M42 és M43: a népszerű és lenyűgöző köd az Orion csillagképből. Az Orion-köd mindössze kis része egy sokkal nagyobb intersztelláris molekulafelhőnek, melyet Orion-komplexumnak nevezünk. Hidrogénben gazdag, csillagközi gáz és por alkotta sűrű területekből áll.
A Messier 51 (M51) Örvény-galaxist ma a Földről észlelhető legfényesebb galaxispárként ismerjük. A két objektum – az NGC katalógusban külön számmal, 5194 és 5195 alatt szerepelnek – kölcsönhatásban áll egymással, anyaghíd kapcsolja őket egybe.
Tengeri csikó fejére vagy a sakkjátékból jól ismert figurára emlékeztető sötét porköd az Orion csillagképben: a Lófej-köd
A Szivar-galaxis (M82) egy figyelemreméltó és különös csillagváros a Nagymedve csillagképben (azaz a jól ismert Göncölszekér környezetében). Johann Bode fedezte fel 1774-ben, a közelében található M81-el együtt. A kép rendhagyó módon egy évet átívelően készült.
IC 349 és NGC 1435: a Fiastyúk halmaz Merope csillaga mellett megbújó apró ködösség. A nagy képet a Meropétől délre elterülő NGC 1435 katalógusszámú diffúz-köd uralja. A főszereplő azonban IC 349 katalógusszámú apróság.
Az M31 központi régiója: a több, mint 2 millió fényév távolságra található Androméda-galaxis a Tejútrendszert is tartalmazó galaxishalmaz, a Lokális csoport legnagyobb galaxisa.
Az NGC 6960 szupernóva-maradvány: a Fátyol-köd az egyik legszebb objektum az északi nyári égbolton. A születése egy kozmikus kataklizma eredménye. Az elképesztően finom szálakban rendeződő filamentek vöröses és kékes színe megkapó.
Az IC5070 Pelikán-köd egy igen nagy kiterjedésű ködkomplexum része a Hattyú csillagképben. Ennek a ködösségnek legmarkánsabb részletét fotóztam ki, a vörös emissziós ködök és a sötét porfellegek határvonalán.
A hattyú csillagkép kékes reflexiós ködössége vöröses gázfelhőbe ágyazva: az NGC 7000 komplexum legmarkánsabb része található meg ezen a csillagászati fényképen.
A Lant csillagkép ragyogó csillagaival (például a jól ismert Sheilak, amit Beta Lyraeként is ismerünk) megkapó háromszöget zár be a parádés Gyűrűs-köd (M57).
A Messier 101 (M101) igen nagy kiterjedésű, a Tejútrendszerhez viszonylag közel található, teljes arcát felénk mutató csillagváros a Nagymedve csillagképben. Szélkerék-galaxisként is ismerjük.
A Tania Australis és az NGC 3184 galaxisa szép kompozíciót ad ezen a nagylátószögű felvételen. A szép páros egyike sem túlságosan gyakran fotózott terület, pedig megérdemlik – főleg ebben a formában.
500 fényévre található, ragyogó égi méhkas: Messier 44-es (M44) katalógusszámú nyílthalmaza. A Kaptár-halmazról Galilei is ír: “a Praesepe nevű köd nemcsak egy csillag, hanem több, mint negyven kis csillag halmaza.”
Explore Scientific 4K Deep Sky kamera tesztképek: Hold, Jupiter, Szaturnusz (ezekre való igazán) és… mélyég fotók. Nyilván a valódi mélyég kamerákkal nem veheti fel a versenyt, de egyáltalán nem kell lebecsülni.
A CTB1 szupernóva-maradvány életem eddigi legnehezebb és leghosszabb ideig készül csillagászati felvétele. Több, mint 50 órát exponált a kamerám az ég megfelelő részére nézve, mire végeztem a munkával.
A Perszeusz- ikerhalmaz (NGC 884 és NGC 869) és a Vállfa-halmaz (Collinder 399) több szempontból is merőben eltérő, de mégis egyben nagyon szépen mutató objektum.
A Fiastyúk nagyjából 115 millió éves nyílthalmaz, ~400 fényévre található Napunktól. Katalógusszáma a Messier féle besorolásban M45. Szabad szemmel általában 7-10 csillagot tudnak külön azonosítani a jó szemű megfigyelők.
