NGC 7000 Észak-Amerika-köd részlet

A Hattyú (Cygnus) könnyen felismerhető északi csillagkép. Egy kitárt szárnyú hatalmas madár, mely a szomédos Lacertáról repül el. Legfényesebb csillaga jelzi a farkát (Deneb) a túlvégen az Albireo a fejét. A hátteret a Tejút biztosítja, számtalan csillagfelhő bontakozik ki az égbolton ezen a területen. Egyik legérdekesebb szegmense az észak-amerikai kontinens formájára kísértetiesen hasonlító NGC 7000. Ennek egy részletét, konkrétan Mexikó “partvidékét” fotóztam le, a fényesen ragyogó Cygnus-falat. Külön érdekessége a képnek a széles dinamikatartomány: a porfelhőkben részletek mutatkoznak, nem csak a sötét masszát látjuk.

A címadó objektumról

Az NGC 7000 ködkomplexumot William Herschel 1786-ban fedezte fel Sloughból, Angliából észlelve az októberi eget. Persze korábbn is látták számosan, hiszen teljesen sötét égen halványan dereng, elfordított látással a legérzékenyebb szeműek észrevehetik. Ahogy a bevezetőben említettem, a komplexum formája látszólag a földi kontinens mása. Hatalmas méretekkel bír: több mint négy teleholdnyi területet fed le égboltunkon. Ezen belül a képem a legfényesebb, Mexikóra emlékeztető szakaszt örökíti meg. A teljes NGC 7000 így néz ki, egy korábbi kistávcsöves fotómon:

Az Észak-Amerika-köd a vele szomszédságban álló Pelikán-köddel együtt egy közös ionizált molekulafelhő része. A Földünk és a felhő között sűrű csillagközi por húzódik, ami kitakarja az előbbi ragyogását, felelve a fényképen megörökített formákért. A ködkomplexum távolsága nem becsülhető meg teljesen pontosan, ahogy az sem, melyik csillag felelős a hidrogén ilyen erős emissziós sugárzásáért. Amennyiben a Deneb lenne ez a csillag, akkor a komplexum nagyjából 1800 fényév távoolságban lenne és átmérője megközelítené a 100 fényévet.

Az emissziós ködökről

Az emissziós köd ionizált gázból álló, változatos színekben világító csillagközi felhő. Az ionizáció forrását a közeli csillagokból érkező nagyenergiájú fotonok jelentik. Két különböző módon jöhet létre a fény kisugárzása:

  1. Ionizációval és rekombinációval: a köd atomjairól az ionizációs szintet meghaladó energiával rendelkező fotonok elektronokat szakítanak le. Az ionizált atomok a szabad elektronokat újra befoghatják; e folyamat során az elektronok mozgási energiájuk egy részét foton formában leadják. A befogás során az atom gyakran gerjesztett állapotúvá válik, mivel az elektron nem a legalacsonyabb, még betöltetlen héjra kerül. Az elektron azonban rövid idő elteltével alacsonyabb héjra ugrik, és a héjak közötti energiakülönbséget meghatározott hullámhosszú és energiájú foton formájában kisugározza. Ez a folyamat addig tart, amíg az elektron eléri a legalacsonyabb, még betöltetlen héjat.
  2. Gerjesztéssel: egy atomhoz kötött elektron meghatározott energiájú foton behatásának köszönhetően magasabb energiájú elektronhéjra ugrik. A foton, illetve a fotonok által átadott energiának pontosan meg kell egyeznie a két héj közötti energiakülönbséggel. A rekombinációs folyamat okozza azt, hogy az elektron az eredeti héjra visszaugrik, és közben fotont (fotonokat) bocsát ki.
    A két folyamat okozza azt, hogy az ilyen ködök színképe nem folytonos, hanem erős emissziós vonalakból áll.

Az emissziós ködök legfontosabb típusai a H II régiók, amelyeknek a belsejében csillagképződés zajlik, így a fiatal csillagok szolgáltatják a világításhoz szükséges energiát, valamint a planetáris ködök, amelyek a haldokló csillagok által ledobott gázburokból alakulnak ki és a csillag forró magja okozza az ionizációt.

Ezek a ködök legtöbbször gázfelhők maradványai, melyekből a ködöt megvilágító – gyakran O, B vagy A színképtípusú – csillagok létrejöttek. A köd színe egyrészt kémiai összetételétől, másrészt a besugárzott fény energiájától függ. Mivel az univerzumban a hidrogén a leggyakoribb csillagközi gáz, és mivel viszonylag alacsony az ionizációs energiaküszöbe, így sok köd a hidrogénre jellemző vörös színben, 652 nm-es hullámhosszon világít. Amennyiben a besugárzott energia elegendő, úgy más atomok és molekulák is ionizálódhatnak, mely a ködnek zöld vagy kék színt kölcsönöz. A köd színéből megállapítható annak összetétele: a legtöbb emissziós köd 90%-ban hidrogénből áll, mely mellé hélium, oxigén, nitrogén és egyéb elemek is vegyülnek.

(Wikipedia)

Hol találjuk?

Az NGC 7000 ködkomplexum fotón látható része a Denebtől közelében található, ahogy az alábbi csillagtérképen megjelöltem.

A készítés körülményei

A fényképem a hosszú, esőmentes és jó egű 2020-as szeptemberi, utónyári szakaszban készült. Ugyan az átlátszóságot néha megzavarták az amerikai kontinensről – mármint a valódi, a földire gondolok ebben az esetben 🙂 – érkező tűzvész füstcsíkjai, de nem vészesen. Ellenben a légkör nyugodtsága nagyon jó volt, a “füstös” napokat leszámítva az átlátszóág is rendben volt. Ami talán érzékelhető is a fényképen. Viszonylag sok részkép készült, viszont a tiszta ég miatt szűrőmentesen, aminek köszönhetőek a már említett részletek a sötét ködösségeken belül is.

A feldolgozás menete itt követhető le (több óra munka gyorsított felvételen):

A felvétel adatai

  • Objektumok
  • NGC 7000
  • Caldwell 20
  • Dátum
  • 2020.09.
  • Helyszín
  • Balatonalmádi
  • Expozíciós idő
  • 13 óra
  • 97 x 480

A felszerelés

  • Távcső
  • 300/1200 Newton távcső
  • Mechanika
  • Fornax 52
  • Kamera
  • QHY 247C
  • Korrektor
  • TeleVue Paracorr Type-II
  • Szűrő
  • Optolong UV/IR
  • Vezetés
  • QHY5L-II