A sárgás-vöröses színű Antares – ahogy a görög nevéből is megfejthető – a szintén ebben a színtartományban ragyogó Mars (Ares) “ellenpontja”. A rómaiak Cor Scorpionisnak, azaz a Skorpió szívének nevezték, amiből már sejthetjük is, hogy az égbolt melyik csillagképében található. Ezt az elnevezést már a Római Birodalmat megelőzően az asszírok, babilóniaiak és a sumér csillagászok is előszeretettel használták. Az ősi Perzsiában a négy királyi csillag egyike volt Satevis néven, Indiában Jyeshthának nevezték. Számos óegyiptomi templom épült úgy, hogy az Antares fénye szerepet játszhasson a különböző szakrális szertartások alkalmával.
Az 1,06 magnitúdójú Antares a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, és a környezete enyhe túlzással felvonultat majd minden objektumtípust, ami felfedezhető az égen. Csillaghalmazok, reflexiós és emissziósködösségek ágyazódnak a rendkívül sűrű csillagközi porfelhőbe, igazi kozmikus színkavalkádot alkotva. A terület legismertebb szereplői a csillagot körbeölelő sárgás színű Antares köd, a fotón csillagtól balra elhelyezkedő Messier 4 és NGC6144 gömbhalmazok, illetve a terület nagyobb csillagai által megszínezett IC 4604, 4604, 4605 és 4606 kékes színű reflexiós ködei.
Az Antares a legfényesebb csillag a Skorpió csillagképben, és az 1,06-os magnitúdójával a tizenhatodik legfényesebb csillag az égen. Egyike annak a négy első magnitúdójú csillagnak, amelyek az ekliptikától 5°-on belül helyezkednek el, és ezért a Hold (és ritkán a bolygók) elfedheti. A felszínéről fújó heves csillagszél pompás csillagkörüli gázfelhőt eredményezett.
A környezetéről
Az égbolton az Antares egy bonyolult emissziós és reflexiós ködösségi régióba ágyazódik, amely körülveszi őt és a közeli ρ Oph-ot is. Ezt a ködösséget IC 4604, IC 4605, IC 4606 néven katalogizálták, és “Antares-köd” vagy “Rho Ophiuchi-köd” néven emlegetik. Az M 4 gömbhalmaz szintén a közelben tűnik fel, de több mint tízszer messzebb van.
Mitológia
Ahogy a bevezetőben említettem, az Antares a nevét a Marséhoz hasonló, jellegzetesen vörös színe miatt kapta. A görög Antares név jelentése “Mars riválisa”. A rómaiak Cor Scorpionisnak nevezték a csillagot, ám ezt nem ők találták ki, az asszírok, a babilóniaiak és a sumérok ezt megelőzően két évezreden át szintén a Skorpió Szíve néven ismerték. Az ősi arab hagyomány szerint az Antares a harcos-költő Antar csillaga. Sok régi egyiptomi templomot úgy tájoltak, hogy az Antares fénye szerepet játsszon az ott végzett szertartásokon. Az ókori Perzsiában Satevis néven is ismert volt, és Kr. e. 3000 körül a perzsák négy “királyi csillagának” egyike volt. Az ókori Indiában Jyeshtha néven is ismerték.
További csillagászati információk
Az Antares egy M2 Iab színképosztályú vörös szuperóriás csillag, amelynek felszíni hőmérséklete alacsony, körülbelül 3500 fok. A 22 első magnitúdós csillag közül az Antares és a Betelgeuse az egyetlen vörös M-típusú szuperóriás. Az Antares mintegy 550 fényévre van tőlünk, abszolút fényessége -5,1. Vizuális fényessége a Napénak körülbelül 9 900-szorosa, de mivel a csillag energiájának jelentős részét infravörös tartományban sugározza, teljes fényessége nagyjából 65 000-szerese a Napénak. A csillag sugara 3,4 AU, vagyis a Nap sugarának mintegy 400-szorosa; ha az Antares a Naprendszerünk középpontjában lenne, akkor a Merkúrtól a Marsig minden bolygót elnyelne.
(NRAO/AUI/NSF, S. Dagnello)
Nagy mérete és viszonylag kis tömege miatt az Antares átlagos sűrűsége nagyon alacsony. A csillag 15-18 naptömeget tartalmaz, és valószínűleg (csillagászati értelemben) már nem sok ideje van hátra. Elég nagy tömegű ahhoz, hogy végül szupernóvaként robbanjon fel. Mint minden M-típusú szuperóriás, az Antares is változó: a tartománya 0,86 és 1,06 magnitúdó között van, és a periódusa szabálytalan.
Kettőscsillag
Ami érdekes még, hogy az Antares egy jól ismert kettőscsillag. Forró kék kísérőcsillaga B2,5 V színképtípusú, és az Antares becsült távolsága kb. 2,9″, azaz 550 AU. Pályája kevéssé ismert, becsült periódusa 878 év. Az 5,5 magnitúdójú α Sco B vizuálisan csak 1/370-ed része olyan fényes, mint az α Sco A, bár a Nap fényességének 170-szeresével ragyog. A kísérőt a kontraszthatás miatt gyakran zöldesnek írják le, de az Antares ragyogása miatt kis távcsövekben nehéz észrevenni. Azon éjszakákon, amikor a körülmények tökéletesek, az Antares az egyik legszebb kettőscsillag: egy apró smaragdzöld pont, amely egy ragyogó vöröses-narancsos korong szélét érinti. Az Antares B néhány másodpercig megfigyelhető kis távcsővel holdfedések során, miközben magát az Antarest a Hold elrejti; egy ilyen fedés során fedezték fel 1819. április 13-án. A kísérő mintegy 7-8 naptömeget tartalmaz, éppen a szupernóva-határ alatt, és valószínűleg egy masszív fehér törpeként fog elpusztulni.
Itthonról nézve a Tejút az éjszakai égbolton végigfutó, csillagokból és gázokból álló, halványan fénylő sávnak látszik. De nem úgy Namíbiában! Az észlelés netovábbja ez: a saját galaxisunk központjába nézhetünk bele. Mint egy távcsöves fotó egy oldalról vizsgált galaxisról, azonban mindez szabad szemmel, a teljes látómezőnkben! A Tejutat alkotó csillagok milliárdjai nagy, spirális szerkezetű korongba rendeződnek, ám ezt mi belülről és éléről, a közepe és a széle között félútról látjuk.
A fényképen számos ismert objektum felfedezhető. Néhány ebben a galériában is megtalálható, korábbi nagyobb távcsöves, vagy objektíves felvételen.
A fénykép Namíbiában készült, 2013-ban egy csillagászati expedíció alkalmával. A csillagászati fényképezésre átalakított egyszer Canon 600D fényképezőgép négy és fél órán át exponált. A köd olyan nagy kiterjedésű, hogy nem távcsővel, hanem sima objektívvel fotóztam. Színhelyes, a természetes RGB arányok megtartásával készült, szűrők nélkül. Hűen adja vissza az égbolton látható rendkívül halvány objektumok dinamikáját. A körülmények szavannaiak voltak, ennek minden előnyével és kihívásával… 🙂
