A Corona Australis (Déli Korona) molekulafelhő-komplexum a Tejút egy olyan rendkívül dinamikus szelete, ahol a sötétség és a ragyogás, a csillagok halála és születése egyszerre van jelen. A képet szemlélve valóban úgy tűnik, mintha van ott minden, amit az interszelláris anyag produkálni képes: reflexiós és sötét porködök, planetáris jellegű változó ködök, sőt, a háttérben egy méltóságteljes gömbhalmaz is.
A komplexum a Corona Australis (Déli Korona) csillagkép északi határán, közvetlenül a Nyilas (Sagittarius) szomszédságában található. Magyarországról nézve sajnos rendkívül nehéz fotózni vagy megfigyelni, mivel a horizont felett mindössze néhány fokkal delel (deklinációja -37° körüli). A legjobb esélyünk a nyári hónapokban (július-augusztus) van a megpillantására, amikor a Nyilas jól ismert „Teáskanna” (Teapot) aszterizmusától közvetlenül dél-délnyugati irányba navigálunk. Azonban a déli égboltról nagyszerűen észlelhető: ha a Teáskanna alját alkotó csillagoktól kicsit odébb tekintünk, egy íves csillagláncot találunk – ez a Déli Korona, melynek szívében rejtőzik ez a csodálatos porköd-rendszer.
Felfedezés és történelmi háttér
A köd legfényesebb, kékes reflexiós részeit (az NGC 6726 és NGC 6727 katalógusszámú objektumokat) Johann Friedrich Julius Schmidt német csillagász fedezte fel 1865-ben az Athéni Obszervatórium refraktorával. Schmidt nem sokkal később, 1861-ben az R Coronae Australis változócsillag körüli, üstökösszerű sötétebb/fényesebb íveket (NGC 6729) is azonosította. A halványabb, kiterjedtebb reflexiós fátylat (IC 4812) már a fényképezés korában, 1899-ben vette észre DeLisle Stewart amerikai csillagász Peruból.
A kép anatómiája: Objektumok, távolságok és méretek
Ez a vidék a Naprendszerünkhöz legközelebbi csillagkeletkezési régiók egyike: mindössze kb. 420–430 fényévre található tőlünk. Maga a molekulafelhő nagyjából 7000 naptömegnyi anyagot tartalmaz. A képen gyönyörűen elkülöníthetők a különböző objektumok:
A sötét porköd (Bernes 157): A képen balra hosszan elnyúló, sárgás-barnás, sűrű struktúra nem más, mint egy hatalmas molekulafelhő (gyakran Bernes 157 néven említik). Ez a kozmikus por elnyeli a mögötte lévő csillagok fényét. A belsejében a por hőmérséklete mindössze 13–22 Kelvin, és a sűrű csomókban éppen most is új protocsillagok születnek.
A ragyogó kék reflexiós ködök (NGC 6726, NGC 6727 és IC 4812): A kép jobb oldali harmadában tündöklő, intenzív kék pamacsok klasszikus reflexiós ködök. A fiatal, forró, B-típusú csillagok (pl. a TY CrA és a HD 176269/70) kék fényét a környező finom porszemcsék szórják szét – pontosan ugyanazon fizikai elv alapján, amiért a földi égboltot is kéknek látjuk.
A változó és emissziós hatások (NGC 6729): A kék ködök sűrűjében, egy pici, sárgás-vöröses, legyező alakú csomóként bújik meg az NGC 6729. Ezt a Herbig-Haro (HH) objektumok és az R Coronae Australis nevű fiatal csillag táplálják. Halvány, vöröses izzás valóban jelen van: a születő protocsillagokból kilövellő részecskenyalábok (jetek) óriási sebességgel ütköznek a környező gázzal, lökéshullámokat keltve, ami tiszta emissziós (H-alfa) fényben izzik fel.
Az NGC 6723 gömbhalmaz: A kép jobb felső sarkában látható egy csillagokból álló sűrű gömb – ez az NGC 6723 gömbhalmaz (gyakran Chandelier Cluster / Csillár-halmaz). Bár a fotón úgy tűnik, mintha közvetlenül a köd felett ülne, ez valójában egy csodálatos térbeli illúzió. Míg a köd mindössze 430 fényévre van, a gömbhalmaz messze a háttérben, tőlünk kb. 28 000 fényévre található, mélyen a galaktikus mag irányában.
A kép elkészítése egy hónapig tartott. A 4 paneles mozaik fotó természetes RGB tartományban készült, azonban a halványabb por miatt sok expozícióra volt szükség. Voltak gyengébb éjszakák is, ahonnan nem vettem át minden képet, így a végeredmény kicsit több, mint 23 óra expozíció terméke.