A Messier 51 (M51) Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxispárként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
A Szivar-galaxis (M82) egy figyelemreméltó és különös csillagváros a Nagymedve csillagképben (azaz a jól ismert Göncölszekér környezetében). Johann Bode fedezte fel 1774-ben, a közelében található M81-el együtt. A kép rendhagyó módon egy évet átívelően készült.
A hattyú csillagkép kékes reflexiós ködössége vöröses gázfelhőbe ágyazva: az NGC 7000 komplexum legmarkánsabb része található meg ezen a csillagászati fényképen.
A Lant csillagkép ragyogó csillagaival (például a jól ismert Sheilak, amit Beta Lyraeként is ismerünk) megkapó háromszöget zár be a parádés Gyűrűs-köd (M57).
A Tania Australis és az NGC 3184 galaxisa szép kompozíciót ad ezen a nagylátószögű felvételen. A szép páros egyike sem túlságosan gyakran fotózott terület, pedig megérdemlik – főleg ebben a formában.
500 fényévre található, ragyogó égi méhkas: Messier 44-es (M44) katalógusszámú nyílthalmaza. A Kaptár-halmazról Galilei is ír: “a Praesepe nevű köd nemcsak egy csillag, hanem több, mint negyven kis csillag halmaza.”
Explore Scientific 4K Deep Sky kamera tesztképek: Hold, Jupiter, Szaturnusz (ezekre való igazán) és… mélyég fotók. Nyilván a valódi mélyég kamerákkal nem veheti fel a versenyt, de egyáltalán nem kell lebecsülni.
A CTB1 szupernóva-maradvány életem eddigi legnehezebb és leghosszabb ideig készül csillagászati felvétele. Több, mint 50 órát exponált a kamerám az ég megfelelő részére nézve, mire végeztem a munkával.
A Perszeusz- ikerhalmaz (NGC 884 és NGC 869) és a Vállfa-halmaz (Collinder 399) több szempontból is merőben eltérő, de mégis egyben nagyon szépen mutató objektum.
A Fiastyúk nagyjából 115 millió éves nyílthalmaz, ~400 fényévre található Napunktól. Katalógusszáma a Messier féle besorolásban M45. Szabad szemmel általában 7-10 csillagot tudnak külön azonosítani a jó szemű megfigyelők.
A nagylátószögű képen kifejezetten halvány régióját találhatjuk a Hattyú csillagképnek (Cygnusnak): Barnard 343 és 344, LDN 883-886 molekulafelhők, emellé pedig még nagyon sűrű csillagmezőt is kapunk.
NGC 7635 és M52 panoráma: a Buborék-köd 12 magnitúdós planetáris köd. Azaz az életciklusa utolsó szakaszában található csillag nagyon szabályos formában levetett gázköpenyét láthatjuk a fotón. A közelében levő Messier 52 nyílthalmaz pedig 12 ívperc átmérőjű csoportosulás.
A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. NGC katalógusszámokat kapott több szegmense is – NGC6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. Ezen a képen az NGC 6974 található.
Az M13-at Halley fedezte fel 1714-ben, majd a híres Messier féle katalógusba 1764-ben került be. 25 100 fényéves távolságával az egyik legközelebbi gömbhalmaz. A becslések szerint 250 000 csillagból áll.
Régi vágyam és a galaxisok között a kedvenc témám: a csodálatos Sombrero-galaxis. A Mssier 104 (M104) katalógusszámú csillagvárost az a Szűz és a Holló csillagképek között találjuk, az előbbihez tartozik.
Az NGC 3718 10 magnitudós spirálgalaxis az Ursa Majorban. Igen távol található tőlünk, megközelítőleg 124 millió fényévre helyezkedik el a Naprendszertől. Az NGC 3729 is észlelhető, 11 magnitudós csillagvárosként. Számos kisebb galaxist is találunk a fotón.
Reflexiós ködök az Orion-köd árnyékában: igaz, hogy az M42 jóval ismertebb és valóban kissé elhomályosítja a közelében ragyogó NGC 1973, NGC 1975 és NGC 1977 katalógusszámot viselő ködösségeket, ám ezek önmaguk jogán is rendkívül érdekesek.
