A fotó megszületésének több apropója is van. Elsősorban természetesen maguk a galaxisok, roppant kellemes látványt nyújt ez a három űrhajó ebben a látómezőben. Igen aprók, ezért kell a nagy távcső a részletek kidolgozásához. Másodsorban az Optolongtól frissen érkezett L-Quad Enhance fényszennyezés szűrő első próbaképe ez. Harmadrészt pedig aktualitása miatt: látványos szupernóva robbant az NGC 4216-ban! Mindezekről alább olvashattok részletesebben.
A képet középen látható csillagváros, az éléről látható NGC 4216 uralja. Fényes, vékony, orsó alakú, a Virgo-halmaz tagja. Látszólagos magnitúdója 10, körülbelül 8,3 ívperc nagyságú. A mag keleti oldalán egy sötét sáv látható sziluettként. A halo a magtól keletre tovább terjed, mint ellenkező irányban. Az NGC 4216 nagyjából 45 millió fényévre van tőlünk, sebessége kisebb a vártnál. Ez a Szűz-halmazon belüli galaxisok belső mozgásának köszönhető. Az egész galaxiscsoport távolodik tőlünk, de az NGC 4216 a csoport többi tagjához képest felénk mozdul el. Tőle jobbra a 62 millió fényévre található, 12 magnitúdós NGC 4206-ban, balra pedig a 64 millió fényévre található NGC 4222-ben gyönyörködhetünk. A képen fehér a jelölt SN 2024gy fehér törpe életciklusa végére érve Ia típusú szupernóvaként fejezte be életét (Megkülönböztetünk I és II típusú szupernóvákat az alapján, hogy a robbanási folyamat korai színképében kimutatható-e a hidrogén). A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, melynek során a csillag luminozitása (néhány hónapon keresztül) meghaladhatja a saját galaxisáét is. Neve az égbolton új (latinul nova, azaz „új”) csillagként való feltűnéséhez kapcsolódik. A szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külső rétegét, mely a környezetét hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telíti. A kidobott anyag általában gömb alakban tágul, miközben egyre ritkább lesz. Hatalmas mennyiségű energiát képesek kibocsátani, nagyjából annyit, amit a Nap egész élettartama során. Az SN 2024gy-t január 4-én fedezte fel Koichi Itagaki, ami mutatja, milyen sokáig itt van velünk, hiszen én március elején örökítettem csak meg.
A fénykép elkészítése nem tartozott a legkellemesebb időtöltéseim közé, köszönhetően az Magyarországon uralkodó februári időjárásnak. Alig volt tiszta egem, akkor is rövid periódusokra, amikor azt a pár órát gyorsan kihasználtam a téma megörökítésére. Sajnos ezért a tervezett 10 órás össz-expozíció helyett alig sikerült a felét összeszednem. Ugyanakkor óriási segítséget adott a frissen érkezett Optolong szűrő, hogy a kevesebb képkockából a lehető legjobb minőségű képet hívhassam elő. Tekintettel arra, hogy nálam a Balaton feletti hegyről dél felé lent a tónál Balatonalmádi, a túlparton pedig Siófok fekszik, szükséges a fényszennyezés valamilyen szintű kompenzálása. Ugyanakkor nem igazán szeretem a legtöbb klasszikus szűrőt (CLS, UHC), mert az előnyök mellett egyértelműek a hátrányok is: általában olyan tartományokból is vágnak, ahol maguk az objektumok is sugároznak, ezért a kompromisszum egyértelmű: kevesebb adat érkezik, mint kívánatos és a színek is sérülnek. Ezért voltam nagyon kíváncsi az Optolong L-Quad Enhance szűrőjére, ami a cég által publikált görbéken jól láthatóan figyel ezekre a kérdésekre.
A szűrő nevéhez illeszkedve egy négysávos fényszennyezés kompenzáló termék, színes kamerákhoz fejlesztve. Hatékonyan kompenzálja a mesterséges világítás problémakörét (beleértve a higany- és nátriumlámpák által keltett fényszennyezést). Gyakorlati tapasztalatom, hogy remekül kompenzálja a korábbi képeimen rendre erősen megjelenő háttérgradienst, sokkal-sokkal gyengébb lett ez, mit korábban. Valószínűleg a következő képemnél csinálok ebben a tekintetben összehasonlító tesztsorozatot is érdekességképp. Fontos, hogy a szűrő jó színegyensúlyt biztosít miközben korrigálja a fényszennyezést, nem csúsztak el a színeim. Akit jobban érdekel a termék, érdemes megnéznie ezt a tesztet.