Itthonról nézve a Tejút az éjszakai égbolton végigfutó, csillagokból és gázokból álló, halványan fénylő sávnak látszik. De nem úgy Namíbiában! Az észlelés netovábbja ez: a saját galaxisunk központjába nézhetünk bele. Mint egy távcsöves fotó egy oldalról vizsgált galaxisról, azonban mindez szabad szemmel, a teljes látómezőnkben! A Tejutat alkotó csillagok milliárdjai nagy, spirális szerkezetű korongba rendeződnek, ám ezt mi belülről és éléről, a közepe és a széle között félútról látjuk.
A Naprendszerünk ennek a csillagokból, csillagközi gázból és porból álló hatalmas képződménynek, a Tejútrendszer nevű galaxisnak a része. Az emberiség erre fogékony része évezredeken keresztül töprengett, mi lehet az égbolton végigfutó fénylő ösvény. A Tejútrendszerben a teremtés és fejlődés legkülönbözőbb állapotaiban levő csillagait találjuk, a csillagok születéséhez alapanyagot szolgáltató hatalmas csillagközi felhőktől a fekete lyukakig. A látható tömegének a legnagyobb része csillagokból áll, ám a teljes tömegének mintegy 90%-át a láthatatlan “sötét anyag” teszi ki.
A fényképen számos ismert objektum felfedezhető. Néhány ebben a galériában is megtalálható, korábbi nagyobb távcsöves, vagy objektíves felvételen. A teljesség igénye nélkül csak érdekességképpen néhány:
Távcsöves képeim a területről:
1 – M7
2 – Trifid-köd
3 – Az Antares régió
4 – A hamis üstökös
Sok legenda foglalkozik a Tejútrendszer eredetével. A görög mitológiában köztudott, hogy Herkules Zeusz fia volt, ám anyja halandó nő: Alkméné. A monda szerint Zeusz felesége, miközben Herkulest szoptatta, meghallotta, hogy a fiú Alkméné gyermeke. Ezért félrehúzta a csecsemő elől a keblét, így a teje széjjeláradt a csillagok között.
Jacopo Tintoretto: A Tejút születése (részlet)
A Tejútrendszer szívében egy hatalmas fekete lyuk helyezkedik el, amelnyek tömege megközelítőleg 3 millió naptömeg. A galaxis magját csillagokból álló, hatalmas kidudorodás veszi körül. A forgási ellipszoid alakú dudor átmérője a Tejútrendszer síkjában 15 000 fényév, rá merőlegesen 6 000 fényév. A rendszer fősíkját a korong alkotja,. itt található a csillagok legtöbbje. A fiatal csillagok spirális mintát rajzolnak ki. A dudort és a korongot gömszimmetrikus haló öleli körül, amiben több, mint 200 gömbhalmaz található. Mindezt a sötét haló, az úgynevezett korona veszi körül.
A Tejútrendszer szerkezetét a már említett spirálkarok határozzák meg. Ezek arról a csillagképről kapták a nevüket, amelyben legfeltűnőbb a megjelenésük. A legfényesebb a Sagittarius-kar, e mögött található a Tejútrendszer magja. A Naprendszer az Orion-kar belső pereme közelében helyezkedik el. Az összes kar a galaktikus korong által meghatározott síkban fekszik.
A galaxis differenciálisan forog – minél közelebb van egy objektum a középpontjához, annál rövidebb idő alatt tesz meg egy kört körülötte. A Nap mintegy 800 000 km/h sebességgel kering a Tejútrendszer közepe körül, így nagyjából 225 millió év alatt járja körbe.
Tejút térkép
A fénykép több napon át készült. Egyébként is nagyon vágytam egy ilyen nagylátószögű Tejút fotóra, ám a Mars és a Szaturnusz közös látogatása külön élménnyel gazdagította az észlelést. A kép nagy átfedéses 6 paneles mozaik, mindegyik 50mm-en készült. A teljes kép több, mint 100 megapixel (természetesen ide nem azt töltöttem fel, de a nyomdába pl az megy). Az időjárás hibátlan volt, még namíbiai viszonylatban is egészen kiváló eget kaptunk a látogatásunk két hete alatt. A kis Star Adventurer mechanika megküzdött a több, mint 1 Kg-os ART objektívvel, ám az eredményből látszik: derekasan helyt állt.