Laevens 3
Amatőrök által tudtommal még nem fotózott távoli gömbhalmaz a Tejútrendszer halojában.
Amatőrök által tudtommal még nem fotózott távoli gömbhalmaz a Tejútrendszer halojában.
30 000 évvel ezelőtt, amikor őseink még barlangrajzokat készítettek, egy hatalmas csillag robbant fel a Tejútban. Ennek az eseménynek a mementója a képen szereplő objektum.
Sokan sokszor kérdeztétek már, hogyan lehet ilyen hosszan egy távoli objektumra exponálni a távcsövet, hogy lehetséges, hogy sok órás felvételek készülnek. A legegyszerűbbnek végül az látszik, ha megmutatom… 🙂 A feltöltött videóban látszik, ahogy az ég fordul el, de vele a felszerelés is, egészen pontosan. Illetve az is látszik, hogy mikor szemmel alig látható fátyolfelhők úsznak be a képbe, valójában azok mennyire sokat takarnak ki…
A ragyogó NGC 6823 csillaghalmaz felé mutató ujj, az ezt körülölelő csillagközi por remek kompozícióra adott lehetőséget az Sh 2-86 komplexumban.
A Fátyol-komplexum egyik ritkán fotózott, kis méretű részlete található a képen, ami jóval halványabb, mint az ismert szélső régiók.
A Lant csillagkép csodálatos objektuma a Gyűrű, az egyik legszebb planetáris-köd (M57).
A Tű-galaxis keskeny sávja szinte pontosan a fősíkja felől látható, lenyűgöző csillagváros. NGC 4565 néven is ismerjük. A Bereniké Haja csillagképben találhatjuk meg, a csillagkép által kirajzolt háromszög jobb alsó sarkánál.
A Herkules Nagy Gömbhalmaza és a sarki fény: egészen különleges párosítás, mégis megadatott a megörökítése.
A Sziámi Ikrek galaxispáros a Szűz csillagképben található. A roppant érdekes forma oka: ez a két galaxis egy hatalmas ütközésben és ebből következő összeolvadásban kapcsolódik egymáshoz.
Az M106 galaxis önmagában is érdekes csillagváros, ám a vöröses jetekkel válik egészen látványos témává.
A 2024 január elején felfedezett SN 2024gy szupernóva nagyszerűen látszik még márciusban is az NGC 4216 galaxisban.
Emissziós és reflexiós ködösségek egyvelege. A fő téma az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el.
A téli objektumok közül rendre a Messier 78 kék ragyogásában és az előtte húzódó markáns porsávban tudok leginkább elveszni.
A 20,5 millió fényév távolságban lévő NGC 2903 átmérője körülbelül 80 000 fényév – alig kisebb, mint a Tejútrendszer.
A Melotte 15 a nagyszerű Szív-köd közepén elhelyezkedő laza szerkezetű halmaz. Nagyon apró, de az új távcső szépen kirajzolja.
Az NGC 281 fényes H II szakasza a Cassiopeia csillagképnek. Beceneve Pacman-köd mivel kis fantáziával a jól ismert videójáték figurára emlékeztet minket. Az IC1590 nyílthalmazt is tartalmazza.
A képen egy forró gázban és sötét porban gazdag csillagkeletkezési régió látható a Hattyú csillagkép szívében (Cygnus), a Sadr csillag közelében.
A mintegy 4700 fényévnyire lévő NGC 6888-at a HD 192163 jelű, WR 136 néven is ismert Wolf-Rayet csillag áramló csillagszele alakítja ki.
Az NGC 6960 szupernóva-maradvány: a Fátyol-köd az egyik legszebb objektum az északi nyári égbolton. A születése egy kozmikus kataklizma eredménye. Az elképesztően finom szálakban rendeződő filamentek vöröses és kékes színe megkapó.
A Messier 102 egyike a “hiányzó” Messier-objektumoknak, amelyeket nem sikerült egyértelműen azonosítani.
Egy apró planetáris-köd a Nagymedve csillagképben – kis színfolt a téli-tavaszi galaxis szezon közepette.
A Messier 101 igen nagy kiterjedésű, a Tejútrendszerhez viszonylag közel található, teljes arcát felénk mutató csillagváros a Nagymedve csillagképben. 2023 késő tavaszán nóva robbant benne.
