4477.
Az M63, vagy más néven NGC 5055 egy gyönyörű csillagváros a Canes Venatici csillagkép határában. Pierre Mechain első felfedezése, 1779-ből. Charles Messier is észlete, aki a 63-as számot adta ennek a objektumnak a híres katalógusában.
Apró galaxiscsoport az Oroszlán csillagképben. Az NGC 3190 a csoport névadója, egyben leglátványosabb objektuma. Az NGC 3193 11 magnitúdós elliptikus galaxis. Az NGC 3187 13 magnitúdós küllős spirálgalaxis, az NGC 3185 pedig 12 magnitúdós spirálgalaxis.
Az M35 és a jóval távolabbi NGC 2158 közös portréja. Az M35 teljes átmrője eléri a 24 fényévet. A közelében levő NGC 2158 tejcseppként dereng halványan, délnyugatra a ragyogó Messier 35-től.
Az M92 gömbhalmaz csodás ékszer a Herkules csillagképben. A jóval ismertebb M13 nagy gömbhalmaz elhomályosítja a rá vetülő figyelmet – helytelenül. A formája, a szerkezete számomra sokkal tetszetősebb, mint a nagy testvéré.
Az NGC 2683 galaxist William Herschel a képem készítése előtt kereken 231 évvel, 1788 februárjában fedezte fel. Ez a spirálgalaxis közel éléről látszik a Föld bolygóról, a megjelenése miatt az UFO-galaxis nevet ragasztották rá.
A porba rejtett galaxis a Zsiráf csillagképben. Az IC342 jelű galaxist 1895-ben fedezte fl W.F Denning. Edwin Hubble a Lokális Csoport tagjai közé sorolta, ám a későbbi bebizonyították, hogy a távolsága legalább 6, legfeljebb 10 millió fényév.
A fényképen a Perseus csillagképben található nagyszerű alakzat csodálható meg. Az NGC 1333 és a VdB 12 és VdB 13 szép hárömszöget zár be, a képet pedig a rendkívül halvány, de a hosszú expozíció miatt kiexponált csillagközi por hálózza be.
A híres-neves Messier 20-as halvány északi párja nagyon érdekes reflexiós ködösség. Az NGC 1579 számot kapta a katalógusban. Az Északi Trifid-köd ugyan valóban kicsi, de a környezete gazdag, érdemes böngészni.
A Cederblad 214 egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Cepheus csillagképben, pontosabban a Cepheus és a Cassiopeia határvidékén. A kép magában foglalja a Sharpless 2-171 katalógusszámú területet és a Berkeley 59 nyílthalmazt is.
Halvány égi ragadozó: a Cepheus csillagkép egyik kevéssé ismert objektuma keskenysávú felvételen. A Sharpless 2-132 katalógusszámú objektum egy rendkívül alacsony felületi fényességű emissziós ködösség a Cepheus és Lacerta csillagképek határán.
A Crux a déli égbolt számomra legmegkapóbb csillagképe. Nagy látómezős kép. Szerepel rajta a Nagy Carina-köd, a Szeneszsák, a Déli Plejádok, az IC 2944 és még számos szép déli objektum.
Nagyszerű páros a Kentaur csillagképben. Gömbhalmaz és galaxis egy látómezőben. Az NGC 5139 Omega Centauri az égbolt legnagyobb és legfényesebb gömbhalmaza. Az NGC 5128 Centaurus A pedig igen különleges csillagváros.
A 2016-os namíbiai expedíció első képe a saját galaxisunk központjáról: a Tejút, két bolygó látogatóval. A képen megszámlálhatatlan mélyég objektum azonosítható, aminek egy részét meg is tettem a cikkben.
A C/2013 US10 (Catalina) – üstököst 2013 október 31-én fedezték fel a Catalina Sky Survey projekt keretében. Az M101 galaxis és a ragyogó Catalina-üstökös találkozása emlékezetes pillanat volt.
