Az NGC 40 és a CTA 1
Planetáris-köd és egy rég felrobbant szupernóva halvány maradványa egy asztrofotón: a 2024-es év legnagyobb munkája.
Planetáris-köd és egy rég felrobbant szupernóva halvány maradványa egy asztrofotón: a 2024-es év legnagyobb munkája.
30 000 évvel ezelőtt, amikor őseink még barlangrajzokat készítettek, egy hatalmas csillag robbant fel a Tejútban. Ennek az eseménynek a mementója a képen szereplő objektum.
A ragyogó NGC 6823 csillaghalmaz felé mutató ujj, az ezt körülölelő csillagközi por remek kompozícióra adott lehetőséget az Sh 2-86 komplexumban.
A Fátyol-komplexum egyik ritkán fotózott, kis méretű részlete található a képen, ami jóval halványabb, mint az ismert szélső régiók.
Emissziós és reflexiós ködösségek egyvelege. A fő téma az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el.
A Melotte 15 a nagyszerű Szív-köd közepén elhelyezkedő laza szerkezetű halmaz. Nagyon apró, de az új távcső szépen kirajzolja.
Az NGC 281 fényes H II szakasza a Cassiopeia csillagképnek. Beceneve Pacman-köd mivel kis fantáziával a jól ismert videójáték figurára emlékeztet minket. Az IC1590 nyílthalmazt is tartalmazza.
A képen egy forró gázban és sötét porban gazdag csillagkeletkezési régió látható a Hattyú csillagkép szívében (Cygnus), a Sadr csillag közelében.
A mintegy 4700 fényévnyire lévő NGC 6888-at a HD 192163 jelű, WR 136 néven is ismert Wolf-Rayet csillag áramló csillagszele alakítja ki.
Az NGC 6960 szupernóva-maradvány: a Fátyol-köd az egyik legszebb objektum az északi nyári égbolton. A születése egy kozmikus kataklizma eredménye. Az elképesztően finom szálakban rendeződő filamentek vöröses és kékes színe megkapó.
M42 és M43: a népszerű és lenyűgöző köd az Orion csillagképből. Az Orion-köd mindössze kis része egy sokkal nagyobb intersztelláris molekulafelhőnek, melyet Orion-komplexumnak nevezünk. Hidrogénben gazdag, csillagközi gáz és por alkotta sűrű területekből áll.
Megérkezett az új rendszer. Két tesztfotóval is debülál: az M43 közeli mellett az apró NGC 2403 galaxis képeivel.
A hattyú csillagkép kékes reflexiós ködössége vöröses gázfelhőbe ágyazva: az NGC 7000 komplexum legmarkánsabb része található meg ezen a csillagászati fényképen.
Explore Scientific 4K Deep Sky kamera tesztképek: Hold, Jupiter, Szaturnusz (ezekre való igazán) és… mélyég fotók. Nyilván a valódi mélyég kamerákkal nem veheti fel a versenyt, de egyáltalán nem kell lebecsülni.
A CTB1 szupernóva-maradvány életem eddigi legnehezebb és leghosszabb ideig készül csillagászati felvétele. Több, mint 50 órát exponált a kamerám az ég megfelelő részére nézve, mire végeztem a munkával.
A nagylátószögű képen kifejezetten halvány régióját találhatjuk a Hattyú csillagképnek (Cygnusnak): Barnard 343 és 344, LDN 883-886 molekulafelhők, emellé pedig még nagyon sűrű csillagmezőt is kapunk.
NGC 7635 és M52 panoráma: a Buborék-köd 12 magnitúdós planetáris köd. Azaz az életciklusa utolsó szakaszában található csillag nagyon szabályos formában levetett gázköpenyét láthatjuk a fotón. A közelében levő Messier 52 nyílthalmaz pedig 12 ívperc átmérőjű csoportosulás.
A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. NGC katalógusszámokat kapott több szegmense is – NGC6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. Ezen a képen az NGC 6974 található.
A Hattyú csillagképben elterülő, tőlünk 6000 fényévre található NGC 6914 komplexum (VdB 131 és VdB 132 is) drámai kontrasztok mentén mutatja be ködösségek számos fajtáját. A kéklő reflexiós területet vörös emissziós ködösség öleli körül, mely előtt a markáns porfelhő sziluettje húzódik.
Az Elefántormány-köd tulajdonképpen az IC 1396 csillaghalmaz körülötti hatalmas és viszonylag halvány ködösség egy markáns része. A fényes, ragyogó perem IC 1396A néven ismert, míg a sötét rész a vdB 142 számot kapta.
A nagyszerű Rozetta-köd (Caldwell 49) egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC 2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.
A fényképen a Perseus csillagképben található nagyszerű alakzat csodálható meg. Az NGC 1333 és a VdB 12 és VdB 13 szép hárömszöget zár be, a képet pedig a rendkívül halvány, de a hosszú expozíció miatt kiexponált csillagközi por hálózza be.