Az Androméda-galaxis (M31, vagy Messier 31) az egyik legtávolabbi objektum, ami még szabad szemmel is észlelhető: 2.25 millió fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. a nagylátószögű fotó több kockából készült el.
Az Messier 39 (M39) igen nagy kiterjedésű, ám kifejezetten laza szerkezetű halmaz, 30 db 7-10 magnitúdós csillagokkal. Charles Messier francia csillagász fedezte fel, majd 1764. október 24-én katalogizálta.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Az M63, vagy más néven NGC 5055 egy gyönyörű csillagváros a Canes Venatici csillagkép határában. Pierre Mechain első felfedezése, 1779-ből. Charles Messier is észlete, aki a 63-as számot adta ennek a objektumnak a híres katalógusában.
Apró galaxiscsoport az Oroszlán csillagképben. Az NGC 3190 a csoport névadója, egyben leglátványosabb objektuma. Az NGC 3193 11 magnitúdós elliptikus galaxis. Az NGC 3187 13 magnitúdós küllős spirálgalaxis, az NGC 3185 pedig 12 magnitúdós spirálgalaxis.
Az M35 és a jóval távolabbi NGC 2158 közös portréja. Az M35 teljes átmrője eléri a 24 fényévet. A közelében levő NGC 2158 tejcseppként dereng halványan, délnyugatra a ragyogó Messier 35-től.
Emissziós és reflexiós ködösségek egyvelege. A fő téma az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el.
Az Elefántormány-köd tulajdonképpen az IC 1396 csillaghalmaz körülötti hatalmas és viszonylag halvány ködösség egy markáns része. A fényes, ragyogó perem IC 1396A néven ismert, míg a sötét rész a vdB 142 számot kapta.
A Messier 33 (M33 és NGC 598) galaxis Triangulum-galaxis néven is ismert. Ez a közeli spirál a harmadik legnagyobb csillagváros a Lokális Csoportban, közvetlenül az Andromeda-galaxis és a Tejútrendszer (a saját otthonunk) után.
Haldokló csillag körüli űrlepke: a ködösséget Charles Messier fedezte fel 1764-ben. Messier 27 katalógusszám alatt (M27) rögzítette. Az akkori műszereknek szintjéhez igazodik a leírása is: ovális ködösség, csillagok nélkül. A fotó már jóval többet mutat.
Az M92 gömbhalmaz csodás ékszer a Herkules csillagképben. A jóval ismertebb M13 nagy gömbhalmaz elhomályosítja a rá vetülő figyelmet – helytelenül. A formája, a szerkezete számomra sokkal tetszetősebb, mint a nagy testvéré.
A Feketeszem-glaxist Edward Pigott fedezte fel 1779 márciusában, illetve Bode is észlelte ugyenazon év áprilisában. Charles Messier 1780-ban járt erre, aki a 64-es számot adta az objektumnak a híres katalógusában (M64, Messier 64).
Az NGC 2683 galaxist William Herschel a képem készítése előtt kereken 231 évvel, 1788 februárjában fedezte fel. Ez a spirálgalaxis közel éléről látszik a Föld bolygóról, a megjelenése miatt az UFO-galaxis nevet ragasztották rá.
A porba rejtett galaxis a Zsiráf csillagképben. Az IC342 jelű galaxist 1895-ben fedezte fl W.F Denning. Edwin Hubble a Lokális Csoport tagjai közé sorolta, ám a későbbi bebizonyították, hogy a távolsága legalább 6, legfeljebb 10 millió fényév.
A Vadászebekben található Messier 106 galaxis Seyfert 2 típusú csillagváros, masszív fekete lyukkal. Az M106 mintegy 25 millió fényév távolságban található tőlünk, megközelítőleg 480 km/s sebességgel távolodik.
A nagyszerű Rozetta-köd (Caldwell 49) egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC 2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.
Ragyogó, medúza alakú szupernóva-maradvány az Ikrek csillagképben. A IC 443 (Sharpless 248) durván 5 000 fényévre található a földünktől. Ez már nem kis távolság, nem csupán térben, hanem időben is.
