Nagyon érdekes útra léptem ezzel az új távcsővel. Többen is tanácsolták, hogy nem a sokszor fotózott TOP 20 objektumokból válasszak elsősorban témákat, hanem újdonságokat, friss témákat keressek. Egyet is értek ezzel. Most olyan apró égi objektumokat fotózom teljes látómezőben, amik korábban csak elvesztek a képeimen (összevetésül, az M81 galaxis már nem férne el ebbe a látómezőbe). A főszereplőnk is egy kis méretű csillagváros az Oroszlán csillagkép fejénél. De ebben a nagyításban gyönyörűen bomlik, gazdag csillagkeletkezési régiókat mutat.
Az NGC 2903 egy újabb gyönyörű objektum, amelyet Charles Messier kihagyott katalógusa összeállításakor. Pedig Messier három üstököse 1760 és 1771 között egészen közel került az NGC 2903-hoz, akár észlelhette is volna. Ám végül valójában William Herschel fedezte fel, aki 1784. november 16-án H I.56 néven katalogizálta. A 8,9 magnitúdójú galaxis már kisebb távcsővel is észlelhető. Ferde szögből tekintünk rá, látszólagos mérete 12,6 x 6,6 ívperc. Mint a legtöbb szembefordított spirálgalaxis esetében, itt is könnyen megörökíthetőek a markáns porsávok és az emissziós ködök (rózsaszínű régiók). Az egyik külön katalógusszámot is kapott: az NGC 2905 egy fényes felhő az NGC 2903-ban.
A 20,5 millió fényév távolságban lévő NGC 2903 átmérője körülbelül 80 000 fényév – alig kisebb, mint a Tejútrendszer. A saját galaxisunkkal való további hasonlóságok közé tartozik a spirális szerkezete és a központi sávja. Az egyik szembetűnő különbség azonban az NGC 2903 magjában található titokzatos forró foltok jelenléte. Ezek a forró foltok valójában fényes, fiatal gömbhalmazoknak bizonyultak, ellentétben a Tejútrendszerünkben található öreg gömbhalmazokkal.
A galaxisunk a Leo (Oroszlán) csillagkép közelében helyezekdik el, annak a fejénél. Nyíllal jelöltem, merre kell keresni. Ha a Rasalastól az Algenubi irányában kis töréssel meghosszabbítjuk az egyenest, bele fogunk akadni.
2024 első asztrofotója szép, nyugodt estéken készült el. A hőmérséklet kifejezetten alacsony volt, az átlátszóságra sem lehetett panasz. A nyugodtság ellenben nem mindig volt ideális, szelektálnom kellett a nyers kockák között. A klasszikus LRGB fotóra Ha réteget exponáltam az emissziós ködök részletesebb bemutatása végett. A nyers összegzett kép és a végeredmény között nem volt szükség radikális beavatkozásokra, ez a nagy átmérő előnye: gyűjt részletet a távcső.