Egyetlen felvétel, amelyen a Tejút csillagvárosa olyan sűrűségben tárul fel, amit az emberi elme aligha képes felfogni: több mint kétmillió egyedi csillag pislákol ezen a képkivágáson. Egészen pontosan 2 millió ötszázezer és 58 csillagot számoltattam meg az AI analitikával. A Kígyótartó (Ophiuchus) és a Skorpió (Scorpius) határvidékére, a Galaktikus Mag irányába tekintő asztrofotó a mélység és a kontraszt palettája. A háttérben tündöklő, aranyló csillagtenger előterében sötét, fagyos interstelláris porködök kanyarognak, olyan vizuális rétegzettséget teremtve, amely a néhány száz fényévre lévő porfelhőktől a több tízmillió fényévre lévő gömbhalmazokig öleli át a kozmoszt. A képet apámnak dedikálom, ő az, aki mindig csodálja a sűrű csillagmezőket. Itt van. 🙂
Keresd meg a Skorpió szívét. A legszembetűnőbb igazodási pont az Antares, a Skorpió csillagkép vörösen izzó szuperóriás csillaga. Indulj el északkelet felé. Itt terül el a Nyilas csillagkép jól felismerhető, teáskannát formázó alakzata, illetve felette a Kígyótartó (Ophiuchus) déli része. A kettő között húzódik a Tejút legsűrűbb, aranyló sávja. A Pipaköd északi szélén, a „száránál” keresd meg a 44 Ophiuchi nevű, kb. 4,1 magnitúdós kékes csillagot. Szabad szemmel ez egy halvány, de biztosan látható pont – a felvételen ez az a ragyogó kék csillag, ami a kép alsó-középső részén helyezkedik el.
A kép anatómiája: objektumok, távolságok és méretek
A képen látható csillagtenger sűrűsége nem véletlen: a látómező a Tejútrendszer központi dudora (bulge) felé mutat. A sárgás-borostyános árnyalatú háttérfény döntő részét idős, K és M színképtípusú óriáscsillagok alkotják, amelyek sok ezer fényévre, a galaxisunk sűrű magjának közelében tömörülnek. Ha nem lennének a galaktikus síkban lebegő por- és gázfelhők, az éjszakai égbolt ezen a részen vakítóan fényes lenne. A látványt azonban a galaxisunk porrétege strukturálja, amely átvilágíthatatlan fallaként takarja ki a mögötte fevő csillagok milliárdjait.
A mező kiemelkedő mélyég-objektumai
A Kígyó-köd (Barnard 72): a kép egyik legkarakteresebb és leglátványosabb formációja a bal felső-középső régióban kanyargó, jellegzetes „S” alakú sötét porköd, a Barnard 72, közismert nevén a Kígyó-köd. Ez az abszorpciós köd mintegy 650 fényévre található tőlünk. A köd átmérője mindössze néhány fényév, anyaga pedig rendkívül hideg, molekuláris hidrogénből és mikroszkopikus porszemcsékből áll. Sűrűsége miatt a mögötte fekvő csillagok fényét szinte 100%-ban elnyeli, így éles kontraszttal rajzolódik ki a fényes háttér előtt.
NGC 6369 – (Little Ghost Nebula): a Kígyó-köd farkától kissé keletebbre (a kép bal alsóbb szegmensében) egy halvány, de lenyűgöző gyűrű dereng: az NGC 6369, egy kb. 2000–5000 fényév távolságra lévő planetáris-köd. Egy elhalt, Naphoz hasonló csillag maradványa, amely élete végén lelökte külső gázrétegeit. A középpontjában álló forró fehér törpe ultraibolya sugárzása ionizálja a táguló gázbuborékot, ami a képen látható jellegzetes cianit-kék fénnyel világít – gyönyörű színkontrasztot alkotva a környező aranysárga csillagmezővel.
NGC 6325 – Egy ősi csillagváros a háttérben: a látómező ellentétes oldalán (a jobb oldali régióban) egy finom, sűrűsödő csillagcsomó tűnik fel: az NGC 6325 gömbhalmaz. Míg a sötét porködök csupán néhány száz fényévre vannak tőlünk, ez a gömbhalmaz elképesztő távolságban, mintegy 26 000 fényévre fekszik a Földtől, mélyen a galaktikus mag túloldali előterében. Tízezer számra tömörülő, több milliárd éves ősi csillagai egyetlen gravitációsan kötött gömbbe tömörülnek, amely átvilágít a Tejút porrétegein.
A Skorpió: a Kígyó-ködtől (Barnard 72 / B72) keletre – standard észak-fent képtájolásnál balra – elhelyezkedő, jellegzetes ollós/skorpió (vagy szárnyas) alakot formázó sötétköd-komplexum fő elemei a Barnard 261 (B261) és a Barnard 262 (B262). A két objektum együtt alkotja a “skorpió” testét és kinyúló ollóit/szárnyait (a B261 alkotja a stukkósabb testrészletet, a B262 pedig az észak felé nyúló íveket).
A szomszédos sötét gázködök (Barnard 68, 69, 70 és 74): a Kígyó-köd szomszédságában több apróbb, de csillagászatilag kiemelkedő fontosságú sötét felhő rejtőzik. A Barnard 68 a Kígyótól jobbra található kerek, koromfekete folt a csillagászat egyik legtöbbet tanulmányozott Bok-globulája. Ez a mintegy 400 fényévre lévő, fél fényév átmérőjű molekuláris felhő annyira sűrű és hideg (kb. 16 Kelvin), hogy jelenleg a gravitációs összeomlás határán áll – a jövőben egy új csillag fog születni a mélyén. A Barnard 69, 70 és 74 katalógusszámú, a Kígyó alatt húzódó, kiterjedtebb porcsíkok, amelyek a Nagy Sötét Ló (Dark Horse Nebula) struktúra részét képezik.
A kép elkészítése egy hónapig tartott. 6 paneles mozaik fotó, kizárólag természetes RGB színtartományban készült szűrők nélkül, összesen közel 100 megapixel a végeredmény.