2022 őszén egy hatalmas asztrofotós projektben vagyok, egy kifejezetten halvány és nehéz témán dolgozom épp. Jelenleg 40 óra expónál jár a számláló, de még mindig nem elegendő. Ezért – mintegy pihenésképpen – röviden megfotóztam a környéken még elérhető, szép csillaghalmazokat. Picit kompromisszumosak, ezért nem is külön töltöm fel őket, inkább egyben, digitális észlelésként. Hogy változatos legyen, tudatosan két merőben eltérő objektumot választottam. A Perszeusz-ikerhalmaz párosa kékes színben játszik, két gyönyörű ékszerdobozból áll. Valódi csillaghalmazokról van szó, azaz egymással kapcsolatban álló csillagok csoortosulásában gyönyörködhetünk. Ezzel szembeállítva a Vállfa-halmaz nevű aszterizmust választottam, a Tejút megdöbbentően sűrű, sárga színben hömpölygő csillagmezőjével a háttérben. Ennél a látványos formációnál a csillagok csak a mi nézőpontunkból alkotnak csoportosulást, valójában nincs közöttük (legalábbis nem mind között) fizikai kapcsolat.
Az ikerhalmazt már az ókori csillagászok is rendre feljegyezték, először Hipparcos, a híres görög asztronómus katalogizáta, Kr.e 130-ban. Távcsőben egészen páratlan látványt nyújtanak kis nagyításon, de már egy egyszerű binokulárban is lenyűgöző élmény bolyongani ebben a nagyszerű csillagmezően. Mindkét halmaz fél fokon terül el. Az NGC 869 jóval tömörebb látványt nyújt, több mint 200 fehér és kékes-fehér tagjával. Az NGC 884 lazább szerkezetű, 175 csillagot foglal magába, ellenben a korát tekintve idősebb objektum. Az előbbi 3.2 millió, az utóbbi 5.6 millió éves. Távolságuk megközelítően 7000 fényév. Ezzel szemben a Vállfa-halmaz jóval lazább szerkezetű aszterizmus. Elsőként Al Sufi, perzsa csillagász írta le 964-ben. A 17 században Hodierna fedezte fel újra. Végül Per Collinder 1931-ben katalogizálta a gyűjteményébe, ahol a 399-es számot kapta. A Vállfa mögött húzódó elképesztően sűrű csillagmező igen látványos kotrasztot alkot az előtérben levő csillagokkal. Tagjainak távolsága a mérések alapján 230 fényévtől egészen 2000 fényévig terjed.
Az ikerhalmaz igen könnyen megtalálható, mivel megfelelően sötét égen szabad szemmel is észlelhető. A Cassiopeia W alakjától a Perseus irányában, a Tejút sávját követve eltéveszthetetlen. Bal oldalob jelöltem meg a helyét a csillagtérképen. A Vállfára már nehezebb rábukkanni, mivel szabad szemmel nehéz észlelni, nem elég kompakt. Ugyanakkor binokulárral nem nehéz megkeresni, a Hattyúból kiindulva. A térképen a jobb oldali jelöléssel mutatom meg a helyét.
Idén novemberben vegyes minőségű ég alatt dolgozhattam. A fő témák mellett fotózott csillaghalmazok esetén a kompromisszumosabb egeket is elfogadtam, ezért a fényképek picit párás, néhol fátyolfelhős időben készültek. Igyekeztem kiszűrni a rosszabb részképeket, de picit látszik, hogy nem mindig volt teljesen tiszta az éjszaka. Ettől függetlenül kellemes emlék mindkét téma megörökítése.