Egy hatalmas projektet mutatnék be ezzel a képpel. Több távcső, több kamera és több év munkája van benne. Ezekről írok az utolsó bekezdésben. Egyébként a képen látható, Charles Messier által 1773 október 13-án felfedezett híres Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxispárként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
Az Örvény-galaxist a Canes Venatici (Vadászebek) csillagképben találjuk, az Alkaid alatt. Mivel a mindenki által könnyen felismerhető Göncölszekér rúdjánál van, igen könnyű rábukkanni akár fényerős binokulárral, akár kistávcsövekkel.
A ragyogóbb és nagyobb NGC 5194 megközelítőleg 11×7 ívperc méretű, a teljes fényessége 8 magnitúdó. Az NGC 5195 csak 3×2 ívperc méretű és nagyságrendileg 1.5 magnitúdóval halványabb. A nagy testvér szemmel láthatóan késői típusú spirál, míg kísérője az M82-höz hasonlóan szabálytalan rendszer. Távolságuk nagyjából 23 millió fényév.
A bevezetőben említett kölcsönhatás egyik következményeképpen a nagyobb galaxisban felesősödik a sűrűséghullám, ami erőteljes csillagkeletkezést vált ki. Ennek köszönhető, hogy ilyen látványosan, erősen rajzolódnak ki a spirálkarok. Ezeket a spirálkarokat először William Parsons, Rosse grófja észlelte 1845-ben, az 1.82 m-es reflektorával. A fényképen észlelhető, hogy az egyik porsáv elhalad az NGC 5195 előtt.
Az NGC 5194 szokatlanul fényes magja is ennek a kapcsolatnak köszönhető. Egyes csillagászok ezért az aktív Seyfert-galaxisok közép sorolják.
Az Örvény-galaxis az égbolt egyik igen látványos objektuma. Mallas 7×50-es binokulárral az M51-et és a kísérőjét is látta, 10 cm-es refraktorában pedig lenyűgözőnek írja le. A vizuális észlelők elmondása szerint tiszta égen a spirál minta jól látható 30cm-es távcsövekben. Persze ez függ a szem gyakorlottságától és a látási viszonyoktól is.
Ahogy a bevezetőben említettem, ez a munkám a kevés olyan projektek egyike, ami több éven áthúzódó (2019-ben kezdtem el, majd 2020-ban folytattam és most 2023-ban fejeztem be), több felszerelés által összegyűjtött expozíciók összessége. Nem is tudom megszámolni, mennyi munkaóra van benne. A képrögzítéssel együtt biztosan több, mint száz. Nem beszélve arról, hogy az eredményhez teljesen új feldolgozási metódust fejlesztettem ki. Gyakorlatilag a képet többször felméreteztem, a halvány részleteket nem egyszer 2-6x felméretezést követően tudtam előhívni, majd visszaméreteztem a képet. A célom az volt, hogy olyan részleteket tudjak megörökíteni, amiket a Hubble képein láttam. Ehhez a kísérelti eljárás mellett két távcső, két kamera (egy színes és egy mono), illetve több szűrő segítségét is igénybe vettem. A végeredmény jóval részletesebb lett így, mint az általam korábban elkészített próbálkozások.