A Sharpless 2-132 katalógusszámú objektum egy rendkívül alacsony felületi fényességű emissziós ködösség a Cepheus és Lacerta csillagképek határán, az Eta Cep-től délkeletre. Kiterjedése 30 x 20 ívperc. Mivel a galaxisunk Perseus karjában található Cep OB1 társulás tagja, távolsága 10 000 fényév körül van. Az objektumban található csillagok (pl a Wolf-Rayet osztályú HD 211564 és 211853) felelősek a sugárzó hidrogén és oxigén gázfelhők ionizálásáért. A csillagszeleknek és felforrósodott csillagközi gázoknak köszönhetően jellegzetes buborék alakzatot öltött a csillagközi anyag, illetve egy szokatlan, fénylő gázfilament is megfigyelhető.
A Sharpless 2-132 a nyári időszakban ideális helyen észlelhető, júniustól kényelmesen fotózható objektum. Ennek ellenére kifejezetten ritkán készítenek róla fényképet, mivel rendkívül halvány. Nagyon sötét égen a sugárzó Ha hidrogénfelhők állítólag halványan érzékelhetőek vizuálisan is, azonban a képet erősen meghatározó OIII és SII régiók már nem látszanak így. Az objektum formája könnyen oroszlánra emlékeztethet minket (édesapámnak nagy köszönet a rajzért!), innen az elnevezés.
Az oroszlán forma könnyen felfedezhető
A fénykép két különböző év termése. 2015-ben a korábbi Esprit 100/500-as apokromáttal már fotóztam ezt az objektumot. Akkor (és azóta is) ez az objektum kapta a legtöbb időt, 37 órán át gyűjtötte a fotonokat a CCD kamera. Nagyon szerettem is a fotót, hiszen egy ritka objektumot sikerült megmutatni újszerű módon. Egyedül a felbontással voltam kissé elégedetlen, de a 10cm-es távcső mindent kiadott magából, amit csak tudott. 2016-ra a Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány és Márki-Zay Lajos jóvoltából egy jóval nagyobb átmérőjű, azonban addig számomra sokkolóan fényerős 28 cm-es, 620mm fókuszt biztosító Rowe-Ackermann asztrográf került hozzám. A távcsövet nagy örömmel vettem kézbe, azonban az első hónapokban csalódást okozott: a kép korántsem volt hibátlan, rendkívül erős becsillanásokat és kontraszttalanságot tapasztaltam már a pár másodperces nyers képeken is. A gyártóval nehezen haladtunk előre a garancia ügyében, ezért végül saját kézbe vettem a dolgot. Szeri Laci óriási segítségével helyrepofoztuk a távcsövet. Késél blendék beépítésével és a teljes belső felület lefedésével közel tökéletes ágyút sikerült alkotni. Minden képhiba megszűnt, így a távcső ezzel a képpel debütál. A színek megfelelőek voltak a korábbi fotón, így egyedül a speciálisan a fényerős távcsövekhez készített Baader Highspeed Ha szűrőre volt szükség a munkához.
Celestron Rowe-Ackermann Astrograph
A felbontás valóban javult (bár utólag összehasonlítva, az Esprit valami elképesztően jó képet adott a közel 30-as csőhöz képest is). Ám, ami aztán a gyakorlatban ütött szíven, az a távcső “sebessége” volt. Amit persze papíron olvastam már, elméletben jól mutattak a katalógus adatok… de egy f/2.2 fényerejű távcső tényleg elképesztően kevés idő alatt éri el ugyanazt az eredményt, mint egy f/4-es, vagy f/5-ös társa. Soha nem hittem volna, hogy egy éjszaka alatt el tudok készíteni újra egy témát, de most ismét átérezhettem az éjszaka / kész kép örömet. Számoljunk egyet! A korábbi f/4-es távcsővel egy megfelelően fényes nyers Ha képhez 20 perces expókat készítettem. Ebből kellett 20 kocka minimum ahhoz, hogy elégedett legyek. Az f/2.2 RASA távcső ugyanazt az eredményt 6 perc alatt éri el. Azaz közel 7 óra helyett 2 óra alatt kapom meg ugyanazt. Vagy fordítva: ha szintén 20 percet exponálok ezzel a csővel egy témára / kocka, akkor az 1 órás expozíciónak számít f/4-en, 1 óra és 40 percesnek f/5-ön. Hatalmas időspórolás. Persze nem a kényelem miatt érdekes ez. Hanem azért, mert kevés a jó ég idehaza. A hatékonyság sokkal jobb egy ilyen távcsővel.
Röviden: vörös – hidrogén, mélyvörös – kén, kék – oxigén.
Bővebben: a fénykép, bár a jellegzetes, természetes hatású RGB színvilágot tükrözi, a részletek kiemelése miatt speciális eljárással készült. A három alap színcsatorna (vörös, zöld, kék) alapértékeit különböző keskenysávú szűrők adták. A H-alfa, OIII és SII szűrőkkel külön-külön örökíthető meg a hidrogén, az oxigén és a kén ionizációs sugárzása. A szűrők egy monokróm CCD kamera előtt helyezkedtek el, így a három szűrővel három külön mono sorozat készült. Az így létrejött három összegzett kép végül színes képpé állt össze. Hogy a szemnek megszokott színeket és dinamikát elérjük, a Ha, OIII és SII mono képeket egy sajátos eljárással kellett feldolgozni, ahogy ez a mellékelt ábrán követhető. Első lépésként a három mono képről leválasztottam a csillagmezőt. Erre azért van szükség, mert a különböző fényességű képeket (a Ha sokkal fényesebb, mint a másik kettő) azonos szintre kell hozni. Ha ezt csillagokkal együtt tenném, akkor a csillagok erodálnák a ködösséget az extrém felfényesedésükkel. Azonban ezt csillagok nélkül egészen pontosan el lehet végezni úgy, hogy a ködösség szerkezete nem sérül. Mikor ez megtörtént, akkor a három mono képet ráillesztettem a szokványos RGB csatornákra, így megkaptam a fénykép színtérképét. Ez a színtérkép adta végül a mono csatornákból kinyert részletek felett az objektum végső színét, ami közel egyezik a hagyományos RGB képek tónusával, csak az OIII régiókat sokkal nagyobb intenzítással jeleníti meg, a vörösben pedig egészen mély árnyalatokat ad az SII dinamikanövelése miatt. Ezt követően már csak az RGB képből származó csillagok színének helyreállítása volt hátra.