Az NGC 2841 egy nagyon finom szerkezetű, ferde spirálgalaxis, szorosan tekeredő karokkal.
M42 és M43: a népszerű és lenyűgöző köd az Orion csillagképből. Az Orion-köd mindössze kis része egy sokkal nagyobb intersztelláris molekulafelhőnek, melyet Orion-komplexumnak nevezünk. Hidrogénben gazdag, csillagközi gáz és por alkotta sűrű területekből áll.
A Messier 51 (M51) Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxispárként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
A Szivar-galaxis (M82) egy figyelemreméltó és különös csillagváros a Nagymedve csillagképben (azaz a jól ismert Göncölszekér környezetében). Johann Bode fedezte fel 1774-ben, a közelében található M81-el együtt. A kép rendhagyó módon egy évet átívelően készült.
Megérkezett az új rendszer. Két tesztfotóval is debülál: az M43 közeli mellett az apró NGC 2403 galaxis képeivel.
2022 gazdag év volt: csillagászati felvételek és légi fotók is születtek. Bár teljesen más világ a kettő, igazán jól megférnek egymás mellett! Vagy a színekben, vagy a formákban és kompozíciókban, vagy egyszerűen a hangulatukban kerestem összeillő képeket. Remélem tetszeni fog. 2 perc “hosszú”, de nem éri meg kapkodni vele: mindenképp ajánlom teljes képernyőre kirakni, teljes felbontásra állítani és a zenét is felhangosítani hozzá.
IC 349 és NGC 1435: a Fiastyúk halmaz Merope csillaga mellett megbújó apró ködösség. A nagy képet a Meropétől délre elterülő NGC 1435 katalógusszámú diffúz-köd uralja. A főszereplő azonban IC 349 katalógusszámú apróság.
Az M31 központi régiója: a több, mint 2 millió fényév távolságra található Androméda-galaxis a Tejútrendszert is tartalmazó galaxishalmaz, a Lokális csoport legnagyobb galaxisa.
A hattyú csillagkép kékes reflexiós ködössége vöröses gázfelhőbe ágyazva: az NGC 7000 komplexum legmarkánsabb része található meg ezen a csillagászati fényképen.
A Tania Australis és az NGC 3184 galaxisa szép kompozíciót ad ezen a nagylátószögű felvételen. A szép páros egyike sem túlságosan gyakran fotózott terület, pedig megérdemlik – főleg ebben a formában.
500 fényévre található, ragyogó égi méhkas: Messier 44-es (M44) katalógusszámú nyílthalmaza. A Kaptár-halmazról Galilei is ír: “a Praesepe nevű köd nemcsak egy csillag, hanem több, mint negyven kis csillag halmaza.”
Explore Scientific 4K Deep Sky kamera tesztképek: Hold, Jupiter, Szaturnusz (ezekre való igazán) és… mélyég fotók. Nyilván a valódi mélyég kamerákkal nem veheti fel a versenyt, de egyáltalán nem kell lebecsülni.
A CTB1 szupernóva-maradvány életem eddigi legnehezebb és leghosszabb ideig készül csillagászati felvétele. Több, mint 50 órát exponált a kamerám az ég megfelelő részére nézve, mire végeztem a munkával.
A Perszeusz- ikerhalmaz (NGC 884 és NGC 869) és a Vállfa-halmaz (Collinder 399) több szempontból is merőben eltérő, de mégis egyben nagyon szépen mutató objektum.
A Fiastyúk nagyjából 115 millió éves nyílthalmaz, ~400 fényévre található Napunktól. Katalógusszáma a Messier féle besorolásban M45. Szabad szemmel általában 7-10 csillagot tudnak külön azonosítani a jó szemű megfigyelők.
A nagylátószögű képen kifejezetten halvány régióját találhatjuk a Hattyú csillagképnek (Cygnusnak): Barnard 343 és 344, LDN 883-886 molekulafelhők, emellé pedig még nagyon sűrű csillagmezőt is kapunk.
NGC 7635 és M52 panoráma: a Buborék-köd 12 magnitúdós planetáris köd. Azaz az életciklusa utolsó szakaszában található csillag nagyon szabályos formában levetett gázköpenyét láthatjuk a fotón. A közelében levő Messier 52 nyílthalmaz pedig 12 ívperc átmérőjű csoportosulás.