A nagylátószögű képen kifejezetten halvány régióját találhatjuk a Hattyú csillagképnek (Cygnusnak): Barnard 343 és 344, LDN 883-886 molekulafelhők, emellé pedig még nagyon sűrű csillagmezőt is kapunk.
NGC 7635 és M52 panoráma: a Buborék-köd 12 magnitúdós planetáris köd. Azaz az életciklusa utolsó szakaszában található csillag nagyon szabályos formában levetett gázköpenyét láthatjuk a fotón. A közelében levő Messier 52 nyílthalmaz pedig 12 ívperc átmérőjű csoportosulás.
A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. NGC katalógusszámokat kapott több szegmense is – NGC6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. Ezen a képen az NGC 6974 található.
Az M13-at Halley fedezte fel 1714-ben, majd a híres Messier féle katalógusba 1764-ben került be. 25 100 fényéves távolságával az egyik legközelebbi gömbhalmaz. A becslések szerint 250 000 csillagból áll.
Régi vágyam és a galaxisok között a kedvenc témám: a csodálatos Sombrero-galaxis. A Mssier 104 (M104) katalógusszámú csillagvárost az a Szűz és a Holló csillagképek között találjuk, az előbbihez tartozik.
A Tű-galaxis keskeny sávja szinte pontosan a fősíkja felől látható, lenyűgöző csillagváros. NGC 4565 néven is ismerjük. A Bereniké Haja csillagképben találhatjuk meg, a csillagkép által kirajzolt háromszög jobb alsó sarkánál.
Az NGC 3718 10 magnitudós spirálgalaxis az Ursa Majorban. Igen távol található tőlünk, megközelítőleg 124 millió fényévre helyezkedik el a Naprendszertől. Az NGC 3729 is észlelhető, 11 magnitudós csillagvárosként. Számos kisebb galaxist is találunk a fotón.
Reflexiós ködök az Orion-köd árnyékában: igaz, hogy az M42 jóval ismertebb és valóban kissé elhomályosítja a közelében ragyogó NGC 1973, NGC 1975 és NGC 1977 katalógusszámot viselő ködösségeket, ám ezek önmaguk jogán is rendkívül érdekesek.
Az Androméda-galaxis (M31, vagy Messier 31) az egyik legtávolabbi objektum, ami még szabad szemmel is észlelhető: 2.25 millió fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. a nagylátószögű fotó több kockából készült el.
Az Messier 39 (M39) igen nagy kiterjedésű, ám kifejezetten laza szerkezetű halmaz, 30 db 7-10 magnitúdós csillagokkal. Charles Messier francia csillagász fedezte fel, majd 1764. október 24-én katalogizálta.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Markarjan Lánca egy sajátos formájú galaxiscsoport, a Virgo Halmaz része. A Földről nézve ezek a galaxisok láncba rendeződve látszódnak – innen az elnevezés. Tagok többek között: M84, M86, NGC 4438, NGC 4435, IC 3386, NGC 4461, NGC 4458, NGC 4473, NGC 4479, NGC 4477.
Az M63, vagy más néven NGC 5055 egy gyönyörű csillagváros a Canes Venatici csillagkép határában. Pierre Mechain első felfedezése, 1779-ből. Charles Messier is észlete, aki a 63-as számot adta ennek a objektumnak a híres katalógusában.
Apró galaxiscsoport az Oroszlán csillagképben. Az NGC 3190 a csoport névadója, egyben leglátványosabb objektuma. Az NGC 3193 11 magnitúdós elliptikus galaxis. Az NGC 3187 13 magnitúdós küllős spirálgalaxis, az NGC 3185 pedig 12 magnitúdós spirálgalaxis.
Az M35 és a jóval távolabbi NGC 2158 közös portréja. Az M35 teljes átmrője eléri a 24 fényévet. A közelében levő NGC 2158 tejcseppként dereng halványan, délnyugatra a ragyogó Messier 35-től.
Emissziós és reflexiós ködösségek egyvelege. A fő téma az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el.
Az Elefántormány-köd tulajdonképpen az IC 1396 csillaghalmaz körülötti hatalmas és viszonylag halvány ködösség egy markáns része. A fényes, ragyogó perem IC 1396A néven ismert, míg a sötét rész a vdB 142 számot kapta.
