A kép hi-res változata is megtekinthető ide kattintva. Figyelem: nagy méret, 100 MB feletti JPG kép, közel 180 megapixel felbontás.
Amikor a csillagászatban szóba kerül a „Lófej-köd”, a legtöbbeknek azonnal az Orion csillagkép sötét sziluettje ugrik be. Létezik azonban a Tejút egy másik szegletében, a fényes Antares közelében egy jóval kiterjedtebb égi paripa is: a Kék Lófej-köd (IC 4592). Miközben híresebb névrokona egy vörös emissziós fal előtt kirajzolódó sötét porfelhő, a Kék Lófej egy hatalmas, finom kozmikus porból álló reflexiós ködösség, amely kísérteties, égszínkék derengéssel hívja fel magára a figyelmet. Ezen az igazán mély asztrofotón azonban a kék szín csak a jéghegy csúcsa: a háttérben lágy magentás ködök hullámoznak és mindent átsző a sűrű, hömpölygő csillagközi por. A fotó monumentális munka, nem csak namíbiai, hanem egész asztrofotós pályafutásom legnagyobbja: közel 60 óra, illetve 9 x 26 megapixel fotó összessége.
A Kék Lófej-köd a Skorpió (Scorpius) csillagkép északi részén található, közvetlenül a Kígyótartó (Ophiuchus) határvidékén, a galaktikus egyenlítő sűrűjében.
Csillagugrás (Star-hopping) lépései:
-
Keresd meg az Antarest: Indulj ki a Skorpió szívéből, a ragyogó, narancssárgás-vörös szuperóriás Antaresből.
-
Irány a Skorpió ollója: Haladj észak-északnyugati irányba az Antarestől a Skorpió „feje” felé, ahol a csillagkép jellegzetes függőleges csillagsora (Dschubba, Acrab) található.
-
Célkeresztben a Nu Scorpii (Jabbah): A ködöt magát szabad szemmel nem láthatjuk, de a navigációs pontunkat igen. Keresd meg az Acrab mellett elhelyezkedő Nu Scorpii csillagot. Ez a 4,3 magnitúdós csillag alkotja magának a kozmikus lófejnek a „szemét”. Ha ezt a csillagot a látómező közepére állítod, már pontosan az IC 4592 szívébe nézel.
A ködöt viszonylagos halványsága miatt a korai csillagászok vizuálisan sosem észlelték. Felfedezése a fotográfiai emulziók és a nagylátószögű asztrofotográfia úttörőjéhez, Edward Emerson Barnardhoz köthető. Barnard a 19. század végén és a 20. század elején szisztematikusan fotózta a Tejút sötét felhőit és reflexiós ködjeit, és az elsők között ismerte fel, hogy a csillagmentes „lyukak” az égen valójában fényelnyelő porfelhők. Hivatalos katalógusjele az IC 4592 (az Index Catalogue az NGC katalógus kiterjesztése melyet John Louis Emil Dreyer állított össze Barnard fotói alapján). Később a svéd csillagász, Sven Cederblad 1946-os, reflexiós ködöket tömörítő katalógusába is bekerült Ced 128 néven. Míg a múlt században csupán nehezen tanulmányozható diffúz foltként tekintettek rá, a modern, nagy dinamikatartományú CMOS szenzorok korában az asztrofotósok egyik legizgalmasabb, komoly technikai kihívást jelentő trófeájává vált.
Távolság, kiterjedés és asztrofizikai struktúrák
Az IC 4592 nem egy elszigetelt jelenség, hanem a hatalmas Skorpió-Centaurus asszociáció és a híres Rho Ophiuchi molekuláris felhőkomplexum legészakibb, dinamikus nyúlványa.
-
Távolság: A köd tőlünk nagyjából 400–440 fényévre helyezkedik el. Csillagászati léptékkel mérve ez a közvetlen szomszédságunk, így a hozzánk legközelebbi csillagbölcsők egyikét látjuk.
-
Kiterjedés:
Az égen hatalmas területet, körülbelül 150′ x 60′ (ívperc) mezőt foglal el, ami a telihold átmérőjének többszöröse. Valódi fizikai kiterjedése a becslések szerint 15–20 fényév.
A köd profilját adó ragyogó kék színt a Rayleigh-szórás okozza: a csillagközi por apró (mikroszkopikus méretű szilikát- és szén-) szemcséi a környező forró csillagok fényéből a rövidebb hullámhosszú kék fényt sokkal hatékonyabban szórják szét, mint a vöröset (ugyanezért kék a földi égbolt is).
Azonban egy igazán mély, tiszta expozíción – amilyen a tiéd is – a drámai kék mellett feltűnnek a lágy, magentás és vöröses ködösségek is. Ez az asztrofizikai finomság két dolognak köszönhető:
-
Egyrészt a háttérben jelen lévő, ritkább hidrogéngáznak, amelyet a közeli csillagok UV-sugárzása ionizál, így az halvány Ha (vörös) fényt emitál.
-
Másrészt a kék reflexiós fény és a vöröses háttérfény keveredése (színkeveredés) hozza létre ezt a finom magentás átmenetet.
A lófej alakzatától továbbnyúló, sötét, hömpölygő struktúrák pedig maguk a csillagközi porfelhők (LDN 1771). Ahol nincs a közelben csillag, amely megvilágítaná őket, ott sötét ködként viselkednek: elnyelik a mögöttük lévő milliárdnyi háttércsillag fényét, hihetetlen térbeli mélységet és textúrát adva a képnek.
A kép elkészítése valóban hatalmas munka volt. Másfél hónapon át fotóztam 9 paneles mozaikként, csak tiszta és természetes RGB tartományban. A nyers annyira részletes, hogy semmilye különösebb digitális trükkre nem volt szükség, a színek tisztán érkeztek a kamera érzékelőjére. A csillagok ebben a mozaik verzióban nagyon finom rajzolatúak, nem volt szükésg semmilyen csillagmező beavatkozásra sem.