A Szivar-galaxis (M82) egy figyelemreméltó és különös csillagváros a Nagymedve csillagképben (azaz a jól ismert Göncölszekér környezetében). Johann Bode fedezte fel 1774-ben, a közelében található M81-el együtt. A kép rendhagyó módon egy évet átívelően készült.
Elszomorító ez a hosszú ködös időszak a Kárpád-medence felett. Hiányzik a szikrázó csillagmező, de hiányzik a nap fénye is. Már többedszerre mentünk fel ezért Tündivel a Bakony magasabb csúcsaira, ahol a hullámző felhőóceán feletti napnyugták máshogy nem is tudom mondani, de végig simogatták a lelkünk. Ma is. Egy nagyon rövidke felvételt készítettem csak, hogy akiknek hiányzik ez az élmény, picit átélhessék. Semmi nagy művészet, alig volt pár percem rögzíteni, mert nem volt nálam memóriakártya. Ami épp látszott Napnyugtakor. Kis aláfestő zenével. Déli-Bakony.
NGC 7635 és M52 panoráma: a Buborék-köd 12 magnitúdós planetáris köd. Azaz az életciklusa utolsó szakaszában található csillag nagyon szabályos formában levetett gázköpenyét láthatjuk a fotón. A közelében levő Messier 52 nyílthalmaz pedig 12 ívperc átmérőjű csoportosulás.
Az Elefántormány-köd tulajdonképpen az IC 1396 csillaghalmaz körülötti hatalmas és viszonylag halvány ködösség egy markáns része. A fényes, ragyogó perem IC 1396A néven ismert, míg a sötét rész a vdB 142 számot kapta.
Sokan sokszor kérdeztétek már, hogyan lehet ilyen hosszan egy távoli objektumra exponálni a távcsövet, hogy lehetséges, hogy sok órás felvételek készülnek. A legegyszerűbbnek végül az látszik, ha megmutatom… 🙂 A kis Vespera távcső tesztje alatt készült az alábbi felvétel.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Az NGC 4244 egy sajátos képet mutató spirálgalaxis a Canes Venatici csillagképben. Nagyobb távcsövekben ez a 10,4 magnitúdójú mint egy vékony, ezüstös szilánk dereng, áttvágva a sötét égabroszt.
A Messier 33 (M33 és NGC 598) galaxis Triangulum-galaxis néven is ismert. Ez a közeli spirál a harmadik legnagyobb csillagváros a Lokális Csoportban, közvetlenül az Andromeda-galaxis és a Tejútrendszer (a saját otthonunk) után.
Az M31 központi régiója: a több, mint 2 millió fényév távolságra található Androméda-galaxis a Tejútrendszert is tartalmazó galaxishalmaz, a Lokális csoport legnagyobb galaxisa.
30 000 évvel ezelőtt, amikor őseink még barlangrajzokat készítettek, egy hatalmas csillag robbant fel a Tejútban. Ennek az eseménynek a mementója a képen szereplő objektum.
A Tű-galaxis keskeny sávja szinte pontosan a fősíkja felől látható, lenyűgöző csillagváros. NGC 4565 néven is ismerjük. A Bereniké Haja csillagképben találhatjuk meg, a csillagkép által kirajzolt háromszög jobb alsó sarkánál.
A Sziámi Ikrek galaxispáros a Szűz csillagképben található. A roppant érdekes forma oka: ez a két galaxis egy hatalmas ütközésben és ebből következő összeolvadásban kapcsolódik egymáshoz.
Emissziós és reflexiós ködösségek egyvelege. A fő téma az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el.
Az NGC 281 fényes H II szakasza a Cassiopeia csillagképnek. Beceneve Pacman-köd mivel kis fantáziával a jól ismert videójáték figurára emlékeztet minket. Az IC1590 nyílthalmazt is tartalmazza.
Az NGC 6960 szupernóva-maradvány: a Fátyol-köd az egyik legszebb objektum az északi nyári égbolton. A születése egy kozmikus kataklizma eredménye. Az elképesztően finom szálakban rendeződő filamentek vöröses és kékes színe megkapó.
A Messier 101 igen nagy kiterjedésű, a Tejútrendszerhez viszonylag közel található, teljes arcát felénk mutató csillagváros a Nagymedve csillagképben. 2023 késő tavaszán nóva robbant benne.
M42 és M43: a népszerű és lenyűgöző köd az Orion csillagképből. Az Orion-köd mindössze kis része egy sokkal nagyobb intersztelláris molekulafelhőnek, melyet Orion-komplexumnak nevezünk. Hidrogénben gazdag, csillagközi gáz és por alkotta sűrű területekből áll.
A Messier 51 (M51) Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxispárként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
2022 gazdag év volt: csillagászati felvételek és légi fotók is születtek. Bár teljesen más világ a kettő, igazán jól megférnek egymás mellett! Vagy a színekben, vagy a formákban és kompozíciókban, vagy egyszerűen a hangulatukban kerestem összeillő képeket. Remélem tetszeni fog. 2 perc “hosszú”, de nem éri meg kapkodni vele: mindenképp ajánlom teljes képernyőre kirakni, teljes felbontásra állítani és a zenét is felhangosítani hozzá.
IC 349 és NGC 1435: a Fiastyúk halmaz Merope csillaga mellett megbújó apró ködösség. A nagy képet a Meropétől délre elterülő NGC 1435 katalógusszámú diffúz-köd uralja. A főszereplő azonban IC 349 katalógusszámú apróság.