A Messier 33 (M33 és NGC 598) galaxis Triangulum-galaxis néven is ismert. Ez a közeli spirál a harmadik legnagyobb csillagváros a Lokális Csoportban, közvetlenül az Andromeda-galaxis és a Tejútrendszer (a saját otthonunk) után.
Az NGC 281 fényes H II szakasza a Cassiopeia csillagképnek. Beceneve Pacman-köd mivel kis fantáziával a jól ismert videójáték figurára emlékeztet minket. Az IC1590 nyílthalmazt is tartalmazza.
Haldokló csillag körüli űrlepke: a ködösséget Charles Messier fedezte fel 1764-ben. Messier 27 katalógusszám alatt (M27) rögzítette. Az akkori műszereknek szintjéhez igazodik a leírása is: ovális ködösség, csillagok nélkül. A fotó már jóval többet mutat.
Az M92 gömbhalmaz csodás ékszer a Herkules csillagképben. A jóval ismertebb M13 nagy gömbhalmaz elhomályosítja a rá vetülő figyelmet – helytelenül. A formája, a szerkezete számomra sokkal tetszetősebb, mint a nagy testvéré.
A Feketeszem-glaxist Edward Pigott fedezte fel 1779 márciusában, illetve Bode is észlelte ugyenazon év áprilisában. Charles Messier 1780-ban járt erre, aki a 64-es számot adta az objektumnak a híres katalógusában (M64, Messier 64).
Az NGC 2683 galaxist William Herschel a képem készítése előtt kereken 231 évvel, 1788 februárjában fedezte fel. Ez a spirálgalaxis közel éléről látszik a Föld bolygóról, a megjelenése miatt az UFO-galaxis nevet ragasztották rá.
A porba rejtett galaxis a Zsiráf csillagképben. Az IC342 jelű galaxist 1895-ben fedezte fl W.F Denning. Edwin Hubble a Lokális Csoport tagjai közé sorolta, ám a későbbi bebizonyították, hogy a távolsága legalább 6, legfeljebb 10 millió fényév.
A Vadászebekben található Messier 106 galaxis Seyfert 2 típusú csillagváros, masszív fekete lyukkal. Az M106 mintegy 25 millió fényév távolságban található tőlünk, megközelítőleg 480 km/s sebességgel távolodik.
A nagyszerű Rozetta-köd (Caldwell 49) egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC 2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.
Ragyogó, medúza alakú szupernóva-maradvány az Ikrek csillagképben. A IC 443 (Sharpless 248) durván 5 000 fényévre található a földünktől. Ez már nem kis távolság, nem csupán térben, hanem időben is.
A fényképen a Perseus csillagképben található nagyszerű alakzat csodálható meg. Az NGC 1333 és a VdB 12 és VdB 13 szép hárömszöget zár be, a képet pedig a rendkívül halvány, de a hosszú expozíció miatt kiexponált csillagközi por hálózza be.
A híres-neves Messier 20-as halvány északi párja nagyon érdekes reflexiós ködösség. Az NGC 1579 számot kapta a katalógusban. Az Északi Trifid-köd ugyan valóban kicsi, de a környezete gazdag, érdemes böngészni.
A Cygnus az északi égbolt egyik legkönnyebben felismerhető csillagképe. Az ezen belül elterülő Sharpless 2-108 ködösségben egy apró, de formás sötét köd, a P91 rejtőzik. Ezen a keskenysávú felvételen ő a főszereplő.
A Cederblad 214 egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Cepheus csillagképben, pontosabban a Cepheus és a Cassiopeia határvidékén. A kép magában foglalja a Sharpless 2-171 katalógusszámú területet és a Berkeley 59 nyílthalmazt is.
Halvány égi ragadozó: a Cepheus csillagkép egyik kevéssé ismert objektuma keskenysávú felvételen. A Sharpless 2-132 katalógusszámú objektum egy rendkívül alacsony felületi fényességű emissziós ködösség a Cepheus és Lacerta csillagképek határán.
A Crux a déli égbolt számomra legmegkapóbb csillagképe. Nagy látómezős kép. Szerepel rajta a Nagy Carina-köd, a Szeneszsák, a Déli Plejádok, az IC 2944 és még számos szép déli objektum.
