Megmondom őszintén, az utóbbi években újra felfedeztem a távcsöves (vizuális) észlelés élményét. Korábban elsősorban fotóztam, nagyon kevés időt gyönyörködtem a világűrben az okulárokon át. Egyrészt – ha volt kedvem – binokulárral pótoltam a hiányt, másrészt sajnáltam a fotós időt. Azonban pár éve újra ráéreztem a saját szemes vizsgálódás világára. Azt kell mondjam egy asztrofotó sem tudja azt az élményt visszaadni, mikor nem egy monitoron, hanem élőben merülhetek el egy-egy távoli objektum szépségében.
A most lefotózott M13 is vizuális észlelésként fog meg igazán. A Márki-Zay Lajos barátomtól érkezett óriás dobsonban egészen elképesztő ennek az objektumnak a felbontása. Több bemutatót is tartottam a kertemben az utóbbi időben és miközben másoknak mutattam ezeket az égi tüneményeket, újra beleszerettem ebbe az objektumba. A 90-es években, az első saját keresetből vásárolt 70cm-es lencsés távcsövemben is megfogott. Gyönyörű. A fotó pedig azért készült el, mert ez a neves objektum még hiányzott a gyűjteményemből. Legalábbis megfelelő minőségben. Most azt gondolom, méltó felbontással sikerült megörökíteni.
Az M13 az egyik legszebb gömbhalmaz az égen, nagy látványosságot kínál az északi félteke megfigyelőinek. A Herkules csillagképben található. Ez a nagy, de környezetéhez képest nem különösebben fényes csillagokból álló csillagkép Herkulesnek, a görög mitológia félistenének állít emléket. A csillagképben a hős egyik kezében egy botot másik kezében pedig Kerberosznak a fejét tartja. Lába alatt a Draco csillagképet találjuk – nem véletlenül. Utolsó próbája teljesítéséhez Herkulesnek le kellett győznie Ládónt, a sárkányt. A csillagképek így erről is megemlékeznek. Az M13 a hős testénél, a dereka felé található.
A címadó objektumról
Az M13-at Halley fedezte fel 1714-ben, majd a híres Messier féle katalógusba 1764-ben került be. 25 100 fényéves távolságával az egyik legközelebbi gömbhalmaz. A számítások alapján a 23 ívperces szögátmérő kb 150-170 fényév lineáris átmérőnek felel meg. Ez a hatalmas halmaz a becslések szerint 250 000 csillagból áll.
A gömbhalmazokról
A gömbhalmaz csillagok gömb alakú csoportja, a központ felé olyan erősen összesűrűsödnek, hogy nagy távcsövekkel sem lehet őket szétválasztani. A nagy sűrűségből eredő gravitáció az, ami összetartja ezeket a lenyűgöző csoportosulásokat. Az egy köbparszekre jutó csillagok száma tízszerese a nyílthalmazok csillagsűrűségének. A gömbhalmazok középpontja környékén, ahol az objektumok legjobban összezsúfolódna, egy-két csillag van egy köbfényévben. Ez ötszázszor akkora sűrűség, mint a Nap közelében. Legismertebb képviselőjük a fotón látható Messier 13. A Tejútrendszer mintegy 150 ismert gömbhalmazt tartalmaz, amelyek néhány kivételtől eltekintve kizárólag idős, ún. II. populációs, 10 milliárd évesnél idősebb csillagokból állnak, közöttük nagy számban vannak különféle változócsillagok; elsősorban RR Lyrae típusúak, valamint hosszú periódusú cefeidák. A legfényesebb gömbhalmaz az Omega Centauri, amely csak a déli égboltról figyelhető meg, szabad szemmel is látható objektum. A galériámban megtalálható róla a Namíbiában készült fotó.
Tiszta, fényszennyezés mentes égen akár szabad szemmel is ráakadhatunk erre a nagyon fényes gömbhalmazra. Mérete ugyan hatalmas, fél teliholdnyi, ám csak a központi régiót érzékeljük elmosódott miniatűr pamacsként. Ám binokulárban már jól érzékelhető, kisebb távcsövekben néhány csillaga, nagy távcsőben pedig a teljes halmaz csillagaira bomlik. Egészen elképesztő élmény, először 20-as, majd 9-es és 6-s okulárokban nézve a 36-os csővel közel fotografikus élményt kapunk.
A kép az első júliusi kánikula időszakban készült, elég jó volt mind a nyugodtság, mind az átlátszóság. Utóbbi mondhatni kifejezetten jó. Szél sem volt, ezért a részképek alaposan kifotózhatóak voltak. Gömbhalmazt még nem fotóztam 8 perces expókkal, pláne nem high gain módban – de nem bántam meg.