A hattyú csillagkép kékes reflexiós ködössége vöröses gázfelhőbe ágyazva: az NGC 7000 komplexum legmarkánsabb része található meg ezen a csillagászati fényképen.
A Tania Australis és az NGC 3184 galaxisa szép kompozíciót ad ezen a nagylátószögű felvételen. A szép páros egyike sem túlságosan gyakran fotózott terület, pedig megérdemlik – főleg ebben a formában.
500 fényévre található, ragyogó égi méhkas: Messier 44-es (M44) katalógusszámú nyílthalmaza. A Kaptár-halmazról Galilei is ír: “a Praesepe nevű köd nemcsak egy csillag, hanem több, mint negyven kis csillag halmaza.”
Explore Scientific 4K Deep Sky kamera tesztképek: Hold, Jupiter, Szaturnusz (ezekre való igazán) és… mélyég fotók. Nyilván a valódi mélyég kamerákkal nem veheti fel a versenyt, de egyáltalán nem kell lebecsülni.
A CTB1 szupernóva-maradvány életem eddigi legnehezebb és leghosszabb ideig készül csillagászati felvétele. Több, mint 50 órát exponált a kamerám az ég megfelelő részére nézve, mire végeztem a munkával.
A Perszeusz- ikerhalmaz (NGC 884 és NGC 869) és a Vállfa-halmaz (Collinder 399) több szempontból is merőben eltérő, de mégis egyben nagyon szépen mutató objektum.
A Fiastyúk nagyjából 115 millió éves nyílthalmaz, ~400 fényévre található Napunktól. Katalógusszáma a Messier féle besorolásban M45. Szabad szemmel általában 7-10 csillagot tudnak külön azonosítani a jó szemű megfigyelők.
A nagylátószögű képen kifejezetten halvány régióját találhatjuk a Hattyú csillagképnek (Cygnusnak): Barnard 343 és 344, LDN 883-886 molekulafelhők, emellé pedig még nagyon sűrű csillagmezőt is kapunk.
A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. NGC katalógusszámokat kapott több szegmense is – NGC6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. Ezen a képen az NGC 6974 található.
Régi vágyam és a galaxisok között a kedvenc témám: a csodálatos Sombrero-galaxis. A Mssier 104 (M104) katalógusszámú csillagvárost az a Szűz és a Holló csillagképek között találjuk, az előbbihez tartozik.
Az NGC 3718 10 magnitudós spirálgalaxis az Ursa Majorban. Igen távol található tőlünk, megközelítőleg 124 millió fényévre helyezkedik el a Naprendszertől. Az NGC 3729 is észlelhető, 11 magnitudós csillagvárosként. Számos kisebb galaxist is találunk a fotón.
Reflexiós ködök az Orion-köd árnyékában: igaz, hogy az M42 jóval ismertebb és valóban kissé elhomályosítja a közelében ragyogó NGC 1973, NGC 1975 és NGC 1977 katalógusszámot viselő ködösségeket, ám ezek önmaguk jogán is rendkívül érdekesek.
Az Androméda-galaxis (M31, vagy Messier 31) az egyik legtávolabbi objektum, ami még szabad szemmel is észlelhető: 2.25 millió fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. a nagylátószögű fotó több kockából készült el.
Az Messier 39 (M39) igen nagy kiterjedésű, ám kifejezetten laza szerkezetű halmaz, 30 db 7-10 magnitúdós csillagokkal. Charles Messier francia csillagász fedezte fel, majd 1764. október 24-én katalogizálta.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Markarjan Lánca egy sajátos formájú galaxiscsoport, a Virgo Halmaz része. A Földről nézve ezek a galaxisok láncba rendeződve látszódnak – innen az elnevezés. Tagok többek között: M84, M86, NGC 4438, NGC 4435, IC 3386, NGC 4461, NGC 4458, NGC 4473, NGC 4479, NGC 4477.
Az M63, vagy más néven NGC 5055 egy gyönyörű csillagváros a Canes Venatici csillagkép határában. Pierre Mechain első felfedezése, 1779-ből. Charles Messier is észlete, aki a 63-as számot adta ennek a objektumnak a híres katalógusában.
Apró galaxiscsoport az Oroszlán csillagképben. Az NGC 3190 a csoport névadója, egyben leglátványosabb objektuma. Az NGC 3193 11 magnitúdós elliptikus galaxis. Az NGC 3187 13 magnitúdós küllős spirálgalaxis, az NGC 3185 pedig 12 magnitúdós spirálgalaxis.
Az M35 és a jóval távolabbi NGC 2158 közös portréja. Az M35 teljes átmrője eléri a 24 fényévet. A közelében levő NGC 2158 tejcseppként dereng halványan, délnyugatra a ragyogó Messier 35-től.
Az M92 gömbhalmaz csodás ékszer a Herkules csillagképben. A jóval ismertebb M13 nagy gömbhalmaz elhomályosítja a rá vetülő figyelmet – helytelenül. A formája, a szerkezete számomra sokkal tetszetősebb, mint a nagy testvéré.
Az NGC 2683 galaxist William Herschel a képem készítése előtt kereken 231 évvel, 1788 februárjában fedezte fel. Ez a spirálgalaxis közel éléről látszik a Föld bolygóról, a megjelenése miatt az UFO-galaxis nevet ragasztották rá.
A porba rejtett galaxis a Zsiráf csillagképben. Az IC342 jelű galaxist 1895-ben fedezte fl W.F Denning. Edwin Hubble a Lokális Csoport tagjai közé sorolta, ám a későbbi bebizonyították, hogy a távolsága legalább 6, legfeljebb 10 millió fényév.