A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. NGC katalógusszámokat kapott több szegmense is – NGC6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. Ezen a képen az NGC 6974 található.
Régi vágyam és a galaxisok között a kedvenc témám: a csodálatos Sombrero-galaxis. A Mssier 104 (M104) katalógusszámú csillagvárost az a Szűz és a Holló csillagképek között találjuk, az előbbihez tartozik.
Az NGC 3718 10 magnitudós spirálgalaxis az Ursa Majorban. Igen távol található tőlünk, megközelítőleg 124 millió fényévre helyezkedik el a Naprendszertől. Az NGC 3729 is észlelhető, 11 magnitudós csillagvárosként. Számos kisebb galaxist is találunk a fotón.
Reflexiós ködök az Orion-köd árnyékában: igaz, hogy az M42 jóval ismertebb és valóban kissé elhomályosítja a közelében ragyogó NGC 1973, NGC 1975 és NGC 1977 katalógusszámot viselő ködösségeket, ám ezek önmaguk jogán is rendkívül érdekesek.
Az Androméda-galaxis (M31, vagy Messier 31) az egyik legtávolabbi objektum, ami még szabad szemmel is észlelhető: 2.25 millió fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. a nagylátószögű fotó több kockából készült el.
Az Messier 39 (M39) igen nagy kiterjedésű, ám kifejezetten laza szerkezetű halmaz, 30 db 7-10 magnitúdós csillagokkal. Charles Messier francia csillagász fedezte fel, majd 1764. október 24-én katalogizálta.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Markarjan Lánca egy sajátos formájú galaxiscsoport, a Virgo Halmaz része. A Földről nézve ezek a galaxisok láncba rendeződve látszódnak – innen az elnevezés. Tagok többek között: M84, M86, NGC 4438, NGC 4435, IC 3386, NGC 4461, NGC 4458, NGC 4473, NGC 4479, NGC 4477.
Az M63, vagy más néven NGC 5055 egy gyönyörű csillagváros a Canes Venatici csillagkép határában. Pierre Mechain első felfedezése, 1779-ből. Charles Messier is észlete, aki a 63-as számot adta ennek a objektumnak a híres katalógusában.
Apró galaxiscsoport az Oroszlán csillagképben. Az NGC 3190 a csoport névadója, egyben leglátványosabb objektuma. Az NGC 3193 11 magnitúdós elliptikus galaxis. Az NGC 3187 13 magnitúdós küllős spirálgalaxis, az NGC 3185 pedig 12 magnitúdós spirálgalaxis.
Az M35 és a jóval távolabbi NGC 2158 közös portréja. Az M35 teljes átmrője eléri a 24 fényévet. A közelében levő NGC 2158 tejcseppként dereng halványan, délnyugatra a ragyogó Messier 35-től.
Az Elefántormány-köd tulajdonképpen az IC 1396 csillaghalmaz körülötti hatalmas és viszonylag halvány ködösség egy markáns része. A fényes, ragyogó perem IC 1396A néven ismert, míg a sötét rész a vdB 142 számot kapta.
Haldokló csillag körüli űrlepke: a ködösséget Charles Messier fedezte fel 1764-ben. Messier 27 katalógusszám alatt (M27) rögzítette. Az akkori műszereknek szintjéhez igazodik a leírása is: ovális ködösség, csillagok nélkül. A fotó már jóval többet mutat.
Az M92 gömbhalmaz csodás ékszer a Herkules csillagképben. A jóval ismertebb M13 nagy gömbhalmaz elhomályosítja a rá vetülő figyelmet – helytelenül. A formája, a szerkezete számomra sokkal tetszetősebb, mint a nagy testvéré.
Az NGC 2683 galaxist William Herschel a képem készítése előtt kereken 231 évvel, 1788 februárjában fedezte fel. Ez a spirálgalaxis közel éléről látszik a Föld bolygóról, a megjelenése miatt az UFO-galaxis nevet ragasztották rá.
A porba rejtett galaxis a Zsiráf csillagképben. Az IC342 jelű galaxist 1895-ben fedezte fl W.F Denning. Edwin Hubble a Lokális Csoport tagjai közé sorolta, ám a későbbi bebizonyították, hogy a távolsága legalább 6, legfeljebb 10 millió fényév.
A nagyszerű Rozetta-köd (Caldwell 49) egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC 2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.