Nagyszerű páros a Kentaur csillagképben. Gömbhalmaz és galaxis egy látómezőben. Az NGC 5139 Omega Centauri az égbolt legnagyobb és legfényesebb gömbhalmaza. Az NGC 5128 Centaurus A pedig igen különleges csillagváros.
A 2016-os namíbiai expedíció első képe a saját galaxisunk központjáról: a Tejút, két bolygó látogatóval. A képen megszámlálhatatlan mélyég objektum azonosítható, aminek egy részét meg is tettem a cikkben.
A C/2013 US10 (Catalina) – üstököst 2013 október 31-én fedezték fel a Catalina Sky Survey projekt keretében. Az M101 galaxis és a ragyogó Catalina-üstökös találkozása emlékezetes pillanat volt.
Az egyetlen égi objektum, amit biztosan mindenki felismer idehaza. Vándor járt arra. A C/2013 US10 (Catalina) – üstököst 2013 október 31-én fedezték fel a Catalina Sky Survey projekt keretében. A képen a Göncölszekér előtt vonul el.
A nagyszerű Kalifornia-köd 1000 fényév távolságban fekszik, a galaxisunk külső Orion-karjában. A mélyűr ezen területe csillagközi gázzal telített, melyből számos masszív és fényes csillag alakul ki. Az NGC 1499-et E.E Barnard fedezte fel 1884-ben.
Az IC1848 egy csillaghalmaz, ami a fejekben már teljesen egybeforrt a Cassiopeia hatalmas kiterjedésű emissziós ködössége, az LBN 667, illetve Sharpless 2-199 katalógusszámokon nyilvántartott Lélek-köd nevével. Embrió-köd néven is ismerjük.
Hatalmas a világegyetem: többszáz galaxis csak ezen az egy fényképen. A Coma-halmaz katalógusszáma Abell 1656. George Abell hivatásos csillagászként végezte el a galaxishalmazok első átfogó és nagy hatású vizsgálatát.
A széles látószögű képek kiterjedt galaxismezővel: bepillantás a végtelen univerzumba… Akikkel találkozhatunk: Messier 95 (M95), Messier 96 (M96), Messier 105 (M105), NGC 3371 és nem utolsósorban az NGC 3373.
Az Sh2-252 és Sh2-247 ködösségek érdekes párosa keskenysávú szűrők felhasználásával. Az NGC 2175 számot időnként a teljes ködösségre, időnként a legfényesebb középső részére értik.
Jeges rózsa a mélyűrből: hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. A nagyszerű Rozetta-köd egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.
A jól ismert IC 1805 ködösség egészen új arcát mutatja meg nekünk a HST színpaletta segítségével. A köd otthonul szolgáló Cassiopeia a jellegzetes W alakja miatt jól ismert égi alakzat, ott bújik meg. Bővebben a cikkben olvasható.
A Namíbiában fotózott Trifid-köd az egyik legszebb és egyben legfiatalabb ködösség a Tejútban. Messier 20 (M20) katalógusszám alatt található, a közelében ragyogó Messier 21 (M21) halmaz pedig teljessé teszi az élményt.
Aszterizmus, csillaghalmaz, rejtett planetáris köd is található ezen a déli égen készült képen. Égi ékszerdobozként ragyog az NGC 2547 és még egy csillaglánc is felfedezhető mellette.
A fotón a Virgo csillagképben található rengeteg galaxis közül az M88 és az M91 párosa látható. Az előbbi, mintha az Androméda-köd kicsinyített mása lenne, utóbbi pedig az egyik “elveszett” Messier objektum.
A Kis Magellán-felhő törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering. Több százmillió csillagot tartalmaz. A Nagy Magellán-felhővel alkotnak párost, amitől nyugati irányban 20 foknyira található.
A Tejút legszínesebb régiója. A terület legismertebb szereplői a csillagot körbeölelő sárgás színű Antares-köd, a fotón csillagtól balra elhelyezkedő M4 és NGC 6144 gömbhalmazok, illetve az IC 4604, IC 4604, IC 4605 és IC 4606 kékes ködök.
A déli félteke óriása: Namíbiába készülve az első objektum, aminek megörökítésében biztos voltam. A tér minden irányában kiterjedt, elliptikus, diffúz csillagmezőből áll, azonban a spirálgalaxisokra jellemző, ámde szokatlan alakú, markáns porsáv szeli át.