A híres-neves Messier 20-as halvány északi párja nagyon érdekes reflexiós ködösség. Az NGC 1579 számot kapta a katalógusban. Az Északi Trifid-köd ugyan valóban kicsi, de a környezete gazdag, érdemes böngészni.
A Cederblad 214 egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Cepheus csillagképben, pontosabban a Cepheus és a Cassiopeia határvidékén. A kép magában foglalja a Sharpless 2-171 katalógusszámú területet és a Berkeley 59 nyílthalmazt is.
Halvány égi ragadozó: a Cepheus csillagkép egyik kevéssé ismert objektuma keskenysávú felvételen. A Sharpless 2-132 katalógusszámú objektum egy rendkívül alacsony felületi fényességű emissziós ködösség a Cepheus és Lacerta csillagképek határán.
A 2016-os namíbiai expedíció első képe a saját galaxisunk központjáról: a Tejút, két bolygó látogatóval. A képen megszámlálhatatlan mélyég objektum azonosítható, aminek egy részét meg is tettem a cikkben.
A nagyszerű Kalifornia-köd 1000 fényév távolságban fekszik, a galaxisunk külső Orion-karjában. A mélyűr ezen területe csillagközi gázzal telített, melyből számos masszív és fényes csillag alakul ki. Az NGC 1499-et E.E Barnard fedezte fel 1884-ben.
Az IC1848 egy csillaghalmaz, ami a fejekben már teljesen egybeforrt a Cassiopeia hatalmas kiterjedésű emissziós ködössége, az LBN 667, illetve Sharpless 2-199 katalógusszámokon nyilvántartott Lélek-köd nevével. Embrió-köd néven is ismerjük.
Az Sh2-252 és Sh2-247 ködösségek érdekes párosa keskenysávú szűrők felhasználásával. Az NGC 2175 számot időnként a teljes ködösségre, időnként a legfényesebb középső részére értik.
Jeges rózsa a mélyűrből: hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. A nagyszerű Rozetta-köd egy hatalmas kiterjedésű emissziós ködösség a Monoceros csillagképben. Az NGC2244 néven ismert forró, fiatal csillagokból álló csoportot, a Rozetta-halmazt öleli körbe.
A jól ismert IC 1805 ködösség egészen új arcát mutatja meg nekünk a HST színpaletta segítségével. A köd otthonul szolgáló Cassiopeia a jellegzetes W alakja miatt jól ismert égi alakzat, ott bújik meg. Bővebben a cikkben olvasható.
A Namíbiában fotózott Trifid-köd az egyik legszebb és egyben legfiatalabb ködösség a Tejútban. Messier 20 (M20) katalógusszám alatt található, a közelében ragyogó Messier 21 (M21) halmaz pedig teljessé teszi az élményt.
A Tejút legszínesebb régiója. A terület legismertebb szereplői a csillagot körbeölelő sárgás színű Antares-köd, a fotón csillagtól balra elhelyezkedő M4 és NGC 6144 gömbhalmazok, illetve az IC 4604, IC 4604, IC 4605 és IC 4606 kékes ködök.
A déli égbolt tele van olyan ékkövekkel, amelyek után csak sóvároghat az északon élő fotós. Az NGC 3293 egy kis méretű, ám kifejezetten ragyogó nyílthalmaz, 1,6 fokkal ÉK-re fekszik a híres Nagy Carina-ködtől, a környező vörös ködösségek még ennek a területnek a részei.
A Cepheus csillagkép rerületén számtalan nyílthalmaz és kozmikus por- és gázfelhő helyezkedik el, köztük a Sh2-155, amely egy ásító, hatalmas égi barlangnyílásra emlékeztető sötét területet ölel körül.
Az NGC 3372 nagyobb, mint a jól ismert Orion-köd. Ez a lenyűgöző diffúz ködösség a Hajógerinc csillagkép (Carina) irányában látszik. Néhány nyílthalmazt, valamint a Tejút két igen nagy tömegű csillagát, az Eta Carinae-t és a HD 93129A-t tartalmazza.
Szabad szemmel üstökösnek látszó halmazok régiója a déli égen, a Skorpió csillagképben. Halmazok és ködösségek alkotják ezt a nagyon érdekes objektumot. A két képből az egyik feliratozott, hogy el lehessen képzelni, mit láthatunk ott így. Tagjai: IC 4628, NGC 6231, NGC 6242.
A déli égbolt alá érkező asztrofotósoknak mindenképp érdemes megörökíteni a Sixtusi kápolna híres freskójára emlékeztető emissziós ködöt, az NGC 6188-at. A Michelangelo mesterművét felidéző objektum egyfajta csillagkeletkezési régió.
A csodálatos égi sárkányfej (NGC 6992) egy szupernóvaként felrobbant csillag látványos emléke. A tőlünk 1470 fényévre található ködösség látható tartományban megfigyelhető részeit Fátyol ködként ismerjük. Maga az objektumcsoport hatalmas területet birtokol el az égen; megközelítőleg a telihold átmérőjének hétszeresét.