A kép hi-res változata is megtekinthető (jogvédett fotó). Figyelem: nagy méret, 50 MB feletti JPG kép, 84 megapixel felbontás: 
Ha létezik olyan területe az éjszakai égboltnak, ahol a kozmosz a legpazarabb színeit és legváltozatosabb formáit mutatta meg, akkor az a Skorpió és a Kígyótartó csillagképek határán elterülő Rho Ophiuchi felhőkomplexum. Ezen a részletes asztrofotón a csillagközi anyag szinte minden formája képviselteti magát: a ragyogó emissziós és reflexiós ködöktől kezdve a fényt elnyelő sötét porködökön át az univerzum matuzsálemeinek számító gömbhalmazokig. A fotó a nagy déli projektem: a kistávcsöves mozaik sorozataim második tagja a Kék Lófej-köd után.
A terület központi csillaga az Antares, a Skorpió csillagkép alfája, a déli horizont közelében hömpölygő Tejút szélén található. A ködösség szerkezetileg átnyúlik a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképbe (innen a Rho Ophiuchi elnevezés), de vizuálisan a Skorpió (Scorpius) ollói és szíve mögött terül el. Keresgélésre szinte nincs is szükség, hiszen az Antares szabad szemmel is az égbolt egyik legfényesebb, jellegzetesen vöröses-narancssárgás fényű csillaga (tőlünk is látszik nyár eleji éjszakákon dél felé tekintve, alacsonyan a horizont felett). Ha megvan az Antares, tőle alig 3 fokra északnyugati irányban található a rho Ophiuchi csillag, melyet a fotón látható kék reflexiós köd ölel körbe.
Felfedezés és történelmi háttér
Az Antares már az ókori kultúrákban is kiemelt szerepet kapott. Neve görög eredetű: Anti-Arész, ami annyit tesz, „Arész (a Mars) riválisa”, mivel vörös színe és fényessége gyakran vetekedett a háború istenének bolygójával. A mezopotámiai csillagászatban a Skorpió sziveként (Girtab), a kínai kultúrában pedig a Tűzcsillagként ismerték.
A csillagot körülvevő hatalmas gáz- és porfelhők felfedezése azonban a távcsövek és a korai asztrofotográfia korára maradt. Edward Emerson Barnard, a sötét ködök úttörője, a 19. század végén és a 20. század elején készített széles látómezejű felvételeivel katalogizálta azokat a gigantikus, sötét pornyúlványokat (mint a Barnard 42), amelyek az Antares felől indulnak ki, és amelyek drámai módon takarják el a mögöttük lévő milliárdnyi csillag fényét.
A kép anatómiája: Objektumok, távolságok és méretek
A felvétel azért különleges, mert a por- és gázfelhők elhelyezkedése miatt a térbeliség (3D-s hatás) szinte tapintható. A komplexum a hozzánk legközelebbi aktív csillagkeletkezési régió, mindössze 390–420 fényévre található a Földtől.
A fotón az alábbi ikonikus objektumok azonosíthatók:
-
Az Antares sárga reflexiós ködje (VDb 130): A kép felső részét uraló, meleg, aranysárga izzás nem emissziós köd, hanem az Antares szuperóriás csillag fénye, amelyet a környező sűrű kozmikus por ver vissza. Ritka jelenség, mivel a reflexiós ködök az esetek többségében kékek.
-
A Rho Ophiuchi kék reflexiós ködje (IC 4604): A kép alsó-középső harmadában látható, ragyogó kékes-fehér struktúra. A rho Ophiuchi egy forró, fiatal, kék csillagrendszer, amelynek kék fényét a porszemcsék szórják szét (hasonló fizikai elv alapján, mint amiért a földi égbolt is kék).
-
A Sigma Scorpii vöröses izzása (Sh2-9): A bal oldalon elhelyezkedő, rózsaszínes-lila régió egy emissziós köd. Itt a sigma Scorpii nevű forró csillag ultraibolya sugárzása ionizálja a környező hidrogéngázt, ami saját fényt kibocsátva vörösen fluoreszkál, a keveredő porszemcsék kék reflexiójával pedig egyedi lila árnyalatot hoz létre.
-
Az M4 gömbhalmaz (Messier 4): A bal felső részen, a sárga és a lila ködösség határán ragyog egy sűrű csillagváros. Az M4 az egyik legközelebbi gömbhalmaz a Földhöz (kb. 7200 fényévre van, azaz messze a köd mögött található a háttérben). Tőle kicsit jobbra és feljebb egy kisebb, halványabb gömbhalmaz, az NGC 6144 is megbújik a porfátyol mögött.
-
A sötét porködök (LDn 1688): A sárga és a kék köd között húzódó, kanyargós, áthatolhatatlanul sötét “folyók” és sávok molekulafelhők, amelyek olyan sűrűek, hogy a látható fény tartományában mindent elnyelnek. Ezen sötét struktúrák mélyén, az infravörös tartományban vizsgálódva a csillagászok protocsillagok (születőben lévő naprendszerek) százait azonosították.
A fotón látható terület fizikai kiterjedése elképesztő: a gázfelhő valójában több mint 40-50 fényév szélességű kozmikus teret fog át, ahol a gáz, a por és a csillagfény örök tánca alkotja meg az égbolt legszebb festményét.
A kép elkészítése a nagy kiterjedése ellenére viszonylag rövid időt vett igénybe, másfél hét koncentrált munkát. 4 paneles mozaik, azonban az ragyogó régiók miatt elegendő volt a 240s expók sorozata. A kép természetes RGB tartományban készült.