A Triangulum csillagképben látható szomszédunk, az M33 és déli megfelelője, az NGC 300. Ez utóbbi felvétele a rendkívül jó adottságokkal rendelkező namíbiai Khomas-felföld kristálytiszta ege alatt készült, 2013 júniusában.
A déli égbolt tele van olyan ékkövekkel, amelyek után csak sóvároghat az északon élő fotós. Az NGC 3293 egy kis méretű, ám kifejezetten ragyogó nyílthalmaz, 1,6 fokkal ÉK-re fekszik a híres Nagy Carina-ködtől, a környező vörös ködösségek még ennek a területnek a részei.
A Messier 7-es (M7) sorszámát viselő nyílthalmaz csupán egyike lenne a számos szép csoportosulásnak, ha nem tenné egészen különlegessé a környezete. A drágakőként ragyogó tagjai ugyanis elképesztően sűrű csillagmezőbe ágyazódtak.
A Cepheus csillagkép rerületén számtalan nyílthalmaz és kozmikus por- és gázfelhő helyezkedik el, köztük a Sh2-155, amely egy ásító, hatalmas égi barlangnyílásra emlékeztető sötét területet ölel körül.
Az NGC 3372 nagyobb, mint a jól ismert Orion-köd. Ez a lenyűgöző diffúz ködösség a Hajógerinc csillagkép (Carina) irányában látszik. Néhány nyílthalmazt, valamint a Tejút két igen nagy tömegű csillagát, az Eta Carinae-t és a HD 93129A-t tartalmazza.
Az NGC 55 (Caldwell 72) egy szabálytalan galaxis a Szobrász csillagképben. James Dunlop fedezte fel 1826. augusztus 4-én. A galaxis 129 km/s sebességgel távolodik tőlünk. Átmérője körülbelül 55 000 fényév.
A ködkomplexum képen látható részlete egy kezét magasba emelő pávián fejére és kezére emlékeztet, ezért adtam neki az Integető majom-köd nevet. Cederblad 110, Cederblad katalógusban 111-es számmal szerepel a katalógusban, IC 2631 pedig a kis kék köd.
Az NGC 457 egy nyílthalmaz a Cassiopeia csillagképben. A Messier-katalógusban nem szerepel, ellentétben a hozzá közeli, kevésbé látványos M103 nyílthalmazzal. William Herschel fedezte fel 1787. október 18-án.
Szabad szemmel üstökösnek látszó halmazok régiója a déli égen, a Skorpió csillagképben. Halmazok és ködösségek alkotják ezt a nagyon érdekes objektumot. A két képből az egyik feliratozott, hogy el lehessen képzelni, mit láthatunk ott így. Tagjai: IC 4628, NGC 6231, NGC 6242.
A látható égbolt legnagyobb és legfényesebb, 1 millió napot tartalmazó gömbhalmaza. Az NGC 5139 Omega Centauri tőlünk mintegy 17 000 fényévre található, átmérője durván 200 fényév. Távcsőben közel hasonló látvány, mint a fényképen.
A déli égbolt alá érkező asztrofotósoknak mindenképp érdemes megörökíteni a Sixtusi kápolna híres freskójára emlékeztető emissziós ködöt, az NGC 6188-at. A Michelangelo mesterművét felidéző objektum egyfajta csillagkeletkezési régió.
A csodálatos égi sárkányfej (NGC 6992) egy szupernóvaként felrobbant csillag látványos emléke. A tőlünk 1470 fényévre található ködösség látható tartományban megfigyelhető részeit Fátyol ködként ismerjük. Maga az objektumcsoport hatalmas területet birtokol el az égen; megközelítőleg a telihold átmérőjének hétszeresét.
A Hangyász-köd középső régiója a Corona Australisban található, igen gazdag terület. Ez az összetett képződmény főként reflexiós és sötét ködökből áll, tőlünk mintegy 420 fényév távolságban. Objektumok: NGC 6726, NGC 6727, NGC 6729.
Mennyire eltérő morfológiájú égi objektumok, mégis nagyszerű kettős. A két objektum közül talán az M97 besorolású Bagoly-köd esztétikailag többet. Az M108 nagyjából pedig az éléről látszódó, elnyúlt alakú spirál.