Az egyetlen égi objektum, amit biztosan mindenki felismer idehaza. Vándor járt arra. A C/2013 US10 (Catalina) – üstököst 2013 október 31-én fedezték fel a Catalina Sky Survey projekt keretében. A képen a Göncölszekér előtt vonul el.
A nagyszerű Kalifornia-köd 1000 fényév távolságban fekszik, a galaxisunk külső Orion-karjában. A mélyűr ezen területe csillagközi gázzal telített, melyből számos masszív és fényes csillag alakul ki. Az NGC 1499-et E.E Barnard fedezte fel 1884-ben.
Az IC1848 egy csillaghalmaz, ami a fejekben már teljesen egybeforrt a Cassiopeia hatalmas kiterjedésű emissziós ködössége, az LBN 667, illetve Sharpless 2-199 katalógusszámokon nyilvántartott Lélek-köd nevével. Embrió-köd néven is ismerjük.
Hatalmas a világegyetem: többszáz galaxis csak ezen az egy fényképen. A Coma-halmaz katalógusszáma Abell 1656. George Abell hivatásos csillagászként végezte el a galaxishalmazok első átfogó és nagy hatású vizsgálatát.
A széles látószögű képek kiterjedt galaxismezővel: bepillantás a végtelen univerzumba… Akikkel találkozhatunk: Messier 95 (M95), Messier 96 (M96), Messier 105 (M105), NGC 3371 és nem utolsósorban az NGC 3373.
Az Sh2-252 és Sh2-247 ködösségek érdekes párosa keskenysávú szűrők felhasználásával. Az NGC 2175 számot időnként a teljes ködösségre, időnként a legfényesebb középső részére értik.
Jeges rózsa a mélyűrből: hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. A nagyszerű Rozetta-köd egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.
A jól ismert IC 1805 ködösség egészen új arcát mutatja meg nekünk a HST színpaletta segítségével. A köd otthonul szolgáló Cassiopeia a jellegzetes W alakja miatt jól ismert égi alakzat, ott bújik meg. Bővebben a cikkben olvasható.
A Namíbiában fotózott Trifid-köd az egyik legszebb és egyben legfiatalabb ködösség a Tejútban. Messier 20 (M20) katalógusszám alatt található, a közelében ragyogó Messier 21 (M21) halmaz pedig teljessé teszi az élményt.
Aszterizmus, csillaghalmaz, rejtett planetáris köd is található ezen a déli égen készült képen. Égi ékszerdobozként ragyog az NGC 2547 és még egy csillaglánc is felfedezhető mellette.
A fotón a Virgo csillagképben található rengeteg galaxis közül az M88 és az M91 párosa látható. Az előbbi, mintha az Androméda-köd kicsinyített mása lenne, utóbbi pedig az egyik “elveszett” Messier objektum.
A Kis Magellán-felhő törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering. Több százmillió csillagot tartalmaz. A Nagy Magellán-felhővel alkotnak párost, amitől nyugati irányban 20 foknyira található.
A Tejút legszínesebb régiója. A terület legismertebb szereplői a csillagot körbeölelő sárgás színű Antares-köd, a fotón csillagtól balra elhelyezkedő M4 és NGC 6144 gömbhalmazok, illetve az IC 4604, IC 4604, IC 4605 és IC 4606 kékes ködök.
A déli félteke óriása: Namíbiába készülve az első objektum, aminek megörökítésében biztos voltam. A tér minden irányában kiterjedt, elliptikus, diffúz csillagmezőből áll, azonban a spirálgalaxisokra jellemző, ámde szokatlan alakú, markáns porsáv szeli át.
A Triangulum csillagképben látható szomszédunk, az M33 és déli megfelelője, az NGC 300. Ez utóbbi felvétele a rendkívül jó adottságokkal rendelkező namíbiai Khomas-felföld kristálytiszta ege alatt készült, 2013 júniusában.
