Az NGC 281 fényes H II szakasza a Cassiopeia csillagképnek. Beceneve Pacman-köd mivel kis fantáziával a jól ismert videójáték figurára emlékeztet minket. Igaz ezen a közeli, a középső részre koncentráló felvételen ez kevéssé látszik. 1883-ban fedezte fel E. E. Barnard, igen diffúz, nagy és fényes objektumként írta le.
A köd amatőr távcsövekkel is könnyen észlelhető, megfelelően sötét helyről. Központjában néhány tucat fényes csillag koncentrálódik, sötét porköd vágja ketté az északi oldalát. A Pacman megközelítőleg 10 000 fényévre található a Földünktől, egészen pontosan a galaxisunk Perseus karjában helyezkedik el. Jellemző és igen látványos részei a ragyogó hidrogénfelhőkbe ágyazott sötét csomók, az un. Bok-globulák.
Az NGC 281 emellett magába foglalja még az IC 1590 nyílthalmazt is, melynek a HD 5005 kettős a legfényesebb tagja. Ez ionizálja a ködösséget.
A Bok-globulákat Bart Bok fedezte fel, még az 1940-es években. 1947-ben E. F. Reillyvel publikált cikkükben már feltételezték, hogy ezekben az objektumokban csillagok keletkezése zajlik, de az elméletet bizonyítani nagyon nehéz volt, mert nem lehetett a globulák mélyére tekinteni. Az 1990-es évektől azonban már nem a látható fényben vizsgálták az objektumokat: az infravörös sugárzásuk alapján ki tudták mutatni a bennük keletkező csillagokat, később a csillagkeletkezés egyéb jellegzetes kísérőjelenségeit is azonosították.
A globulák a csillagközi anyag gravitációs összehúzódásával jönnek létre, amit gyakran segíthet más csillagok sugárnyomása vagy szupernóvák keltette lökéshullámfront. A Bok-globulák 10-50 naptömegűek, és egy fényévnél általában kisebb átmérőjűek. Amikor a globula belsejében születő csillag a magjában beinduló magfúzió miatt elkezd sugározni, láthatóvá válik.
A Cassiopeia jellegzetes csillagkép az északi félgömbön. Öt legfényesebb csillaga könnyen felismerhető: elnyúlt W alakot formáz a Tejúton. A csillagképet vizsgálva sűrű csillagfelhőket és több nyílthalmazt fedezhetünk fel. A címadó objektum a W jobb alsó sarkát képező Shedir alatt található. Nyíllal jelöltem, merre kell keresni:
A felvétel az év egyik legnyugodtabb egén készült. Emiatt és a kifejezetten érzékeny kamera miatt meglehetősen részletes lett az eredmény, talán az idei évben a legjobb felbontású felvételem ez. Hogy követhető legyen a fogalom: a nyugodtság alatt egyszerűen szólva a csillagok “remegését” értjük. Egy átlagos égen pislákolnak, ugrálnak a csillagok, mert a légköri viszonyok torzítják a beérkező fény útját. Ilyenkor “nyugtalan” az ég. Ahogy javulnak a viszonyok, a távcsőben érzékelhető csillagkép is kisimul, egyre tisztább lesz. Ebből következően a felvétel felbontása is radikálisan javul. Ezt egy 1-10-ig tartó skálán szokták jelölni csillagász berkekben, az un. Pickering-skálán. Néhány példa az itthon előforduló égminőségből, hogy érthető legyen:
Pickering 5
Pickering 6
Pickering 7
4-5 környékén én nem is szoktam fotózni, mert nem érdemes. A 6-os az általános idehaza, 7-es ritkán, 8-as évente párszor tapasztalható a tapasztalataim szerint. Ez a fotó több éjszakán át készült, 7-8 nyugodtság állt rendelkezésre. Hogy érthető legyen:
Pickering 8