Ez a ragyogó nyílthalmaz látványos egyenlőszárú háromszöget rajzol ki a mögötte halványan (a képernyő jobb sarkában már erősen) rejtőző csillagközi por előtt. Minden csúcsában egy fényes csillag va és nagyjából 25, 10.5 magnitúdósnál fényesebb csillag körvonalazza.
Az M39 igen nagy kiterjedésű, ám kifejezetten laza szerkezetű halmaz, 30 db 7-10 magnitúdós csillagokkal. Charles Messier francia csillagász fedezte fel, majd 1764. október 24-én katalogizálta. Az egyik legközöelebb található nyílthalmaz, a Földünktől mért távolsága 800-900 fényév körüli. A szemlélőnek feltűnhet, hogy a halmaz minden csillaga kék. Sem sárga, sem vörös óriásokat nem találunk, csak a háttérben, ami meglehetősen ritkaság! Egy csillaghalmaz életében, ha az egyik csillaga lassan kifogy a kozmikus üzemanyagból, mindenképp más színben kell mutatkozzon, ahogy majd minden halmazban látjuk is. De itt nincs ilyen. A halmaz közeledik hozzánk, másodpercenként 28 km-el haladnak a tagjai a Földünk felé.
A nyílthalmaz csillagok olyan csoportja, amely egy közös csillagközi gázfelhőből alakult ki, és tagjai még mindig laza gravitációs kapcsolatban állnak egymással. Többnyire csillagközi gáz- és porfelhők környezetében találhatóak. Néhányuk körül látványosabb a felhő mint az azt megvilágító, gerjesztő csillaghalmaz, mások esetében (például a Plejádok) viszont már csak a maradványai láthatóak. A Tejútrendszerben mintegy 1000 nyílthalmaz ismert, de a teljes szám ennek a tízszerese lehet.
A csoport közel 10°-kal keletre és kissé északra van a Cygnusban található Denebtől. Szögátmérője 30 ívperc.
A felvétel meglehetősen az NGC 6914 levezetéseként készült, az utolsó éjszaka, mikor maradt a Hold lenyugvása után némi észlelő idő. Szép tiszta volt az éjjel. Annak ellenére, hogy a nyílthalmazokat nem szokták az asztrofotósok túl mélyen kifotózni, ennek az objektumnakk most “adtam” távcsőitőd. A QHY kamera amúgy is érzékeny, a szűrőtlen 8 perces expók komoly határmagnitútód biztosítottak. Ennek köszönhető, hogy a háttérben látható PGC 86597 és PGC 167495 galaxisok jól látszanak.