A déli égbolt tele van olyan ékkövekkel, amelyek után csak sóvároghat az északon élő fotós. Az NGC 3293 egy kis méretű, ám kifejezetten ragyogó nyílthalmaz, 1,6 fokkal ÉK-re fekszik a híres Nagy Carina-ködtől, a környező vörös ködösségek még ennek a területnek a részei.
A Messier 7-es (M7) sorszámát viselő nyílthalmaz csupán egyike lenne a számos szép csoportosulásnak, ha nem tenné egészen különlegessé a környezete. A drágakőként ragyogó tagjai ugyanis elképesztően sűrű csillagmezőbe ágyazódtak.
A Cepheus csillagkép rerületén számtalan nyílthalmaz és kozmikus por- és gázfelhő helyezkedik el, köztük a Sh2-155, amely egy ásító, hatalmas égi barlangnyílásra emlékeztető sötét területet ölel körül.
Az NGC 3372 nagyobb, mint a jól ismert Orion-köd. Ez a lenyűgöző diffúz ködösség a Hajógerinc csillagkép (Carina) irányában látszik. Néhány nyílthalmazt, valamint a Tejút két igen nagy tömegű csillagát, az Eta Carinae-t és a HD 93129A-t tartalmazza.
Az NGC 55 (Caldwell 72) egy szabálytalan galaxis a Szobrász csillagképben. James Dunlop fedezte fel 1826. augusztus 4-én. A galaxis 129 km/s sebességgel távolodik tőlünk. Átmérője körülbelül 55 000 fényév.
A ködkomplexum képen látható részlete egy kezét magasba emelő pávián fejére és kezére emlékeztet, ezért adtam neki az Integető majom-köd nevet. Cederblad 110, Cederblad katalógusban 111-es számmal szerepel a katalógusban, IC 2631 pedig a kis kék köd.
Az NGC 457 egy nyílthalmaz a Cassiopeia csillagképben. A Messier-katalógusban nem szerepel, ellentétben a hozzá közeli, kevésbé látványos M103 nyílthalmazzal. William Herschel fedezte fel 1787. október 18-án.
Szabad szemmel üstökösnek látszó halmazok régiója a déli égen, a Skorpió csillagképben. Halmazok és ködösségek alkotják ezt a nagyon érdekes objektumot. A két képből az egyik feliratozott, hogy el lehessen képzelni, mit láthatunk ott így. Tagjai: IC 4628, NGC 6231, NGC 6242.
A látható égbolt legnagyobb és legfényesebb, 1 millió napot tartalmazó gömbhalmaza. Az NGC 5139 Omega Centauri tőlünk mintegy 17 000 fényévre található, átmérője durván 200 fényév. Távcsőben közel hasonló látvány, mint a fényképen.
A déli égbolt alá érkező asztrofotósoknak mindenképp érdemes megörökíteni a Sixtusi kápolna híres freskójára emlékeztető emissziós ködöt, az NGC 6188-at. A Michelangelo mesterművét felidéző objektum egyfajta csillagkeletkezési régió.
A csodálatos égi sárkányfej (NGC 6992) egy szupernóvaként felrobbant csillag látványos emléke. A tőlünk 1470 fényévre található ködösség látható tartományban megfigyelhető részeit Fátyol ködként ismerjük. Maga az objektumcsoport hatalmas területet birtokol el az égen; megközelítőleg a telihold átmérőjének hétszeresét.
A Hangyász-köd középső régiója a Corona Australisban található, igen gazdag terület. Ez az összetett képződmény főként reflexiós és sötét ködökből áll, tőlünk mintegy 420 fényév távolságban. Objektumok: NGC 6726, NGC 6727, NGC 6729.
Mennyire eltérő morfológiájú égi objektumok, mégis nagyszerű kettős. A két objektum közül talán az M97 besorolású Bagoly-köd esztétikailag többet. Az M108 nagyjából pedig az éléről látszódó, elnyúlt alakú spirál.
