A téli égboltot domináló Nagy Örion-köd szívében észlelhető Trapézium és a de Mairan-köd együttesen mutatják meg nekünk a csillagfejlődés legdrámaibb pillanatait: a csillagok születését és azt az elemi erőt, amellyel az új generáció formálja a kozmikus környezetét!
A témánk a névadó Orion csillagképben található, Ez a nagyszerű konstelláció gyakorlatilag uralja téli égboltunk dél felé eső részét. Rendkívül egyszerű megtalálni, ahogy magát az Orion-ködöt is, hisz szabad szemmel is észlelhető. Nehéz eltéveszteni: egy hatalmas, homokóra alakú alakzat az égen. Keress három, egymáshoz közel eső, egy vonalban lévő fényes csillagot – ez az Orion-öv. Az Öv alatt (a horizont felé) látsz három halványabb fénypontot, amelyek függőlegesen sorakoznak. Ezt nevezzük az Orion kardjának. Szabad szemmel a középső „csillag” kicsit elmosódottnak, ködösnek tűnik. Ez maga a Nagy Orion-köd. A Trapéziumot szabad szemmel vagy kisebb binokulárral nem fogod látni, mert a csillagok túl közel vannak egymáshoz, és a köd fénye túlragyogja őket. Távcsőben a köd legfényesebb, középső részén négy apró, gyémántként ragyogó csoportként látható, amelyek egy trapéz alakot formáznak. Ha az égbolt nagyon nyugodt, és nagyobb távcsöved van, még további két halványabb csillagot (E és F) is észrevehetsz mellettük. Ha már megvan a Trapézium, az M43-at is könnyen megtalálod. Nézz a Trapéziumtól kissé „felfelé” (északi irányba, az Öv felé). Látni fogsz egy sötét, benyúló porfelhőt, ami elválasztja a nagy ködöt egy kisebb, kerekded folttól. Ez a kisebb, különálló fényes folt az M43. A közepén egy magányos csillag (a NU Orionis) csücsül.
Az Orion-köd mindössze kis része egy sokkal nagyobb intersztelláris molekulafelhőnek, melyet Orion-komplexumnak nevezünk. Hidrogénben gazdag, csillagközi gáz és por alkotta sűrű területekből áll. A komplexum nagyjából 1500 fényévnyire található, 100 fényévet ölel át. Maga a címadó objektum messze a legfényesebb része, puszta szemmel is látható az Orion csillagképben, enyhén elmosódott, nagyobb méretű csillagként ragyog. A képet a Trapézium és a de Mairan-köd uralja. Előbbi a legfényesebb terület, mintegy ezer újszülött csillagot tartalmazó csillaggyár, tagjai nagyjából egymillió évesek. A középen látható négy fényes csillag alkotja a Trapézt. A de Mairan-köd pedig a gömb formájú objektum a kép bal oldalán. A felfedezése 1731-ben, Jean-Jacques Dortous de Mairanhoz köthető, innen a név.
A Trapéziumról
A Trapézium egy rendkívül fiatal, sűrű nyílthalmaz az Orion-köd legbelső magjában. Nevét az alakjáról kapta: négy legfényesebb csillaga egy trapézt formáz. Ez a halmaz nem csak esztétikai szempontból nagyszerű valójában a terület „energiaközpontja”. A benne lévő forró, nagytömegű csillagok gerjesztik a környező gázfelhőket, aminek köszönhetően a köd látható fénnyel világít.
Felfedezése: Galilei vette észre először 1617-ben (három csillagot látott), de a negyedik csillag azonosítása később történt meg.A csillagok: A négy fő csillagot A, B, C és D betűkkel jelölik. Közülük a legfényesebb a Theta Orionis C, kék óriás. Ez a csillag bocsátja ki a legtöbb ultraibolya sugárzást, amely ionizálja a köd gázait.
A halmaz tagjai mindössze pár százezer évesek – kozmikus léptékkel mérve ezek a csillagok még „csecsemők”. A Hubble-űrtávcső megfigyelései kimutatták, hogy a Trapézium csillagai körül úgynevezett proplydok (protoplanetáris korongok) találhatók. Ezek olyan por- és gázgyűrűk, amelyekből a jövőben bolygórendszerek születhetnek. Azonban a Trapézium óriáscsillagainak brutális sugárzása folyamatosan „fújja el” ezt az anyagot, így versenyfutás zajlik az idővel: vagy kialakulnak a bolygók, vagy a csillagszél eltűnteti az építőanyagukat.
De Mairan ködössége
Az M43 (Messier 43) közvetlenül az Orion-köd fő tömege mellett található, attól egy sötét porfelhő, a „Halszáj” választja el. Gyakran csak az M42 kiterjesztésének tekintik, de fizikailag és vizuálisan is elkülöníthető egység.
Névadó: Jean-Jacques d’Ortous de Mairan francia csillagász után nevezték el, aki 1731-ben elsőként ismerte fel, hogy ez egy különálló ködösség.
Központi csillag: az M43 szívében a NU Orionis (HD 37061) található. Ez egy fényes, kék változócsillag, amely egymaga felelős a környező gázfelhő megvilágításáért.
Megjelenése: alakja egyfajta könnycseppre vagy vesszőre emlékeztet. Bár kisebb és halványabb, mint az M42, a hosszú expozíciós asztrofotókon csodálatos, finom szálas szerkezetet mutat.
Fizikai kapcsolata az Orion-köddel: bár vizuálisan elkülönülnek, az M43 ugyanannak a hatalmas Orion Molekuláris Felhőkomplexumnak a része. A sötét sáv, ami elválasztja őket, csupán egy sűrűbb porréteg, ami kitakarja a mögötte lévő fényt.
Protoplanetáris korongok
Update: a nemzetközi fórumokon egy kolléga jelezte, hogy a képen jól azonosítható protoplanetáris korongok láthatóak. Utánanéztem, valóban, megjelöltem őket.
A protoplanetáris korong, vagy proplid (nem protoplanetáris köd) általában fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gázok és szilárd részecskék keringenek. Ezen részecskék idővel nagyobb anyagcsomókká, planetezimálokká, végül bolygókká állnak össze. Az akkréciós korongok anyaga általában abból a ködből származik, melyben a csillag létrejött. Összetétele időben változik, kezdetben a gázanyagból meglehetősen gyorsan összeállnak az óriásbolygók, ez a folyamat mindössze pár millió évet vesz igénybe.
2026 az eddigi legrosszabb téli periódus, amióta asztrofotózom. A 2025-ös adventi időszakban leszállt a köd, karácsonyig uralta az időjárásunk, majd frontok jöttek-mentek, gyakorlatilag nem készült mélyég fotóm két és fél hónapja. Most sem volt sok időm a képet elkészíteni, tulajdonképpen ezért választottam ezt a témát: rövid idő alatt is magas minőségben örökíthető meg a nagy felületi fényességének köszönhetően. Ugyanezen okból döntöttem úgy, hogy rövid expozíciókkal dolgozom, az egy perces felvételek összessége bőségesen elegendő fényt adott annak ellenére, hogy a rendszerem, közel f/7 rekeszen dolgozott.